Február 22-én a Szentatya a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el az Úrangyalát a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal. Beszédében a napi evangéliumból kiindulva arra emlékeztetett, hogy Jézushoz hasonlóan mi is kísértéseket szenvedünk, de a Szentlélek mindig velünk van, s ezért fontos, hogy meghalljuk a hangját, befogadjuk segítő jelenlétét.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.
Kedves testvéreim, szép vasárnapot kívánok!
Ma, nagyböjt első vasárnapján az evangélium arról beszél, hogy Jézus – akit a Lélek vezet – kimegy a pusztába, ahol a sátán megkísérti (vö. Mt 4,1–11). Miután negyven napig böjtölt, megtapasztalja emberségének súlyát: testileg az éhséget, erkölcsi szinten a sátán kísértéseit. Ugyanazt a fáradságot éli át, amelyet mindannyian megtapasztalunk életünk során, és a gonosz léleknek ellenállva megmutatja, miként győzhetjük le annak csalárdságát és csábításait.
A liturgia ezzel az életadó igével arra hív bennünket, hogy úgy tekintsünk a nagyböjtre, mint világossággal teli útra, amelyen az imádság, a böjt és a jótékonykodás által megújíthatjuk együttműködésünket az Úrral életünk egyedülálló mesterművének megvalósításában. Engedjük neki, hogy eltávolítsa a foltokat és begyógyítsa a sebeket, amelyeket a bűn ejthetett rajta, és
Nyilvánvaló, hogy ez magas követelményeket támasztó út, és fennáll a veszélye annak, hogy elcsüggedünk, vagy hogy hagyjuk magunkat elcsábítani olyan könnyebbnek tűnő utakra, mint a gazdagság, a hírnév és a hatalom (vö. Mt 4,3–8). Ezek, melyek Jézust is megkísértették, csupán nyomorúságos pótlékai annak az örömnek, amelyre Isten teremtett bennünket, s végül elkerülhetetlenül örökre kielégítetlenül, nyugtalanul és üresen hagynak bennünket.
Ezért tanította Szent VI. Pál, hogy a vezeklés nem elszegényíti emberségünket, hanem gazdagítja azt, megtisztítja és megerősíti előrehaladásunkat egy olyan horizont felé, amelynek „célja a szeretet és az Úrra való ráhagyatkozás” (Paenitemini apostoli konstitúció, 1966. február 17., I.). A vezeklés ugyanis, miközben tudatosítja bennünk korlátainkat, erőt ad ahhoz, hogy túllépjünk rajtunk, és hogy Isten segítségével egyre szorosabb kapcsolatban éljünk vele és testvéreinkkel.
Ebben a kegyelmi időszakban
kapcsoljuk ki egy kicsit a televíziót, a rádiót, az okostelefont! Elmélkedjünk Isten igéjén, járuljunk a szentségekhez! Halljuk meg a Szentlélek hangját, aki szívünkben szól hozzánk, és hallgassuk meg egymást a családban, a munkahelyen, a közösségben! Szánjunk időt azokra, akik egyedül vannak, különösen az idősekre, a szegényekre, a betegekre! Mondjunk le a feleslegesről, és osszuk meg megtakarításainkat azokkal, akik a szükségest is nélkülözik! Ha így teszünk, akkor – amint Szent Ágoston mondja – „imádságunk, mely alázatban és szeretetben, böjtben és jótékonyságban, mértékletességben és megbocsátásban történik, jót téve másokkal és nem viszonozva a rosszat, eltávolodva a rossztól és jót cselekedve” (Kettőszázhatodik beszéd, 3), eléri majd az eget, és békét ad nekünk.
Bízzuk nagyböjti utunkat Szűz Máriára, édesanyánkra, aki mindig gyermekei mellett áll megpróbáltatásaikban!
A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:
Kedves testvéreim!
Már négy év telt el az Ukrajna elleni háború kezdete óta. Szívemben ismét afelé a drámai helyzet felé fordulok, amely mindenki szeme előtt áll: hány áldozat, hány tönkretett élet, hány szétszakított család, mennyi pusztítás, mennyi kimondhatatlan szenvedés! Minden háború az egész emberi családon ejtett seb: halált, rombolást, nemzedékeket sújtó fájdalmat hagy maga után.
Nem lehet tovább halogatni a békét: sürgető követelmény, melynek helyet kell találnia a szívekben, és felelős döntésekben kell konkrét formát öltenie. Ezért ismét nyomatékos felhívást teszek közzé: tegyék le a fegyvert, hagyják abba a bombázásokat, késedelem nélkül állapodjanak meg a tűzszünetben, és elszántabban törekedjenek a párbeszédre, mely utat nyit a békének!
Most pedig szeretettel köszöntelek mindannyiatokat, római hívek, valamint Olaszországból és más országokból érkezett zarándokok.
Szívből adom áldásomat a Jézus Munkásnővérei Kongregáció tagjaira alapításuk századik évfordulója alkalmából.
Köszöntöm a szlovákiai Privigye (Prievidza) Kalazanci Szent József iskoláját, valamint bátorításomat fejezem ki azoknak az egyesületeknek, amelyek együtt kívánnak szembenézni a ritka betegségekkel.
Köszöntöm a biellai imaapostolsági csoportot, Nicosia, Castelfranco Veneto és a melegnanói esperesi kerület híveit; a boltierei bérmálkozókat, a milánói Szent Mária Magdolna pasztorális közösség fiataljait és a tarquiniai cserkészeket.
Szép vasárnapot és áldott nagyböjti utat kívánok mindenkinek.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
