Pünkösd a keresztény kultúrában és a néphagyományban

Pünkösd a keresztény kultúrában és a néphagyományban

Pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe, a néphagyományban a tavasz kiteljesedése és az öröm ideje. Erre az időszakra már virágba borul a természet, pompás színekben ontják illatukat a pünkösdi rózsák. Mécs László felvidéki papköltő így ír A vadócba rózsát oltok című versében: „Május. Rózsálló reggel. Remény, ígéret, harmat./  A szélbe fütyörészem a hajnalos vigalmat.”

Az ünnep elnevezése az Ószövetség koráig nyúlik vissza és a görög pentékoszté szóból ered. Jelentése ötven, ami arra utal, hogy a húsvét utáni ötvenedik napon kezdődik. Eredetileg zsidó ünnep, előbb a befejezett aratást, később pedig a Sínai-hegyen történt mózesi törvényhozást ünnepelték a Pészah szombatját követő ötvenedik napon.

Nemcsak a naptárban elfoglalt helyük kiszámolásában, de az ünnep lényegében is kapcsolódik a két ünnep egymáshoz.

A tanítványok ekkor kapták meg az isteni igazságot, amivel mindenkinek el tudták mondani, elprófétálni Jézus tanítását, melyet a János evangélium 14,13. versében így ígért meg az Úr számukra: „Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek.”

A pünkösd ünnepének dátuma Európában legkorábban május 10-én, legkésőbb pedig június 16-án lehet. Ezért a május hónapot a magyar népnyelvben pünkösd havának is nevezik.

Az Újszövetség átvette a régi kifejezéseket, de ugyanakkor a Szentlélek személyi mivoltát is nyilvánvalóvá tette. Már Jézus keresztségénél együtt szerepel az Atyával és a Fiúval (Mk 1,1), hasonlóképpen a missziós küldetésnél és a keresztségi formulánál (Mt 28,19).)

A Szentlélek hét ajándéka: a bölcsesség, az értelem, a jótanács, a tudomány, a lelkierő, a jámborság és az istenfélelem. Jelképei a szél-galamb, a tűz, a víz és az olaj. Jelképként galamb és fénysugár, vagy hét fénysugár formájában is látható.

Hírdetés

A keresztény hagyományokban jelentős helyet foglal el a pünkösd, így a magyar népszokások közül több is van, amely az ünnephez köthető, s melyet eleink megéltek pünkösd idején.

A szokás keretében a királyt a közösség tagjai a fiatal legények közül választották ki különböző versenyeken. A Kárpát-medencében a középkor óta élő szokás volt, amikor az ünnep alkalmából gyakoriak voltak az ügyességi próbák, lovas versenyek, küzdelmek. A győztest és lovát virágokkal és szomorúfűzágakkal borították be.

„Egy évig azután őt nevezik pünkösdi királynak. Nem kell pedig hinni, hogy ez csak valami üres czím. Járnak emellé hatalmas kiváltságok. A pünkösdi király egy évig minden lakodalomba, ünnepélyre, mulatságra hivatalos, minden kocsmában ingyen rovása van, amit elfogyaszt, fizeti a község, lovát, marháját tartoznak a társai őrizni, s ha netán valami apró vétséget követne el, azért testi büntetéssel nem illetik. Ilyen nagy úr a pünkösdi király egy álló évig”  – olvasható a Magyar Néprajz Arcanum gyűjteményében.

A pünkösdi királyválasztásnak is, mint a legtöbb népszokásnak, van gyermekjáték változata, az alábbit a Zemplén megyei Cigándon jegyezték le: „A fiúgyerekek gallyakat dugdostak le a porba, két fiút befogtak lónak és hajtották a gallyak között és körül, miközben énekelték a „Mi van ma, mi van ma…” kezdetű jellegzetes pünkösdölő éneket, s a legügyesebb fiú lett a pünkösdi király.

A májusfaállítás szintén gyakori pünkösdi szokás. A májusfát udvarlási szándékból vagy szerelemből állította a legény a lánynak, de előfordult, hogy egy-egy település saját magának állított májusfát. Eleink a templom mellé is állítottak feldíszített fát, de sok helyen a templomba is vittek be kisebb fákat, lombokat erre az ünnepre, és faágakkal díszítették a templomi zászlókat, lobogókat.

Egyes tájegységeken a zöldágazást vagy zöldághordást végeztek, amikor a fiúk és a lányok együtt hordták körbe a faluban a zöld ágakat, virágokat, melyeket szokás volt bevinni a házba, ablakra, ajtóra, falra is kitűzték, ami védelmet jelentett a rontás ellen és védte a terményt. Közben énekeltek, rigmusokat mondtak, mellyel a tavaszt köszöntötték, ünnepelték.

Innen ered a „bújj, bújj zöld ág…” kezdetű dal, mely játékként maradt fenn, s amit ma is játszanak, énekelnek a néphagyományőrző rendezvényeken, összejöveteleken, családi majálison, melyet Kárpát-medence-szerte rendeznek ezekben a napokban, felelevenítve eleink szép pünkösdi szokásait.

A pünkösd előtti szombaton tartják a csíksomlyói búcsút, mely a székelyek középkori eredetű fogadalmi zarándoklata, s amely 1990-től kezdődően mára az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepévé vált.

Forrás: Magyar Püspöki Konferencia, Magyar Néprajz
(Berényi Kornélia)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »