Egy igazán csodálatos, pálmafás, tengerparti kisváros, Limone sul Garda felől érkezünk az autóúton Gardone Riviera különleges látnivalójához, Gabriele d’Annunzio kastélyához, vagy inkább fogalmazzunk így: nagy méretű villájához.
A Garda-tó és környéke nem pusztán páratlan természeti kincs, hanem magas hegyekkel övezett remek kirándulóhely is, ahol lassan haladó felvonók viszik fel az embert a környező csúcsokra. A tó partján pedig több helyen romantikus várak és erődítmények tarkítják a reneszánsz hangulatot árasztó szállodasort.
Gabriele d’Annunziót (1863–1938) az olaszok nagy költőként tisztelik, számukra ő „A költő” – Il Vate, ahogyan mondják. A legendás hírű poéta, Montenevoso hercege azonban nem csak verseket írt, hanem prózai műveket, regényeket és esszéket, s emellett publicistaként és politikusként is ismert volt. Sokoldalúság jellemezte élete minden területén; bármit tett, az még véletlenül sem hasonlított a hétköznapi emberek különféle hasznos tevékenységeihez
Villájához igyekezve már a kerti bejárattól nem messze találkozhatunk bronz mellszobrával, amely kackiás bajszával együtt ábrázolja. Az emelkedők, szinteltolások miatt az érkező először alulról tekinthet fel a sárgára festett hatalmas villára. Feltűnő, hogy az íves, lekerekített ablakok redőnyei mindenhol le vannak eresztve, a külső fény így nem juthat be szabadon a házba.
Egy nagy kőkapun keresztül lépünk be a lenyűgöző parkba, D’Annunzio egykori birtokára. Az óriási méretű, dimbes-dombos telken rengeteg növényfaj él, a hatalmas méretű fák mellett különleges bokrok, virágok látványa tárul a kiépített utakon haladó látogató szeme elé.
A birtokon álló épület, ahová idősebb korában D’Annunzio visszavonult, a Villa Cargnacco nevet viseli, és Salò városa fölött fekszik, a hegytetőn, remek kilátással a Garda-tóra. „Eredetileg Cosimának, Wagner lányának a férjéé volt (Henry Thode), de tőle elkobozták az első világháború alatt. Ezt bérelte ki az író 1921-ben, havi hatszáz líráért. Egy évvel később (akkor már az épület tulajdonosaként – a szerk.) belekezdett a felújításba és a lakberendezésbe. (…) Mindig volt gondja arra, hogy akárhová telepedett is be, mindent átfestessen, bebútorozzon, lemárványozzon és drapériázzon, továbbá könyvtárat alapítson magának, s mindezek tetejébe a komor színekben fuldokló tereket telezsúfolja a régiségkereskedőknél felvásárolható középáras, de érzéki látványosságokkal. (…) Itt a szokásos lakberendezési tárgyakhoz csatlakoztak a világháború és a fiumei szép napok emléktárgyai, meg a neki adományozott hódolati tárgyak tömege” – olvashatjuk Gyöngyösi Zoltán Messzi vidék című blogjában.
Kétségtelen, hogy a villában rengeteg holmit halmoztak fel, afféle raktár benyomását kelti. Odabent úgy érzi magát az ember, mintha csak egy labirintusba került volna, egymás hegyén-hátán sorakoznak a különféle tárgyak, úgy tűnik, válogatatlanul. Alaposabban megnézni azonban nemigen lehet őket, mert semmi sincs megfelelően megvilágítva, a szobákban, termekben csak pislákolnak a fények. Így aztán részleteikben nem mutatkoznak meg a látogató számára a bútorok, kínai vázák, szobormásolatok, az értékesebb könyvritkaságok és a megannyi más érdekesség. A falakon szinte mindenütt kárpit és gobelin, de a csekély megvilágítás miatt alig lehet kivenni, hogy mit ábrázolnak. Fényképezni nem szabad, és csak vezetéssel lehet megnézni a villát. A hölgy, aki végigkalauzolt bennünket az épületen, azt mondta, azért van sötét mindenütt, mert a ház egykori tulajdonosának szeme nem bírta az erős fényt, ezért csak kis lámpákat használtak a szobákban.
A villa kultúrtörténeti érdekességei közé tartozik az a Stenway-zongora, amelyen Liszt Ferenc játszott egykor, D’Annunzio állítólag személyesen is találkozott a zeneszerzővel. A zongora azonban már akkor is itt volt, amikor D’Annunzio megvette a birtokot. Az épületben vitrinekben látható a költő jó néhány eredeti kézirata is.
Ha kilépünk a villából, és felmegyünk arra kiépített, kővel borított területre, ahol D’Annunzio kőszarkofágja van elhelyezve, körben mindenfelé csaholó, ülő, fekvő kutyák szobraival találkozhatunk. A költő ugyanis mániákus kutyaimádó volt, állítólag libériás inasokkal vezettette pórázon több tucatnyi kedvencét, s ez köznevetség tárgyává tette őt. A kutyaszobrokat Velasco Vitali szobrász készítette, némi iróniával. A kör alakú téren jó néhány további szarkofág is helyet kapott. Ezek őrzik a költő egykori bajtársainak földi maradványait. Ők akkor vesztették életüket, amikor az olasz haditengerészet 1920-ban bombázni kezdte és visszafoglalta Fiume városát, amit D’Annunzio nem sokkal korábban magánhadsegével egyszerűen a saját fennhatósága alá vont. Katonái eredetileg a városi temetőben voltak elhantolva, majd 1924-ben az olasz kormány engedélyt adott neki arra, hogy idehozathassa bajtársai holttestét.
Fentről, a birtok legmagasabb pontján álló mauzóleumtól csodás kilátás nyílik a Garda-tóra. Ha lejjebb ereszkedünk a kertbe, másfajta, meglehetősen szokatlan kép tárul elénk: egy hadihajó látványa ragadja meg a figyelmünket. A hajó, amelynek neve Puglia, az olasz haditengerészet egysége volt egykor. D’Annunzio az imént említett fiumei kalandja idején foglalta el, majd a fasizmus hatalomra kerülése után az olasz kormány neki ajándékozta. A vízi jármű első felét D’Annunzio levágatta, felhozatta ide, a birtokára, és beépíttette a hegyoldalba. Olyan hatást kelt, mintha innen akarna kitörni. Amikor a költő 1938-ban meghalt, itt ravatalozták fel.
A villa mögött, zárt helyiségben, egy másik vízi járművet is láthatunk: egy rohamcsónakot két torpedóval felszerelve. Ennek is megvan a maga története. D’Annunzio az első világháborúban, 1918-ban használta, amikor is behatolt a Bakari-öbölbe (Horvátország), és rohamcsónakjáról torpedókat indított az ott horgonyzó kereskedelmi hajókra. Ez a csónak is az olasz állam ajándékaként került hozzá. Később egy ideig használta is a Garda tavon, csak öregségére került fel ide, a hegyre.
Egy kör alakú, kupolás helyiségben egy további közlekedési eszközt is láthatunk: egy első világháborús repülőgépet, amely a mennyezetről lóg le a látogatók feje fölé. D’Annunzio egy másik kalandja során, szintén 1918-ban, Bécsig repült vele az ellenséges terület felett, és ötvenezer propagandaröplapot szórt le róla az osztrák fővárosra, majd szerencsésen visszatért Olaszországba.
A villa utolsó termében vehetünk búcsút D’Annunziótól. Közvetlenül a halála után itt virrasztottak mellette a legközelebbi hozzátartozói. A koporsószerű, de bölcső alakú ágy kétoldalán Michelangelo Haldokló rabszolga és Lázadó rabszolga című alkotásainak másolatai állnak. Az ágyon a költő-kalandor halotti maszkja fekszik, fölötte pedig a firenzei Medici-síremlék egyik alakja látható.
A legendás költő munkásságáról, színpadi sikereiről és sikertelenségeiről, nőügyeiről, fiumei kalandjáról, Mussolinival való kapcsolatáról is hosszan mesélhetnénk még, de erre itt most nincs lehetőségünk. Az interneten azonban sok minden olvasható ezekről is.
Szöveg és fotó: Mészáros Ákos
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. június 7-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
