Március 18-án, szerdán az általános kihallgatást a Szent Péter téren tartották, ahol a Szentatya az Olaszországból és a világ más tájairól érkezett hívőkkel és zarándokcsoportokkal találkozott. Ennek keretében folytatta a II. vatikáni zsinat dokumentumairól szóló katekézissorozatát.
Mai beszédének témája: A Lumen gentium dogmatikus konstitúció – Az Egyház mint papi és prófétai nép. A Szentatya több nyelven is összefoglalta katekézisét, majd üdvözölte a jelen lévő hívőket. Az általános kihallgatás a Miatyánk elimádkozásával és az apostoli áldással zárult.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok! Isten hozott benneteket!
Ma ismét a Lumen gentium zsinati konstitúció (LG) második fejezetével szeretnék foglalkozni, mely az Egyházról mint Isten népéről szól.
A messiási nép (LG 9) részesedést kap Krisztustól abban a papi, prófétai és királyi műben, amelyben az ő üdvözítő küldetése megvalósul.
A hívőknek ezt a közös papságát a keresztségben kapjuk meg, amely képessé tesz bennünket arra, hogy lélekben és igazságban imádjuk Istent, és „nyilvánosan megvalljuk az Istentől az Egyház által kapott hitet” (LG 11). A bérmálás szentsége által pedig a megkereszteltek „még tökéletesebben kapcsolódnak az Egyházhoz, a Szentlélek különleges ereje tölti el őket, ezért szigorúbb a kötelezettségük, hogy Krisztus igazi tanúiként szavukkal és életmódjukkal terjesszék és védelmezzék a hitet” (uo.). Ez a felszentelés áll annak a közös küldetésnek a gyökerénél, amely a felszentelt szolgálattevőket és a világi hívőket összekapcsolja.
Ezzel kapcsolatban Ferenc pápa így fogalmazott:
Az első szentség, mely örökre megpecsételi identitásunkat, és amelyre mindig büszkének kell lennünk, a keresztség. Általa és a Szentlélek kenete által [a hívők] »lelki templommá és szent papsággá szenteltetnek« (LG 10), így tehát mindannyian Isten hívő, szent népét alkotjuk” (Levél a Pápai Latin-Amerikai Bizottság elnökének, 2016. március 19.).
A királyi papság gyakorlása sokféle formában valósul meg, ezek mind a megszentelődésünkre irányulnak, mindenekelőtt az eucharisztia felajánlásában való részvétel által. Az imádság, az aszkézis és a tevékeny szeretet révén így egy olyan életről teszünk tanúságot, amelyet Isten kegyelme megújított (vö. LG 10). Amint a zsinat összefoglalóan mondja: „a papi közösség szent jellege és szerves felépítése a szentségek és az erények által valósul meg” (LG 11).
A zsinati atyák továbbá azt tanítják, hogy Isten szent népe részesedik Krisztus prófétai küldetésében is (vö. LG 12). Ebben az összefüggésben vezetik be a hitérzéknek és a hívők egyetértésének fontos témáját. A Zsinat Doktrinális Bizottságának magyarázó megjegyzése szerint ez a hitérzék (sensus fidei) „mintegy az egész Egyház képessége, melynek révén hitében felismeri az áthagyományozott kinyilatkoztatást, a hit kérdéseiben megkülönbözteti az igazat a hamistól, egyúttal pedig mélyebbre hatol a hitben, és teljesebben alkalmazza azt az életben” (vö. Acta Synodalia, III/1, 199). A hitérzék tehát az egyes hívőket nem önmagukban véve, hanem mint Isten népének egészéhez tartozó tagokat illeti meg.
A Lumen gentium erre az utóbbi szempontra irányítja figyelmét, és azt az Egyház tévedhetetlenségével hozza összefüggésbe, amelyhez – annak szolgálatában – a római pápa tévedhetetlensége is tartozik. „A hívők összessége, mely a Szentlélek kenetének birtokában van (vö. 1Jn 2,20.27), a hitben nem tévedhet, és ezt a különleges tulajdonságát az egész nép természetfölötti hitérzéke révén nyilvánítja ki, amikor »a püspököktől kezdve a legutolsó világi hívőkig« hit és erkölcs dolgában kifejezi egyetemes egyetértését” (LG 12).
Tehát az Egyház mint a hívők közössége – amely magában foglalja természetesen a pásztorokat is – nem tévedhet a hitben: e tulajdonságának szerve – mely a Szentlélek kenetén alapul – Isten egész népének természetfölötti hitérzéke, mely a hívők egyetértésében nyilvánul meg. Ebből az egységből következik – melyet az egyházi tanítóhivatal őriz –, hogy
A Szentlélek ugyanis, akit a feltámadt Jézus ad nekünk, „minden rendű és rangú hívőnek különleges kegyelmeket is ad, melyekkel alkalmassá és készségessé teszi őket különféle tevékenységek vagy hivatalok vállalására az Egyház megújulása és továbbépítése érdekében” (LG 12). Ennek a karizmatikus életerőnek sajátos megnyilvánulása a megszentelt élet [a szerzetesség], mely a kegyelem műveként szüntelenül sarjad és virágzik. Az egyházi társulási formák is ragyogó példái az Isten népének épülését szolgáló lelki gyümölcsök sokféleségének és termékenységének.
Kedves testvéreim, ébresszük fel magunkban a hálát azért az ajándékért, hogy Isten népéhez tartozhatunk, és tudatosítsuk azt a felelősséget is, amely ezzel együtt jár!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
