„Weiss Jakab, Goldmann vagy Kohn és több más efféle rút idegen szó”

„Weiss Jakab, Goldmann vagy Kohn és több más efféle rút idegen szó”

Gárdonyi Géza és a hazai zsidóság kapcsolatáról már írtam ezt-azt, most újabb adalékkal szeretném honfitársaim ismereteit gyarapítani. A címbeli idézet természetesen az Egri csillagok halhatatlan írójától származik, s nincs benne semmi sértő, bántó. Weiss, Goldmann és Kohn a magyar fülnek valóban idegenül csengenek, s bizony rútak. Ezt a megállapítást olvasva nem is háborodtak fel a magyarok. A honi zsidóság fajvédő lapja azonban nem hagyta szó nélkül az egri remete véleményét. Az Egyenlőség című hetilap azonnal nekiment Gárdonyinak.

A Keresztényszocialista Szakszervezetek Országos Szövetsége kiadásában megjelenő A Nép című napilap 1921 őszén közölte Gárdonyi Géza terjedelmes írását. A cikk alatt olvasható a szerző szokatlan megjegyzése: „Újraközlése mindenkinek díjtalanul szabad.” Hogy hány lap vette át az írást, nem tudom, de a gesztus önzetlen (s nem pénzéhes) lélekre vall. Gárdonyi városszépítő tárgyú írásával ugyanis a városvezetőket szólította meg, s bizonyára arra törekedett, hogy minél több embert érjen el gondolataival. Úgy gondolom, a cikk üzenete a mának is szól, ezért érdemes figyelmesen elolvasni az alábbi hosszú szöveget.

Gárdonyi Géza: Szép utca: szép város

Polgármester Urak!

Van-e önöknél városszépítő bizottság? Ha van, miért hogy csak a kertészeti szépítésekre gondolnak, meg az utcák aszfaltozására?
Ajánlanám figyelmükbe, hogy a legtisztább és legparkosabb város képét is elrútítják a kereskedők és egyéb üzletesek ordító-betűs cégtáblái. Még a magyarnevű cégtáblák is, vagy épp a falra feketézett nevek.

Mennyivel szebb volna, ha a boltoknak csupán valami kép vagy szobor volna a megkülönböztető jegyük, – mint régente is volt, – csakhogy ma már szebben, okosabban, magyar voltunkra is gondolva.

A házépítők is ma már olyan házakat építenek, amelyekben a szem is gyönyörködik. De hogyan elcsúfítja a szép-csipkézetű habtorta házat is, ha rákerül egy messzire üvöltő nagy feketebetűs Weiss Jakab, Goldmann vagy Kohn és több más efféle rút idegen szó.
Mennyivel szebb volna, ha Weiss Jakab boltja fölött egy szép fehér holló vagy akármi más fehér állat díszítené a házat akár freskóképben a ház homlokát, akár márványban, vagy hacsak kis ajtófestményben is. Mellette meg a Goldmann-boltot egy aranyozott páncélos vitéz, vagy arany almafa, vagy aranyat szóró angyalkép jegyezné. S vajon Kohn úr nem választhatna-e valami szép képet a városszépítő bizottság megkérdezésével, – s ha lehet, magyar embert ábrázoló képet, amely cégképnek is alkalmas.

A betűknek is, akármi nevet jegyeznek is, nem volna szabad két-három méternyi távolságnál messzebbre látszaniok. Így aztán egy-egy városi utcának a tekintete kellemes lenne a szemnek. A kereskedők nem vesztenének vele, hiszen Weiss úrnak, Goldmann úrnak és Kohn úrnak nevét csak a vigécek szeme keresi messziről. A helybeli lakosság meg név-kiírás nélkül is tudja: mi a boltos neve. Kisvároson még a házak belső lakóit is utcáról-utcára elmondja egy-egy odavalósi. Hát réztáblának elég akkora-betűs, mint az ügyvédek, orvosok névtáblái.

A kereskedők hát semmit se vesztenek, ha a városcsúfító nagy névtáblák helyett képekkel vagy szobrokkal jegyeztetik meg a boltjukat. A város tekintete pompássá válik, szemnek és szívnek egyaránt kedvessé.

S gondoljunk csak arra is, hogy nyomorgó festőművészeink és szobrászaink hogyan találnának egyszerre új teret a művészetüknek s kenyeret is az asztalukra.

A városoknak csak egy közgyűlési határozatába kerülne ez: mondják ki, hogy nem tűrik többé a város főutcáin a kereskedések, vendéglők, kávéházak és egyéb üzleteknek nagybetűs nevekkel való nevezését. Sem falon, sem cégtáblán, de sehol. Az üzletek megkülönböztető jegye ezentúl csakis kép vagy szobor lehet. A városszépítő bizottság díjtalanul ajánl témákat és előállítókat, kik a megbízást vállalják. Fenntartja azonban magának a jogot, hogy a legkisebb ilyen, nyilvánosságra szánt képnek a vázlatát is megbírálja és engedelmezze vagy ha kontárkéz munkája, elvesse.

A kereskedők bizonyára csakhamar megértik, hogy a legszebb névnél is szebb és jobb a kép. Legfeljebb, ha a költségen aggodalmaskodnak. De hát csakhamar megismerik, hogy fölösleges az aggodalmuk: nem olyan festőkről van szó, akiknek a nevét is meg kell fizetnünk. A névtelen festők meg két színnel is festhetnek jó képet s harminckét színnel is rosszat. Minden kép megfesthető egy nap is vázlatosan, de azért szépen s ugyanez a kép festhető hónapokon által is, de akkor már szobába való.

Ügyesen rajzoló diákfiúk is rajzolhatnak, festhetnek cégképeket. Mert hiszen cégképekben senki sem követel eredetiséget: rajzolhatják, festhetik könyvbeli vagy újságbeli képekről. Tengődő diákoknak kész kenyérkereset, városnak szépülése, kereskedőknek pedig nem kerül több pénzébe, mint az ocsmány nagy névtáblák.


Napjainkban is látni rút szavakat a magyar utcákon

A szobrászat is ma már csak az egyes művekre nézve költséges. Ha a kereskedők megértik, hogy nekik is jobb, meg a városukat is annyira megszépíthetik, amennyire elcsúfítják most a cégtábláikkal, bizonyára a szobrászok figyelme is ráirányul az új iparágra. Az egyes művek ma már könnyen sokszorosíthatók gipszben, cementben s más gyártott kövekben, amelyek formákba önthetők. És hát vasban, bronzban, ónban is.

Akik csak vékonyan ereszthetik a költséget, olcsó, kész műveket vesznek. Viszont a módos kereskedők szívesen tanácskoznak majd a szépítő bizottsággal, hogyan becsültessék meg a nevüket s hogyan becsüljék meg maguk is városuk ábrázatát.
A városszépítő bizottságba a helybeli iskolák történelmi professzorait is meg kellene hívni, hogy azok ajánljanak olyan cégképeket, amelyek a város történelmét jelenítik meg az utcán. Nem csoportképekre gondolok, csak apróságokra. Az utcák elnevezésének megábrázolásán kezdve.

Milyen szép cégkép-témák volnának például itt Egerben:
Egy egri vitéz képe, amint törököt teper le a falon. Vagy Dobó képei. Vagy Bornemissza képe, amint legördíti a tüzes kereket. Vagy asszony képe, amint szétbomlott hajjal, kardosan küzd a törökkel. (Még csak utcát se neveztek el itt Hős asszonyok utcájának. Pedig ajánlottam. De hogy a mi városunk nyelvét is megnyomorította már a pesti nyelv géniusza, a személyneves utca-neveket itt sem írják genitivuszosan (- mondani mondják, de írni nem írják -), hát nem merték írni Hős asszonyok utcája, a Hős asszonyok-utca meg kellemetlen volt a fülüknek. S emiatt elmaradt.

A hősidőkből megmaradt néhány cifra hazai csákány. Vitéz markába festve, milyen szép címere lehetne itt valamelyik vasárusnak.
S nincs-e meg minden magyar városnak a maga történelmi múltja? Hősei, költője, politikusa vagy egyéb dicsőséges nevű jelese. S nincsenek-e nemzetünknek olyan országos büszkeségei, akiknek a nevét eddig is megbecsülte minden város az utcáinak az elnevezésében.

Történelmi arcképeket és szobrokat azonban ne engedjen a város bolti címernek. Házdísznek szépek, de kereskedelmi vonatkozásban alkalmazva: nemzeti kegyeletünk megcsúfolása. (Láthatjuk a budai keserűvíz palackokon.) Házak homlokdíszének azonban gyönyörűek. Persze csakis olyan festékkel, amely nem fakul meg a napfénytől és csak kevés színnel, cementes habarcsra.

Az ilyen képek könnyen megkomponálhatók, ha rajztanár vagy éppen festőművész is van a városszépítő bizottság tagjai között, meg színházdirektor is. A témát megadja a történelmi tanár, a csoportosítást megszerkeszti a rajztanár, a történelmi ruhákat kölcsönzi egy órára a színház direktora. A többit elvégzi a fényképész. A fényképről aztán felrajzolhatja akár egy diákgyerek is. Hiszen minden iskolában találkozik jó rajzoskezű diákfiú. És hát mindenfelé vakációznak festőiskolai vagy rajztanárképzős vagy iparművészeti növendékek.
Mindezekre nem gondolt eddig senki a világon. Még Olaszországban is csak ritkásan látunk egy-egy templomot vagy házat képeset. De ott is csak világrondító kereskedelmi névtáblák az utcák és terek.
Járhatnánk talán már egyszer elöl is.
(A Nép, 1921. november 20. 3. o.)

Látjuk, ebben a cikkben semmi zsidózás nincs, csak az elején pörköl oda az író a „rút idegen” szavaknak. Az Egyenlőség című zsidó fajvédő lap nem az írás valódi üzenetével foglalkozott. Az Egyenlőséget csak a „rút idegen” nevek érdekelték, s azonnal a Weissek, Goldmannok és Kohnok védelmére sietett (Egyenlőség 1921. november 26., 11-12. o.). A zsidó lap szerint ezek a „rút idegen” nevek tették „a magyar városokat városokká”. Igaz, egy-két mondattal később már néhány egyéb idegen, rác, német és cseh kereskedő is dicséretet kap, de a lényeg, hogy az elmaradt, „jelentéktelen” településeket a kohnok modernizálták. A zsidó írás utolsó mondatát nem kell külön kommentálnom, a faji önimádat süt minden szóból.

Bistrán Demeter – Kuruc.info

– Gárdonyi Géza: "Az antiszemitizmus a magyar faj önvédelmi harca a föléje növő idegen zsidófajjal szemben"

– Gárdonyi Géza: "Miért van zsidókérdés? Feleljenek rá a zsidók!"


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »