A kormány titkolja, de a siófoki polgármester kikéri az OLAF-.tól a Tiborcz-aktát

A kormány titkolja, de a siófoki polgármester kikéri az OLAF-.tól a Tiborcz-aktát

Az ellenzék több pártja is követelte a napokban a kormánytól (eddig hiába): a 4-es metró vizsgálati jelentéséhez hasonlóan hozza nyilvánosságra az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) azon vizsgálati jelentését is, melyben súlyos szabálytalanságokra hívja fel a figyelmet számos magyarországi település közvilágítás-korszerűsítési pályázata kapcsán és azt indítványozza, hogy

az Európai Unió kérje vissza Magyarországtól a vizsgált projektekre költött csaknem 40 millió euró (12 milliárd forintnyi) támogatást.

40 millió eurót csalhatott el Orbán veje

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) Tiborcz István cégének a 2011 és 2015-re vonatkozó közbeszerzési eljárásokban való részvételét ellenőrizte. Budai Gyula, volt elszámoltatási kormánybiztos szerint az ellenőrzés a Bajnai-kormány alatt indult. Kérdés, hogy miért nem számoltatott el?

Az érintett pályázatok nyertese

valamennyi esetben Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az akkori cége, az Elios Zrt.

Hírdetés

(korábban E-OS Innovatív Zrt.). Az OLAF a cég 2011 és 2015 közötti, uniós támogatásból megvalósított beruházásait vizsgálta.

Hódmezővásárhely után Szolnok, majd utána Siófok következett, 2012-ben – írja az Átlátszó. A portál korábbi cikke szerint „a 2012 nyarán kiírt nettó 294 millió forint értékű pályázaton komoly eséllyel már csak az indulhatott, aki hasonló jellegű munkát tudott felmutatni referenciaként. Hódmezővásárhelyen ez még egyáltalán nem volt szempont. Ilyennel pedig csak az E-OS – illetve beszállítója, a Tungsram-Schréder – rendelkezett, így más nem is nyerhette el a munkát. Két cég ugyan a Köbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult jogorvoslatért, de végül elálltak az eljárástól. Ekkor már minden iparági szereplő tudta, hogy kik állnak az E-OS Innovatív Zrt. mögött…”

Leáldozik-e Orbán vejének fényes csillaga?

Az Elios Zrt. előéletéről annyit, hogy Tiborcz István Erdei Bálinttal közösen alapított négy céget még 2009-ben, melyek azután beolvadtak az ES Holding Zrt.-be. A 2010-es kormányváltás után többségi tulajdonosként bevásárolja magát a cégbe a Közgép tulajdonolta E-OS Energiakereskedő Zrt., Tiborczék cége pedig felvette az E-OS Innovatív Zrt. nevet.

Siófokról Völgyi Lajos MSZP-s önkormányzati képviselő és Potocskáné Kőrösi Anita alpolgármester (a Jobbik helyi elnöke, országgyűlési képviselőjelöltje) kezdeményezésére Lengyel Róbert független polgármester csütörtökön levélben fordult az OLAF főigazgatójához. „ Az önkormányzat képviseletében eljárva fordultam a brüsszeli székhelyű Európai Csalás Elleni Hivatal főigazgatójához, hogy amennyiben Siófok valóban érintettje a vizsgálatnak, a vizsgálati jelentést szíveskedjen részemre megküldeni és egyben nyilatkozni arról, hogy az részben, avagy teljes egészében nyilvánosságra hozható-e? – így Lengyel. – Most már magam is kíváncsi vagyok, mi is van a háttérben és mi a helyzet a mi tendereinkkel. Az előzményi iratokat, azaz a szerződéseket és a teljes pályázati dokumentációkat már bekértem a hivatalunktól. Őszintén remélem, nálunk nem lesz csont, de ha mégis, az következményekkel fog járni…”

A siófoki polgármester hozzátette: nemcsak 2012-ben, hanem 2015-ben is szerződött a város közvilágítás-korszerűsítésre az Elios Zrt.-vel, a két beruházás összértéke mintegy 600 millió forint volt. 
Korábbi uniós tenderrel kapcsolatos szabálytalanság-sorozat egyik érintettje volt Siófok a középiskolai laborok fejlesztése témájában is. A Hadházy Ákos által feltárt 2014-es „labormutyi” kapcsán Siófoknak 32 millió forint visszafizetését írta elő a Miniszterelnökség. Lengyel Róberttől tudjuk: próbált megbeszélési időpontot kérni az illetékes államtitkártól a témában, de azt a választ kapta, hogy nincs miről beszélni, fizetni kell. „Így hát fizetni fog a város, és várjuk, hány, az előző éra által ránk hagyott csontváz dől még ki a szekrényből…” – jegyezte meg a városvezető.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »