Április 5-én, húsvétvasárnap, az Úr feltámadásának napján a Szentatya a Szent Péter-bazilika előtti téren mutatta be a Resurrexit szertartással kezdődő ünnepi szentmisét, amelyen bíborosok, püspökök, papok, a római hívők és világ minden tájáról érkezett zarándokok vettek részt.
Beszédében a Szentatya arról elmélkedett, hogy a halál belülről és kívülről is fenyeget bennünket, a halál sok formája jelen van életünkben, de a feltámadt Krisztusba vetett hittel a legmélyebb sötétségben is mindig új fény gyulladhat, a halálban is mindig új élet születhet bennünk és körülöttünk.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa homíliáját teljes terjedelmében közöljük.
Kedves testvéreim!
Ma az egész teremtés új fényben ragyog, a földről dicsérő ének száll a magasba, szívünk örömtől ujjong: Krisztus feltámadt a halálból, és vele együtt mi is új életre támadunk!
Ez a húsvéti örömhír átfogja egész életünk titkát, a történelem sorsát, s egészen a halál szakadékos mélységéig hatol, amelytől fenyegetve, s néha legyőzöttnek érezzük magunkat. Megnyit bennünket a soha el nem múló reményre, az alkonyt nem ismerő világosságra, arra a teljes örömre, amelyet semmi sem vehet el tőlünk: a halál végérvényesen legyőzetett, többé nincs hatalma fölöttünk!
Ez olyan üzenet, amelyet nem mindig könnyű elfogadni, olyan ígéret, amelyet nehezen lehet elhinni, mert a halál hatalma mindig fenyeget bennünket, belül és kívül egyaránt.
Bennünk, amikor bűneink ballasztja megakadályozza, hogy szárnyaljunk; amikor csalódásaink vagy a ránk telepedő magány kiölik belőlünk a reményt; amikor a gondok vagy a sérelmek elveszik életörömünket; amikor szomorúak vagy megfáradtak vagyunk, amikor elárultnak vagy elutasítottnak érezzük magunkat, amikor szembe kell néznünk gyengeségünkkel, a szenvedéssel, a mindennapi gürcöléssel, akkor úgy tűnik, mintha véget nem érő alagútba kerültünk volna.
A halál azonban kívül is mindig leselkedik ránk. Jelen van a jogtalanságokban, a részrehajló önzésben, a szegények elnyomásában, a legelesettebbek iránti csekély figyelemben. Látjuk az erőszakban, a világ sebeiben, a fájdalmas kiáltásokban, melyek mindenfelől hallhatók a leggyengébbeket sújtó visszaélések miatt, a haszon bálványozásában, mely kifosztja a föld erőforrásait, a háborús erőszakban, amely öl és pusztít.
Ebben a helyzetben az Úr húsvétja arra hív bennünket, hogy emeljük fel tekintetünket és tágítsuk ki szívünket. Az Úr húsvétja folytonosan táplálja lelkünkben és a történelem útján az ígért győzelem magvát. Mozgásba hoz bennünket, mint Mária Magdolnát és az apostolokat, hogy felfedeztesse velünk: Jézus sírja üres, s ezért minden általunk megtapasztalt halálban tér nyílik a születő új élet számára. Az Úr él, és velünk marad!
A feltámadás fénysugarai utat törnek a sötétségben, és olyan reményt ébresztenek szívünkben, amely megtart bennünket: a halál hatalma nem életünk végső sorsa. Egyszer s mindenkorra a teljesség felé vagyunk irányítva, mert a feltámadt Krisztusban mi is feltámadtunk.
Erre emlékeztetett bennünket belső meggyőződésből fakadó szavakkal Ferenc pápa az Evangelii gaudium kezdetű első apostoli buzdításában, amikor kijelentette, hogy Krisztus feltámadása „nem múltbeli dolog; életerő lakik benne, amely átjárta a világot. Ahol úgy látszik, hogy minden meghalt, ott apránként mindenfelől a feltámadás csírái jelennek meg. Olyan erő ez, amelynek nincsen párja. Igaz, sokszor úgy látszik, mintha Isten nem létezne: nem csillapodó igazságtalanságokat, rosszaságokat, közömbösséget és könyörtelenséget látunk. Azonban bizonyos az is, hogy a sötétség közepette mindig felfakad valami új, ami előbb vagy utóbb termést hoz” (276. pont).
Testvéreim, az Úr húsvétja ezt a reményt ajándékozza nekünk, emlékeztetve bennünket arra, hogy a feltámadt Krisztusban mindennap lehetséges új teremtés. Ezt mondja a ma hallott evangélium is, mely pontosan helyezi el a feltámadás eseményét: „A hét első napján” (Jn 20,1). Krisztus feltámadásának napja így a teremtéshez utal vissza bennünket, ahhoz az első naphoz, amikor Isten megteremtette a világot, ugyanakkor azt is hirdeti, hogy most olyan új élet sarjad az emberiség számára, amely erősebb a halálnál.
A húsvét a feltámadt Úr által végbevitt új teremtés, új kezdet olyan élet, amelyet végre örökkévalóvá tett Istennek az ősi Ellenség felett aratott győzelme.
Erre a reményteli énekre van ma szükségünk. És ezt nekünk kell elvinnünk a világ útjaira, akik Krisztussal együtt feltámadtunk. Fussunk hát, mint Mária Magdolna, hirdessük mindenkinek, vigyük életünkkel a feltámadás örömét, hogy ahol még a halál rémképe kísért, ott felragyoghasson az élet világossága!
Krisztus, a mi húsvétunk, áldjon meg bennünket, és adja meg az ő békéjét az egész világnak!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
