Az ellenzéket érdekli Gyurcsány Ferenc elmélete

Az ellenzéket érdekli Gyurcsány Ferenc elmélete

Levélben fordult Szél Bernadett (LMP) és Mirkóczki Ádám (Jobbik), az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjai a testület szocialista elnökéhez, hogy ők is megismerhessék Gyurcsány Ferenc elméletét Orbán Viktor miniszterelnök állítólagos zsarolhatóságáról – tudta meg a Magyar Nemzet. Ismert, a DK elnöke a sajtóban bármilyen konkrétum nélkül hetek óta arról beszél, látott olyan dokumentumokat, amelyek szerint Orbán Viktor Oroszországból zsarolható. A nyilvánosság előtt nem ismertetett információit két hete hivatalos körülmények között megosztotta Molnár Zsolttal (MSZP), a nemzetbiztonsági bizottság elnökével, aki – Gyurcsány Ferenc kérésével megegyezően – úgy döntött, minősített információvá nyilvánítja a beszélgetésről készült jegyzőkönyvet. Habár a nemzetbiztonsági bizottság azóta már ülésezett, ez a téma egyetlenegyszer sem szerepelt a napirenden.

Információink szerint Szél Bernadett és Mirkóczki Ádám a kezdeményezésében arra hivatkozott, hogy a Nemzeti Biztonsági Felügyelet vezetője szerint általánosságban az országgyűlési képviselőknek titoktartási nyilatkozat aláírása mellett joguk lehet megismerni minősített információkat.

Molnár Zsolt lapunk megkeresésére azt mondta, hogy a bizottság elé viszi az ügyet, vagyis ha a testület tagjai megszavazzák, akkor bemutatja nekik a Gyurcsány Ferenc állításait tartalmazó jegyzőkönyvet. A bizottságban egyébként négy kormánypárti képviselő ül az elnök, a jobbikos, illetve az LMP-s tag mellett, vagyis a Fidesz–KDNP politikusai többen vannak, és bármit le tudnak szavazni.

Hírdetés

Egyébként az MSZP-politikus a Gyurcsány Ferenccel lezajlott beszélgetéséből csak annyit árult el, a volt miniszterelnöknek igen súlyos állításai vannak, de bizonyítani nem tudta, így nem lehet tudni, hogy igazak-e, vagy sem. Ha azonban megfelelnek a valóságnak, akkor Molnár Zsolt szerint egyértelműen minősített információk.

Belföld MTI Gyurcsány bizonyítaná be Orbánról, hogy bűnöző A volt kormányfő dolgozik: Orbán Viktor miniszterelnököt leleplező dokumentumokat gyűjt.

Mirkóczki Ádám a Magyar Nemzet érdeklődésére azt mondta, nem érti, Molnár Zsolt miért akarja a fideszes többségre bízni annak eldöntését, hogy a jegyzőkönyvet megismerhetik-e, miközben titokgazdaként könnyen bevihetné a zárt ülésre a dokumentumot. Szél Bernadett kérdésünkre pedig azt emelte ki, hogy a bizottság tagjainak szavazás nélkül is joguk volna megismerni a jegyzőkönyvet, és nem kellene a Fidesznek lehetőséget adni arra, hogy ezt leszavazza.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.05.30.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »