Zsidók és mohamedánok kéz a kézben a Sargentini-jelentés mellett

Nagy-britanniai zsidó és muszlim vallási vezetők szerint aggasztó, hogy a Konzervatív Párt tagjai a Sargentini-jelentés elfogadása ellen szavaztak az Európai Parlamentben, mert így nem voltak hajlandók elítélni Orbán Viktor miniszterelnök "elnyomó politikáját".

"Nagyon aggasztó, hogy a tory EP-képviselők ahelyett, hogy támogatták volna a jogállam helyreállítását célzó kezdeményezést, inkább megvédték a magyar kormány szégyenletes bizonyítványát" – hangsúlyozta Marie van der Zyl, a brit parlament zsidó képviselőit tömörítő szervezet elnöke.

"Ahogy már korábban is mondtuk, nagyon aggaszt bennünket, hogy a választási kampány során Orbán Viktor muszlim megszállókról beszélt, s méregnek nevezte a bevándorlókat. Az élénk antiszemitizmus is aggasztó, amelynek része volt a zsidó származású George Soros elleni támadássorozat is. Az előítéletek szítását, a sajtó- és a bíróság szabadságának korlátozását az előtt meg kell állítani, mielőtt helyrehozhatatlanul megrongálják a magyarországi demokráciát" – mondta van der Zyl.

Hírdetés

A Brit Muszlim Tanács (MCB) főtitkára, Harun Khan szerint elszomorító, hogy miközben egyre több jele van annak, hogy Európában terjednek a szélsőjobbos gondolatok, a brit konzervatív képviselők "összeállnak a szélsőjobbal", hogy Orbánt támogassák. "A Konzervatív Párt egyébként eddig is ellenállt azoknak a követeléseknek, hogy vizsgálják ki, mennyire jellemzi a tagságot az iszlám gyűlölete. Ez a lépés újabb jele annak, hogy komoly előítéletek vannak a pártban" – tette hozzá a The Guardian című brit lap szerint Khan.

A toryk közül már többen válaszoltak is a vádakra. Daniel Dalton közölte, a hetedik cikkely alkalmazásának elutasítása nem Orbán melletti kiállás volt. "Olyan témákban érték támadások Magyarországot, amelyek a nemzeti szuverenitás témakörébe tartoznak. A hetes cikkely jogszabály, annak átpolitizálása csak erősíti Orbánt Magyarországon" – írta Dalton Twitter-üzenetében.

(HVG nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »