December 20-án délelőtt a Szent Péter téren tartották a tizenegyedik, s egyben utolsó jubileumi audienciát, amelynek keretében a Szentatya több ezer zarándokkal és hívővel találkozott.
Katekézisének témája: Remélni annyi, mint életet adni. Mária, a mi reménységünk.
Beszédében hangsúlyozta, hogy Istenhez hasonlóan mi is életadók lehetünk, reményben kell élnünk, mert a remény életadó isteni erő. A kihallgatás a Miatyánk elimádkozásával és apostoli áldással zárult.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisét közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok! Isten hozott benneteket!
Amikor a karácsony küszöbén állunk, kimondhatjuk: az Úr közel van! Jézus nélkül ez a kijelentés – az Úr közel van – fenyegetésként is hangozhatna. Jézusban azonban azt fedezzük fel, amint azt a próféták már megsejtették, hogy Isten irgalommal teli anyaméh.
Kedves Testvéreim, a mai alkalom az utolsó a szombati jubileumi kihallgatások sorában, amelyeket januárban Ferenc pápa kezdett el. A jubileum a végéhez közeledik, de nem ér véget a remény, amelyet ez a szentév ajándékozott nekünk: a remény zarándokai maradunk! Szent Páltól azt hallottuk: „Reményben nyertünk üdvösséget” (Róm 8,24). Remény nélkül halottak vagyunk; reménnyel telve azonban életet nyerünk. A remény életre keltő erő. A remény ugyanis teologális, isteni erény, vagyis Isten ereje, és mint ilyen, életet ad, nem öl, hanem életre hív és újjászületést ad. Igazi erő!
Ezért szeretném most, a katekézisek végén azt mondani nektek: remélni annyi, mint életet adni.
Szent Pál olyasmit ír a római keresztényeknek, ami gondolkodtat bennünket: „Tudjuk, hogy az egész természet együtt sóhajtozik és vajúdik mindmáig” (Róm 8,22). Nagyon erőteljes kép. Segít meghallanunk és imádságunkba bevinnünk a föld kiáltását és a szegények kiáltását. Az egész teremtés „együtt” kiált. Sok nagyhatalmú azonban nem hallja meg ezt a kiáltást: a föld javai kevesek, igen kevesek kezében vannak, egyre inkább – igazságtalanul – olyanok kezébe kerülnek, akik nemigen akarják meghallani a föld és a szegények sóhajtozását. Isten a teremtett világ javait mindenkinek szánta, hogy mindenki részesedhessen belőlük.
A történelem Istennek és a benne remélőknek a kezében van. Nemcsak olyan emberek vannak, akik rabolnak, hanem – mindenekelőtt – olyanok, akik életet adnak.
Testvéreim, ha a keresztény imádság ilyen mélyen máriás jellegű, az azért van, mert a Názáreti Máriában olyasvalakit látunk, aki közülünk való, és aki életet ad. Isten termékennyé tette őt. Isten Mária vonásaival sietett segítségünkre, miként minden gyermek hasonlít az anyjára. Mária Isten anyja és a mi anyánk. „Spes nostra”, vagyis ’reménységünk’ – mondjuk a Salve Reginában. Hasonlít a Fiúra, és a Fiú hasonlít rá. És mi is hasonlítunk erre az anyára, aki arcot, testet és hangot adott Isten Igéjének. Hasonlítunk rá, hogy itt a földön életet adhassunk Isten Igéjének, és a hallott kiáltást születéssé változtassuk. Jézus újra meg akar születni: testet és hangot adhatunk neki. A teremtés erre a születésre vár.
Mária, a mi reménységünk kísérje mindig hitben és reményben járt zarándokutunkat!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
