Szeptember 9-én, szerdán az általános kihallgatást a Szent Péter téren tartották, ahol a Szentatya az Olaszországból és a világ minden tájáról érkezett hívőkkel és zarándokcsoportokkal találkozott. Ennek keretében folytatta a II. vatikáni zsinat dokumentumairól szóló katekézissorozatát.
Mai beszédének témája: A Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció (GS 12–22). Az emberi méltóság: ajándék és felelősség (felolvasott szentírási szakasz: Zsolt 8,2.5–7).
Leó pápa beszédében az emberi személy egyedülálló és eltörölhetetlen méltóságáról elmélkedett. Hangsúlyozta, hogy az emberi méltóság magából a személy létéből ered, végső alapja pedig az, hogy az ember Isten képmására, Krisztus által és Krisztusra tekintettel teremtetett. Rámutatott arra is, hogy e méltóság az ember egészét átfogja, és különösen az értelemben, a lelkiismeretben és a szabadságban fejeződik ki. Végül arra buzdított, hogy az evangélium világosságával és erejével mindig mozdítsuk elő és védjük meg minden ember méltóságát.
Végül több nyelven összefoglalta katekézisét, és üdvözölte a jelen lévő hívőket. Az általános kihallgatás a Miatyánk elimádkozásával és az apostoli áldással zárult.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok! Isten hozott benneteket!
A Gaudium et spes (GS) zsinati konstitúció az első fejezetet az emberi személy méltóságának szenteli. Hangsúlyozza, hogy ez az alapja és feltétele „a ma leginkább becsült értékeknek”, de ezeknek nem szabad elveszíteniük kapcsolatukat „isteni forrásukkal”, hogy elkerülhessék „az emberi szív romlottságából” fakadó lehetséges torzulásokat (GS 11).
Az az út, amely lehetővé tette e méltóság alapvető jegyeinek és jogainak kiemelését, kétségtelenül az emberi történelem egyik legjelentősebb fejezete. Mindazonáltal még nem értünk az út végére: szembe kell néznünk azokkal a régi és új ellentmondásokkal, amelyek akadályozzák e méltóság teljes körű érvényesülését.
Az egyház egyértelműen hozzájárul ehhez: emlékeztet arra, hogy az emberi méltóság magából a személy létéből ered. Ezt a nemrég megjelent Magnifica humanitas kezdetű enciklikában is alkalmam volt hangsúlyozni: „Isten minden személyt úgy gondolt el és úgy akart, hogy belépjen a vele, a többi emberrel és a teremtett világgal való közösség történetébe.
Az ember végtelen méltósága tehát azon identitásában gyökerezik, hogy „Isten képére” teremtett lény, aki „képes arra, hogy megismerje és szeresse Teremtőjét”; olyan, szeretetből fakadó terv és ajándék, amely felülmúlja a többi teremtett valóságot, amelyek gondjaira vannak bízva, „hogy Istent dicsőítve uralja és használja azokat” (GS 12).
A hitben megérthetjük a személy méltóságának végső alapját, mivel a Fiú „az Atya és az ő szeretete misztériumának kinyilatkoztatásában teljesen föltárja az embert az embernek, és megmutatja magasztos hivatását” (22. pont).
A személy mindig kapcsolatot, közösséget, részesedést jelent Isten és a többi ember vonatkozásában: gyermeki kapcsolatot az Atyaistennel, testvéri kapcsolatot Krisztussal és minden emberrel. Kizárja az önközpontú bezárkózást.
Ez a méltóság minden ember saját felelősségére van bízva: ugyanakkor szolidaritást és kölcsönös gondoskodást is igényel, hogy legyőzzük azt a sok meghamisítást és manipulációt, amelyek még ma is eltorzítják a róla alkotott képet és akadályozzák érvényesülését. A történelem folyamán ugyanis az emberi méltósággal ellentétes döntések következtében még ma is „az ember önmagában megosztott”, és „mind az egyéni, mind a közösségi élet teljes egészében küzdelem, mégpedig drámai küzdelem a jó és a rossz, a világosság és a sötétség között”. Erre a törékeny és korlátozott állapotra azonban reménnyel tekinthetünk, mert „maga az Úr jött el, hogy megszabadítsa és megerősítse az embert: hogy őt belsőleg megújítsa, a »világ fejedelmét pedig«, aki a bűn szolgaságában tartotta az embert, »kivesse« (vö. Jn 12,31)” (GS 13).
A Gaudium et spes konstitúció továbbá kijelenti, hogy az emberi méltóság a személy egészét érinti, ezért túl kell lépni a dualista felfogásokon: az ember „test és lélek egysége”. A test „tárggyá” alacsonyítása, hogy önkényesen rendelkezhessünk vele, mindig a személy méltóságának tagadása: az embernek „nem szabad lenézni a testi életet”, hanem „testét mint Istentől teremtett és az utolsó napon föltámadó valóságot, jónak és tiszteletreméltónak kell tartania”, ugyanakkor ügyelnie kell arra, hogy testét „ne engedje szíve romlott hajlamainak szolgálni” (GS 14), hiszen mindnyájunkat megsebzett a bűn.
Végül a Gaudium et spes a személy méltóságának három legjelentősebb megnyilvánulási formáját emeli ki: az értelmet, amely az embert az igazság fáradhatatlan keresőjévé teszi (15. pont); a lelkiismeretet, amely által egységet és értelmet ad életének (16. pont); és a szabadságot, amely képessé teszi arra, hogy felelősen maga hozza meg döntéseit (17. pont). Ezek egymással szorosan összefüggő dimenziók: a lelkiismeretben ismerjük fel az igazságot igazságként, és a szabadság ott tapasztalhatja meg az igazságot saját alapjaként és lehetőségeként.
A Szentlélek, aki Krisztusban életet ad, szabaddá tesz bennünket, és állandóan biztosít istengyermeki méltóságunkról, megszabadít a félelemtől, és elvezet a végső célhoz, ahhoz a halálon túli teljes élethez, amelyet Krisztus megígért nekünk:
Kedves testvéreim, mivel Krisztus által és Krisztusra tekintettel Isten képére teremtettünk, egyedülálló és eltörölhetetlen méltóságot kaptunk. Igyekezzünk az evangélium világosságával és erejével mindig előmozdítani és megvédeni ezt a méltóságot!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
