Megvan az időpont, Karsai Dániel „vágja a centit”

Megvan az időpont, Karsai Dániel „vágja a centit”

Az alkotmányjogász pert indított a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán a magyarországi eutanázia-szabályok megváltoztatásáért, már csak június közepéig kell várnia az ítéletre.

Karsai Dániel újabb Facebook-poszttal jelentkezett annak apropóján, hogy levelet kapott a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságától – írja a 24.hu.

Az alkotmányjogász ALS-betegségben szenved, aminek utolsó szakasza vegetatív létezés, amely – mint fogalmaz – nélkülöz mindenfajta értelmet és méltóságot. Az ügyvéd szerint joggal igényelhető, hogy az embernek legyen joga az értelmetlen szenvedés helyett méltósággal befejezni az életét, ám Magyarországon erre nincs jogi lehetőség, sőt arra sincs mód, hogy ebből a célból valaki külföldre távozzon, és ott fejezze be emberhez méltón az életét.

Karsai Dániel pert indított a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán, beadványában azt kérte, kötelezzék a magyar államot olyan jogszabályok megalkotására, amelyek lehetővé teszik az életvégi döntés szabadságát.

Hírdetés

Ugyanakkor a magyar kormány álláspontja szerint az állam mérlegelési körébe tartozik, hogy biztosít-e, és, ha igen, milyen életvégi döntéseket az egyén számára, mert ez nem tartozik a magánszféra körébe.

November végén volt a tárgyalás Strasbourgban, ahol a felek elmondhatták álláspontjukat, valamint zárt körben szakértőket hallgattak meg, januárban pedig újabb észrevételeket tehettek. Karsai Dániel a Momentummal közösen népszavazási kezdeményezést nyújtott be arról, hogy a módosítsák a büntető törvénykönyvnek az öngyilkosságban való közreműködést szankcionáló szabályait, és a gyógyíthatatlan, halálos betegségben szenvedőknek segítséget nyújtókat ne büntessék.

Az alkotmányjogász bejegyzésében azt írja: „Ha egyszer egy üzlet beindul, akkor beindul. Az Alkotmánybíróság most szerdán dönt a népszavazási ügyekben. De ami sokkal fontosabb, megjött az az e-mail Strasbourgból, amit már régóta várunk. Az ítélethirdetés napja: 2024. június 13., 10.00. Az ítéletet a bíróság honlapján való közzététellel hirdetik ki. Most mondanám, hogy megkezdődött a visszaszámlálás, de A három test probléma című sci-fiből megtanultam, hogy az nem jelent jót, úgyhogy inkább régimódian vágom a centit”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »