Október 31., péntek délben a Szentatya tizenötezer tanárral és diákkal találkozott Rómában, a Szent Péter téren, az oktatás világának jubileuma alkalmából.
Beszédében négy értékre hívta fel a figyelmet: a belső világra, az egységre, a szeretetre és az örömre. Többek között arra buzdította az oktatókat, hogy segítsék a tanulókat kapcsolatba lépni saját belső világukkal, és figyelmeztetett a mesterséges intelligencia veszélyeire, amely „még inkább elszigetelheti az amúgy is elszigetelt diákokat.”
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Béke veletek!
Kedves testvéreim, jó napot kívánok! Isten hozott benneteket!
Nagyon örülök, hogy találkozhatom veletek: a világ minden tájáról érkezett nevelőkkel, akik a nevelés területén dolgoznak minden szinten, az általános iskolától az egyetemig.
Mint tudjuk, az Egyház anya és tanító (vö. Szent XXIII. János pápa: Mater et magistra enciklika korunk társadalmi folyamatairól és fejlődéséről a katolikus tanítás fényében, 1961. május 15., 1), és ti ennek az Egyháznak az arcát testesítitek meg sok tanuló és hallgató számára, akik nevelésének szentelitek magatokat. Az általatok képviselt karizmák, módszertanok, pedagógiák és tapasztalatok ragyogó csillagképének köszönhetően, valamint az Egyházban, egyházmegyékben, szerzetes intézményekben és kongregációkban, egyesületekben és mozgalmakban való „többszólamú” elköteleződéseteknek köszönhetően, több millió fiatalnak biztosítotok megfelelő képzést, mindig a személy javát állítva középpontba a humán- és reáltudományok átadása során.
Én magam is tanítottam az Ágoston-rend oktatási intézményeiben, ezért szeretném megosztani veletek tapasztalatomat, a Doctor gratiae tanításának négy olyan szempontját felidézve, amelyeket alapvetőnek tartok a keresztény nevelés szempontjából: a belső világ, az egység, a szeretet és az öröm. Szeretném, ha ezek az elvek válnának annak az útnak a pilléreivé, amelyen együtt járunk: tegyük ezt a találkozót a közös növekedés és egymás gazdagítása útjának kezdetévé.
A belső világról Szent Ágoston ezt mondja: „Szavaink hangja a füleket érinti, de az igazi Mester bennünk van” (In Epistolam Ioannis ad Parthos tractatus, 3,13), és hozzáteszi: „Akiket a Lélek belülről nem tanít, azok úgy távoznak, hogy semmit sem tanultak” (uo.). Ágoston emlékeztet tehát arra, hogy tévedés azt hinni, hogy a tanításhoz elegendők a szép szavak vagy a jó tantermek, tanműhelyek és könyvtárak. Ezek csak eszközök és fizikai terek, kétségtelenül hasznosak, de a Mester bennünk van.
Olyan világban élünk, amelyet a képernyők és a gyakran felszínes technológiai szűrők uralnak, és amelyben a tanulóknak segítségre van szükségük ahhoz, hogy kapcsolatba kerüljenek saját belső világukkal. És nemcsak nekik van erre szükségük. A nevelőknél is – akik gyakran fáradtak és túl vannak terhelve adminisztratív feladatokkal – valós a veszélye annak, hogy elfeledkeznek arról, amit Szent John Henry Newman így foglalt össze: cor ad cor loquitur („a szív a szívhez szól”), és amire Szent Ágoston is figyelmeztetett: „Ne kifelé tekints! Térj vissza önmagadba! Az igazság benned lakik” (De vera religione, 39, 72). Ezek a kijelentések arra hívnak, hogy a nevelést olyan útként szemléljük, amelyen tanítók és tanulók együtt haladnak (vö. Szent II. János Pál pápa: Ex corde Ecclesiae apostoli konstitúció a katolikus egyetemekről, 1990. augusztus 15., 1), tudatában annak, hogy keresésük nem hiábavaló, de annak is, hogy a megtalálás után is tovább kell keresniük. Csak ez az – iskolai környezetben nevelési tervként megfogalmazott – alázatos és közös erőfeszítés képes közelebb vinni a tanulókat és a tanárokat az igazsághoz.
Ezzel elérkezünk a második szóhoz: az egység. Amint talán tudjátok, a „jelmondatom”: In Illo uno unum. Ez is egy Ágostontól származó mondat (vö. Ennarratio in Psalmum 127, 3), amely arra emlékeztet, hogy csak Krisztusban találjuk meg az igazi egységet, mint a Főhöz kapcsolódó tagok, és mint útitársak az élet folyamatos tanulásának útján. Ez a „valakivel együtt” dimenzió, amely Szent Ágoston írásaiban állandóan jelen van, alapvető jelentőségű a nevelési folyamatokban: biztatás arra, hogy „kilépjünk önmagunkból”, és ösztönzés arra, hogy növekedjünk. Ezért döntöttem úgy, hogy folytatom és aktualizálom a globális nevelési paktum tervét, amely tisztelt elődöm, Ferenc pápa egyik prófétai felismerése volt.
És éppen ez – a szeretet – a harmadik szó. Ezzel kapcsolatban nagyon elgondolkodtató Ágoston egy találó mondata: „Az Isten szeretete az első a parancsok sorában, a felebarát szeretete pedig az első a teendők sorában” (Szent Ágoston: Beszédek Szent János evangéliumáról, 17,8, Ókeresztény Örökségünk 11, Jel, Budapest, 2008, 240). A nevelés területén tehát mindenkinek fel kell tennie magának a kérdést: milyen erőfeszítést teszünk a legsürgetőbb szükségletek felismerésére, milyen erőfeszítést a párbeszéd és a béke hídjainak építésére – a nevelőtestületen belül is –, mennyire vagyunk képesek félretenni az előítéleteket vagy tágítani szűk látókörünket, mennyire vagyunk nyitottak a közös tanulásra, és mennyire igyekszünk találkozni és válaszolni a legkiszolgáltatottabbak, a szegények, a kirekesztettek szükségleteire. A tudásátadás önmagában nem elég a tanításhoz: szeretetre van szükség. A tudásátadás csak így lesz hasznos azok számára, akik befogadják, önmagában, és mindenekelőtt azért a szeretetért, amelyet közvetít.
És az utolsó kulcsszó: az öröm. Az igazi mesterek mosolyogva nevelnek, és az a remény él bennük, hogy sikerül mosolyt ébreszteniük tanítványaik lelkében. Oktatási közegeinkben manapság aggodalomra ad okot, hogy szaporodnak a belső törékenység jelei, minden életkorban. Nem hunyhatunk szemet e szótlan segélykérések fölött, sőt, igyekeznünk kell feltárni ezek mélyebb okait. A mesterséges intelligencia különösen – technikai, hideg és uniformizált tudásával – még inkább elszigetelheti az amúgy is elszigetelt diákokat, hamis illúziót keltve bennük, hogy nincs szükségük másokra, vagy – ami még rosszabb – azt az érzést, hogy nem is méltók hozzájuk.
Ezért, kedves barátaim, arra hívlak benneteket, hogy tegyétek ezeket az értékeket – a belső világ, az egység, a szeretet és az öröm értékét – küldetésetek „sarokpontjává”, emlékezve Jézus szavaira: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). Testvéreim, köszönöm értékes munkátokat! Szívből adom rátok áldásomat, és imádkozom értetek!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
