Az a faramuci helyzet állt elő, hogy egy lakhatási programot három minisztériumon is számon kérhetünk
– hangoztatta hétfői azonnali kérdésében Z. Kárpát Dániel. A Jobbik országgyűlési képviselője arról beszélt, manapság a magyar fiatalok életkezdése milyen nehézségekbe ütközik a megfelelő támogatások híján.
Magyarországon fájó hiány mutatkozik mind bérlakásokból, mind bérleményekből, mind pedig az újépítésűekből, és azt látjuk a lakáspiaci felméréseken is, hogy kevesebb újépítésű lakás mellett a kevés számú bérlemény ára is egy év alatt átlagosan 130 ezerről 170 ezer forintra ment fel
– mutatott rá az ellenzéki politikus, aki szerint ezt összevetve a nettó 133 ezres minimálbérrel, az nagyon nehéz helyzetet jelez a fiatalok szempontjából.
A Jobbik ezért javasol egy úgynevezett Jövő Alapot, egy olyan számlát, melyen minden magyar gyermek számára költségvetési forrásból lehet félmillió forintot elhelyezni. Ez pedig a babakötvényhez hasonló módon gyarapodhatna a gyermek nagykorúságáig
– vetette fel Z. Kárpát.
A jobbikos politikus hozzáfűzte, az így gyarapított összeg lakhatásra, illetve oktatásra lehetne elkölteni. Itt jegyezte meg, továbbra is szorgalmazzák, hogy az első diploma valóban ingyenesen megszerezhető legyen.
A magyar fiatalok szülőföldön való boldogulása és családalapítása érdekében ezért Z. Kárpát Dániel azt a kérdést tette fel Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek:
Az életkezdés kiemelt támogatása tekintetében nyitott-e a kormányzat?
A tárcavezető nevében Fónagy János államtitkár válaszolt, és mint mondta, a célokat tekintve azonos véleményen vannak. Az azonban az államtitkár szerint különbség, hogy a kormány elsősorban az ingatlantulajdonban hisz.
Igyekszünk Európában példa nélküli módon egy támogatási mixszel biztosítani a fiatalok életkezdését
– állította Fónagy János, felsorolva az utóbbbi időszak kapcsolódó intézkedéseit, mint például a csokot.
Z. Kárpát aztán a viszontválaszában leszögezte, a Jobbik koncepciója nem csupán a bérleményekről szól, az újépítésű ingatlantulajdonhoz jutást szintén támogatnák. Csakhogy a probléma az, hogy nem ez a tipikus magyar élethelyzet – emlékeztetett a Jobbik politikusa, egyben rávilágítva:
A kormány tervezésével több százezren maradnak ki a kedvezményekből, mivel sokaknak nincs anyagi hátterük, akár egy lakáshitel önrészéhez sem.
Hangsúlyozta, hogy pártja koncepciója a jövő évi költségvetésben pluszban beszedett adótömeg mindössze egytizedét igényli a jövő generációja számára: bérlakásokra, öröklakásokra, valamint adott esetben az oktatás finanszírozására.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »