Zsűri elé lép a teljes magyar táncpaletta

Zsűri elé lép a teljes magyar táncpaletta

November 7-én és 14-én rendezik meg a 24. Országos Táncjáték Fesztivált és Koreográfus Versenyt a budapesti Erzsébetligeti Színházban. A Táncpedagógusok Országos Szövetségének szakmai programjáról Török Jolán táncpedagógus az InfoRádióban is beszélt.

Az egész országból érkeznek résztvevők a 24. Országos Táncjáték Fesztivál és Koreográfus Versenyre, amit az Erzsébetligeti Színházban rendeznek meg a Táncpedagógusok Országos Szövetsége szakmai programjaként 2026. november 7-én és 14-én.

Az idei programban több mint negyven produkció szerepel, a fellépők 7 és 38 év közöttiek. Budapestről, Debrecenből, Szegedről, Veszprémből, Miskolcról, Oroszlányból és Nyergesújfaluból is érkeznek résztvevők.

A fesztiválon a klasszikus balettől a kortárs táncig különböző műfajú, rövidebb és hosszabb dramatikus táncművek kerülnek színpadra.

Hírdetés

Az előadásokat hatfős zsűri értékeli, amely neves táncművészekből, valamint egy drámapedagógusból áll. Idén a fesztiválhoz Koreográfus Verseny is kapcsolódik, így a zsűri az előadások mellett az alkotói munkát is értékeli, és koreográfusi díjat is átad.

A táncban egyszerre van jelen a zene, a mozgás, a színpadi kifejezés és az alkotás. Ez az összetettség hívja elő a kreativitást.

A verseny november 7-én 12 órakor kezdődik, az eredményhirdetésre 19 órakor kerül sor.

Török Jolán táncpedagógus az InfoRádióban Kocsonya Zoltánnak nyilatkozott is, alább meghallgatható a beszélgetés vele.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »