Zacher: Mindig a harmadik után kezdődnek a problémák

Szilveszter éjszakája hagyományosan a mentők egyik legnehezebb időszaka, akiket ilyenkor elsősorban ittas emberekhez hívnak ki, ráadásul egyre több 18 év alatti kerül detoxikálóba súlyos alkoholmérgezéssel – az M1 hírcsatorna az ország elsőszámú toxikológusát, Zacher Gábort kérdezte.

A szakember elmondta, hogy az év utolsó napján rendre megdőlnek az addigi negatív rekordok, hiszen egyre többen kerülnek kórházba alkohol, különféle illegális kábítószerek, valamint ezen drogok párhuzamos fogyasztása miatt – elvégre szilveszterkor leomlanak a korlátok.

Persze nemcsak a fiatalok fogják kiütni magukat az óév búcsúztatása során: az idősebb korosztály képviselői közül is igen szép számban próbálják majd „átinni magukat” 2017-be.

Hírdetés

A toxikológus mindenkit arra int, ma ne vegye szentírásnak a „három a magyar igazság” hangzatú toposzt, tapasztalatai szerint ugyanis mindig a harmadik (sör, fröccs, pálinka, illetve egyéb) ital után kezdődnek a problémák. „Nem kell feltétlenül paréj részegen átkerülni az újévbe” – tette hozzá Zacher.

Egyesek már úgymond ideje korán megkezdik a mai napon kötelezőnek számító ünneplést, ilyenkor pedig „a trombitaszó nem ritkán jár együtt a kifelé fújt levegő és a befelé szívott alkohol 1:1 arányú keverékével” – hangsúlyozta a szakember. Mindemellett meglehetősen sokan éhgyomorra fogyasztanak alkoholt, továbbá keverik a különféle szeszes italokat, magyarán „össze-vissza piálnak”.

Végül, de nem utolsó sorban az sem elhanyagolható tényező, hogy rettentő hideg lesz a január elsejét köszöntő éjszaka, ezért ha egy ittas ember egy köztéri padon elnyújtózva próbálná meg kipihenni magát, a rajta lévő kabát, illetve a benne tomboló alkohol dacára is igen hamar életveszélybe kerülne – mondta.

A szesz ugyanis a közhiedelemmel ellentétben nem melegít, hanem tágítja a perifériás ereket, aminek következtében fokozott hőleadás indul be, így az illuminált állapotban lévő személyek akár 25 perc leforgása alatt is kritikusan lehűlhetnek a szabadban.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »