Több tucat telefonhívást, e-mailt, miegyebet kaptam az elmúlt hetekben. Jobbik-tagok, szimpatizánsok kérdezték: mi lesz most? Nyugtassam meg őket, mert vége a világnak. A kérdések Kötél János mezőtúri önkormányzati képviselő kijelentései körüli problémákról szóltak.
Döntően azzal volt elfoglalva mindenki, hogy Vona Gábor elküldte „egy cigányhoz lakni” Kötél Jánost, és így valószínűleg vége van mindennek… Valamint ezzel a néppárti „dologgal” teljesen elszürkül a Jobbik, és sorolhatnám még a sokaknak ismerős mondatokat. Nehezek voltak a beszélgetések. Nem tagadom. Nekem is nehezen ment az elmúlt években belepasszírozni a saját karakteremet az új „csomagolásba”.
Tettekkel a célokért
Persze megnyugtattam mindenkit, hogy jelen esetben nem történt tragédia, hanem csak annyi, hogy egy teljesen felületesen, mindenféle ideológiai háttér nélkül, vulgárisan cigányozó jobbikosnak felmutatták a normát, amiben én azt a pozitívumot is megláttam, hogy Vona Gábor élt a lehetőségeivel, a pártelnöki hatalmával és megmutatta, hogy itt ki a vezető. A probléma nem itt gyökeredzik, hanem amikor egyesek azt gondolják, hogy a vulgáris, felületes, fotelből való cigányozásnak az ellentéte a besimulás, az önfeladás vagy az eddigi célok teljes elfelejtése. Nem pedig a megfelelő tettek szilárdan, rendíthetetlenül való megtétele, és önmagunk egyre jobbá tételével, felkészülésével a célok elérése.
50 % plusz egy szavazat
A kommunikációt úgy formálni, változtatni, hogy jelen körülmények között kompatibilis legyen az 50% +1 szavazat (biztos többség a választáson) részére, nem könnyű. Ráadásul, hogy ennyi emberhez jusson el a szavunk, már nem álom, ahogyan az elmúlt évtizedekben volt. Leírták, érezzük, kezdik észrevenni az ellenfelek, a sajtó és már azok az emberek is, akik most még más pártok szavazói, hogy a Jobbik kormányra kerülhet. Ez a jövőben véleményem szerint csak erősödni fog. Így szokott kezdődni: elhiszi mindenki és megtörténik.
A Jobbik most már mindent annak alá rendelve tesz a következő három évben, hogy végre kormányozza Magyarországot. Így van ez rendjén, mert egy párt egész egyszerűen nem tehet mást. Pont. A tagság, a szimpatizánsok és a nemzeti oldal egy részénél jócskán kritizált, cukikampányként elhíresült stílusváltásra ehhez égető szükség volt. Nem akarom túlmagyarázni, ez egész egyszerűen olyan lépés volt, melynek szükségszerűségét Vona Gábor zseniálisan ismerte fel, ahogyan azt is: ennek az elmulasztása az egész küzdelmünk végét jelentette volna.
Áttörünk vagy felőrlődünk
Mert tetszik vagy sem, ki kell mondani: ha nem hajtunk végre egy elementáris erejű áttörést, bizony bele fog fáradni és szürkülni az egész Jobbik-tagság és szimpatizánsi kör, akik eddig a lendületet kihasználva tudtak előre jutni.
Velem senki ne próbálja meg elhitetni, hogy a Jobbikban és környékén kizárólag olyan harcosok vannak, akik akkor is végzik politikai tevékenységüket kitartóan, fáradhatatlanul amikor annak semmilyen látható eredménye nincs, és évtizedekig keresztül képesek elviselni, hogy szereznek pár százalékot a választásokon, mindeközben persze soha nem tudják érvényesíteni az akaratukat. Ez egész egyszerűen nincs így.
Azt elhiszem és látom is, hogy egy pár ember, aki például önkormányzati képviselői pozícióban kényelmesen elüldögél a helyi testületben, az ezt esetleg a saját érdekében elviseli. De a többiek csalódni fognak, belefáradnak, felőrlődnek és itt hagyják az egészet, amiképp ilyesmire eddig is volt példa, pedig még csak a második ciklusban koptatja a padokat a parlamentben és az önkormányzatokban a Jobbik.
Láttam én már az országgyűlési választás helyi eredményváróján 28 %-os eredménynél kardjukba dőlni komplett – egyébként meglehetősen erős – jobbikos alapszervezetet. Meg önkormányzati választáson az előző választáshoz képest megháromszorozott szavazatszám után csalódottan felőrlődő, aktivista munkájukkal teljesen felhagyó Jobbik-tagokat.
Mégis mire gondoltak, hogy kirakták a plakátokat, végigdolgozták a kampányt, elvégezték a munkájukat becsülettel és onnantól Magyarország összes lakosa elfogadja majd, amit ők vallanak és hirdetnek? Fel kellett ismerni, hogy ehhez többre van szükség, ebből is következik, hogy most már egy megváltozó arculatot mutat a nemzeti radikális párt.
Új stílus, új emberek
Ki kell azt is mondani, hogy a stílusváltás egyesek általi totális félreértése és sajátos értelmezése az egyik legnagyobb probléma. Ott voltam azon a frakcióülésen két éve, amikor ez először elhangzott. Ott és akkor Vona Gábor azt fogalmazta meg: kommunikációban visszafogottabb, a tettekben viszont erősebb és radikálisabb irányt képzel el.
Ám azóta az alsóbb szinteken nem pontosan ezt a megvalósítást látom. Miképp fentebb kifejtettem, maximálisan támogatom ezt a stratégiát, csak ahogy az például a fociban is lenni szokott, itt sem minden a stratégián, taktikán és az edzőn múlik. Hanem a játékosokon is elmehet a meccs. Itt most szándékosan nem az egyéni képességeket veszem célkeresztbe, mert ugyan ezen a területen jócskán van javítani való az egész nemzeti oldalon sok aktivistánál, de egyrészt a képzésekkel valami elkezdődött, másrészt a megbízhatóságot véleményem szerint sok más tulajdonság elé kell és lehet helyezni.
A stílusváltással, a néppártiasodás kommunikációjával és persze a százalékocskák lassú, de biztos emelkedésével egyre többen jelentek meg a párt környékén olyan emberek, akik a nehezebb időkben még nem gondolták úgy, hogy nekik itt kellene lenniük.
Szándékosan írtam pártot és nem nemzeti radikalizmust. Ezeknél a – néha már villámgyorsan – pozícióba kerülő új embereknél már nem mindig beszélhetünk ideológiai és más elkötelezettségről, és egyre többen közülük ki is mondják az elhatárolódó véleményüket a radikalizmusról, ami sajnos nem csak a felületi kommunikációjukban érvényesül, hanem a tetteikben is.
Sajnos azokon a területeken is, ahol semmi nem indokolja a visszafogottságot: például önkormányzati pozícióban, mondjuk a rendteremtésben és a cigány-magyar együttélés megoldásának a területén. Egész egyszerűen itt már sok esetben csak a konfliktuskerülésről és a pozíció minél kényelmesebb betöltéséről van szó, emellett viszont nem lehet elmenni szó nélkül.
Vegyék magukra a „Kötéljánosok”
A Hír 24-en megjelent, Kötél János és a helyi cigány vezető közötti „diskurzusról” szóló cikkben feltáruló viselkedés és szánalmas, önfeladó magyarázkodás sajnos már most sem ritka, csak még nem minden esetben a sajtó előtt zajlik. Kötél – aki nyilván a „kemény radikális vonal” képviselőjeként volt elkönyvelve a környezetében (most tekintsünk el a képességek vizsgálatától) – az első komolyabb próbatételnél amikor nyomás alá került, kártyavárként omlott össze. Szinte érezhető volt, hogy már bármit megtenne, csak hagyják békén. Jó fiú lesz, megfelel minden elvárásnak, csak legyen már vége ennek az egésznek. Pedig mi történt? Semmi különös, megtámadta a sajtó és nyomás alá helyezték a politikai ellenfelei.
Tapasztalataim szerint nem ő az egyetlen aki az internetes fórumokon és a magánbeszélgetéseiben igazán kemény dolgokat mond és mutat ki, majd ezeket éles helyzetben már próbálja „elfelejteni”. Aki nem volt még hasonló szituációban, el sem tudja képzelni, milyen gyorsan tud elillanni a harci tűz, és veszi át a helyét a megfelelési kényszer, pláne ha azért még fizetést is adnak.
Pontosan az a célom, hogy mindenki vegye magára ezeket a sorokat, aki érintett az ilyen szituációkban, és az a legkevesebb, hogy rám most jól megsértődik, de ne tegyünk úgy mintha nem valós veszélyről beszélnék.
Jönnek még támadások
Ilyen támadásokra még fokozottabban számíthatunk a következő időkben, amiképp arra is, hogy a politikai ellenfelek a jobbikos önkormányzatoknál és pozícióban lévő politikusoknál egyre jobban próbálkoznak a „megszelidítéssel”, vagyis a nekik megfelelő gondolkodásmód és cselekvés „megtanításával”, adott esetben annak kikényszerítésével. Van elég rálátásom, hogy észleljem: sajnos ez a folyamat megindult, és egyre nagyobb veszélyeket rejt magában. Ilyenkor persze a legjobb taktika az érintettek részéről, hogy megmagyaráznak mindent a cukikampánnyal és a stílusváltással. A legrosszabb esetben teljes egészében magukba szuggerálják és persze el is hiszik, hogy azért nem kell nekik például egy önkormányzatban megtenni a szükséges lépéseket mondjuk a cigánytelepen tapasztalt törvénysértések ellen, mert az új stílus ezt kívánja meg. Pedig nincs másról szó, mint hogy félnek a konfliktustól, féltik a kényelmet (a magukét és a családjukét), mert rájöttek: így is végig lehet akár evickélni egy ciklust. Vagy többet is. Márpedig ideje leszögezni: a cukikampánynak semmi köze ehhez az egész jelenséghez…
Elvárások szerinti tettek
Elvárások támasztása a különböző koncepciók felmutatása és azoknak a számonkérése nélkül nem várható el. Mindenkinek pontosan tudnia kell, hogy mit is kell neki letennie az asztalra. Hogy itt ki kell bírni a nyomást, hogy ellen kell tudni állni a sajtó aljas támadásainak és a politikai ellenfelek ármánykodásainak.
Érzékelni lehet az újonnan idekerült embereknél és némely esetben a már régebben itt lévő, de polkorrektebb beállítottságú öreg harcosoknál is, hogy egész egyszerűen megmagyarázzák a cselekedeteik semmilyenségét a stílusváltással, vagyis inkább azzal, amit abba ők bele próbálnak látni.
Az első komolyabb próbatételnél pedig meghátrálnak, meghajolnak a sajtó támadásai és a helyi politikai ellenfelek akarata előtt. Számos esetet tudnék felsorolni, hogy egy-két éve a kötelékben lévő szakemberek, politikusok olyan könnyedén szabadulnának meg évtizedeket végig harcoló, a nehéz időkben is itt lévő harcostársaktól vagy akár szemléletmódoktól, normáktól, ahogyan egy használt papírzsebkendőt dobunk ki a szemétkosárba.
Azért tudom ilyen biztonsággal állítani, mert látom, érzékelem ezt a folyamatot. Sőt, nyilván meg is teszem a megfelelő lépéseket, hogy ez a hozzáállás ne okozzon károkat, de ettől függetlenül még létezik. Mi több, abban a pillanatban amint a Jobbik megközelíti vagy átlépi a bűvös harminc százalékot, olyan hullám fog megindulni a közéleti emberek, szakértők és esetleges szerencselovagok részéről, amire véleményem szerint ezen az oldalon senki nincs felkészülve.
Ezeknek a soroknak a leírásával nem azt akarom elérni, hogy ne így legyen. Tisztában vagyok vele, hogy ez a folyamat elkerülhetetlen lesz ahhoz, hogy Magyarország vezetését átvegye a nemzeti párt. Viszont el kell érnünk, hogy legyenek elvárások, mindenben és mindenkivel szemben. Mert amikor már most látni lehet, hogy egyes nemrég csatlakozó emberek az eredeti célokat figyelmen kívül hagyva, a könnyebb és kényelmesebb ösvényeket járva egy jól fizető munkahelynek fogják fel a radikális politizálást, akkor lépni kell. Pontosan, mert általában kiderül, hogy például az eredeti célokat, a norma- és viszonyrendszert a szóban forgó személyek jórészt nem is ismerik. A saját privát elképzeléseik szerint megmagyarázzák, hogy a Jobbik stílusa mit kíván meg részükről, és miért nem kell végrehajtani a megfelelő, elvárások szerinti tetteket.
Mint ahogy a fent leírtakból kiderül, erőteljesen fennáll a veszélye, hogy a jelenlegi tagság egy része a jelenlegi, valamint a jövőben ide kerülő politikusok, szakértők, nem teljesen értették meg, hogy Vona Gábor és a Jobbik vezetése mit is ért cukikampányon, néppárti politizáláson.
Nem érvényesült az az alapelv, hogy a taktikát (vagy legalább annak az alapjait) mindenkinek ismernie kell és annak a betartását le is kell ellenőrizni, mert különben adott esetben kellemetlen meglepetés érheti a vezetőket.
A taktikán kívül is van egy figyelembe veendő pont. Ez pedig az azt végrehajtó aktivista, politikus, szakértő felkészítése. Neki rendelkezni kell azokkal a képességekkel, melyeknek birtokában el tudja végezni a feladatát. Biztos kézzel, bátran, megalkuvás nélkül. Mert ezek hiányában lehet bármilyen zseniális a stratégia és a taktika, biztos, hogy hosszú távon kudarcra vagyunk ítélve. Ezeknek az alapelveknek a világos megértése és általános alkalmazása elengedhetetlen a jövőbeli sikerek elérése érdekében. Miképp véleményem szerint az is elengedhetetlen, hogy az eddigi hibás értelmezések miatt az alsóbb szinteken kialakult totálisan hibás alkalmazásokat és cselekedeteket még időben korrigálják az illetékesek. Mielőtt késő lesz.
Zagyva György Gyula
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
