Április 22-én, az Egyenlítői-Guineában tett apostoli látogatásának utolsó előtti napján a Szentatya Mongomóban, a Szeplőtelen Fogantatás-székesegyházban mutatott be szentmisét, melynek végén Juan Domingo-Beka Esono Ayang, Mongomo püspöke mondott köszönetet a pápának. A szertartás után XIV. Leó megáldotta Egyenlítői-Guina új fővárosa, Ciudad de la Paz székesegyházának alapkövét.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes homíliáját közreadjuk.
Kedves testvéreim!
Ebben a gyönyörű székesegyházban, mely a Szeplőtelen Fogantatásnak, a megtestesült Ige anyjának és Egyenlítői-Guinea patrónájának van szentelve, azért gyűltünk össze, hogy hallgassuk az Úr igéjét és megünnepeljük szeretetének emlékezetét, melyet az Egyház életének és küldetésének csúcsaként és forrásaként hagyott ránk.
Krisztus, a mi húsvétunk adja önmagát nekünk, ő az élő kenyér, aki jóllakat bennünket, ő az a jelenlét, amely feltárja Isten végtelen szeretetét az egész emberi család iránt, és Isten közeledését minden ma élő nőhöz és férfihoz.
Örömmel tölt el, hogy együtt ünnepelhetek veletek, hálát adva az Úrnak az evangelizáció százhetven évéért ezeken az egyenlítői-guineai földeken. Ez kedvező alkalom arra, hogy emlékezzünk mindarra a jóra, amelyet az Úr végbevitt. Ugyanakkor szeretném kifejezni hálámat annak a nagyszámú misszionáriusnak, misszionáriusnőnek, egyházmegyés papnak, katekétának és világi hívőnek, akik az evangélium szolgálatába állították életüket.
Ők befogadták népetek várakozásait, kérdéseit és sebeit, megvilágítva azokat az Úr igéjével, és Isten szeretetének jelévé váltak köztetek.
Olyan történelem ez, amelyet nem feledhettek: egyrészt összekapcsol benneteket az apostoli és egyetemes Egyházzal, mely megelőz benneteket, másrészt kísér benneteket, hogy magatok is az evangélium hirdetésének és a hívő tanúságtételnek főszereplőivé váljatok, beteljesítve azokat a prófétai szavakat, amelyeket Szent VI. Pál pápa Afrikában mondott:
Krisztus Egyháza valóban gyökeret vert ezen az áldott földön” (Homília a püspökök afrikai szimpóziumának lezárása alkalmából, Kampala, Uganda, 1969. július 31.).
Ebben a távlatban arra kaptatok meghívást, hogy folytassátok azt az utat, amelyet a misszionáriusok, a pásztorok és a világi hívők jelöltek ki előttetek. Ez mindnyájatoktól személyes, egész életeteket átfogó elköteleződés kíván, hogy a közösségeitekben és liturgiáitokban ilyen ünnepélyesen ünnepelt hit táplálja szeretetszolgálatotokat és felelősségeteket felebarátaitok iránt, mindenki javának előmozdítása érdekében.
Ez az elkötelezett munka kitartást igényel, fáradságba kerül, olykor áldozatot kíván, de annak jele, hogy valóban Krisztus Egyháza vagyunk. Az olvasmány ugyanis, melyet hallottunk, néhány versben azt beszéli el, hogy az Egyház, mely örömmel és félelem nélkül hirdeti az evangéliumot, az éppen ezért üldözést is szenvedhet (vö. ApCsel 8,1–8). De az Apostolok cselekedeteinek könyve azt is elmondja, hogy
és saját szemükkel láthatják, hogy a testben és lélekben betegek meggyógyulnak: ezek Isten jelenlétének csodás jelei, melyek nagy örömet keltenek az egész városban (vö. ApCsel 8,6–8).
Így tehát, testvéreim, még ha nem is mindig kedvezőek a személyes, családi és társadalmi helyzetek, amelyekben élünk,
Ezzel a bizalommal, mely inkább az ő szeretetének erejébe ereszti gyökereit, mint a mi érdemeinkbe, arra kaptunk meghívást, hogy hűségesek maradjunk az evangéliumhoz, hirdessük azt, megéljük teljesen, és örömmel tanúságot tegyünk róla. Isten nem fogja megvonni tőlünk jelenlétének jeleit, és – amint Jézus mondta az imént hallott evangéliumban – számunkra „az élet kenyere” lesz, amely teljesen csillapítja éhségünket (vö. Jn 6,35).
Milyen éhséget érzünk? Mire éhezik ma ez az ország? Látogatásom jelmondata: „Krisztus, Egyenlítői-Guinea világossága a remény jövője felé”, és vélhetően éppen ez ma a legnagyobb éhség:
És nem egy ismeretlen jövőről van szó, melyet passzívan kell várnunk, hanem olyan jövőről, amelyet Isten kegyelmével éppen nekünk kell építenünk. Egyenlítői-Guinea jövője a ti döntéseiteken múlik, a ti felelősségtudatotokra és azon közös elköteleződésetekre van bízva, hogy őrizzétek minden ember életét és méltóságát.
Tehát minden megkereszteltnek azt kell éreznie, hogy részese az evangelizáció művének, a szeretet apostolává és egy új emberiség tanújává kell válnia.
Az evangélium világosságával és erejével ki kell vennünk részünket e föld átfogó fejlesztéséből, megújításából és átalakításából. Sok természeti értékkel ajándékozott meg benneteket a Teremtő: arra buzdítalak benneteket, működjetek együtt azért, hogy ezek mindenki számára áldássá váljanak. Segítsen benneteket az Úr abban, hogy egyre inkább olyan társadalommá váljatok, amelyben mindenki – saját felelőssége szerint – a közjó szolgálatában tevékenykedik, nem pedig egyéni érdekekért, legyőzve a kiváltságosok és a hátrányos helyzetűek közötti igazságtalan egyenlőtlenségeket. Növekedjenek a szabadság terei, és mindig védelmezzétek az emberi személy méltóságát: gondolok itt a legszegényebbekre, a nehéz helyzetben lévő családokra; gondolok a fogvatartottakra, akik gyakran aggasztó higiéniai és egészségügyi körülmények között kénytelenek élni.
Testvéreim, olyan keresztényekre van szükség, akik kezükbe veszik Egyenlítői-Guinea sorsát. Ezért szeretnélek bátorítani benneteket: ne féljetek hirdetni evangéliumot, ne féljetek tanúságot tenni az evangéliumról!
Kísérjen benneteket a Szeplőtelen Szűz Mária ezen az úton! Ő járjon közben értetek, és tegyen benneteket Krisztus nagylelkű és örömteli tanítványaivá!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
