Zalaegerszegről Miskolcra kerül a pálos rendtörténeti kiállítás

Zalaegerszegről Miskolcra kerül a pálos rendtörténeti kiállítás

Február 28-áig a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban tekinthették meg az érdeklődők a pálos rendtörténeti kiállítást, amely ezt követően végleges helyére, Miskolcra kerül.

Az ebből az alkalomból szervezett zalaegerszegi záró tárlatvezetésen a látogatók betekintést nyerhettek abba a munkafolyamatba, melynek során a kiállítás megvalósult, és a pálos rend történetének olyan részleteit is megismerhették, amelyeket a hagyományos tárlatvezetések nem feltétlenül emelnek ki. 

A programon Egri Zsolt, a DE Creative Kft. vezető szakembere, a kiállítás látványtervének megálmodója és kivitelezője; Simmer Lívia régész-főmuzeológus, a kiállítás kurátora; Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága főigazgatója és Puskás Antal pálos tartományfőnök vezette körbe a látogatókat.

A tárlatvezetés végén a tartományfőnök zárta le a kiállítást, és beszédében megköszönte a kiállítás támogatóinak – különösen Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatának és polgármesterének – a segítségét, továbbá mindazok munkáját, aki a kiállítás megvalósításában, illetve üzemeltetésében részt vettek.

Hírdetés

A pálos kiállítás Zalaegerszegről immár a végleges helyére, Miskolcra kerül, ezért a záróesemény részeként a kiállítást Bali Zoltán zalaegerszegi alpolgármester jelképesen átadta Hollósy András miskolci alpolgármesternek.

Forrás és fotó: Magyar Pálos Rend

 

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »