Washington nem támogatja a szultán hadműveletét és elengedi a kezét 11 ezer terroristának

Washington nem támogatja és nem bonyolódik bele a várható török hadműveletekbe Észak-Szíriában – jelentette ki Stephanie Grisham, a Fehér Ház szóvivője vasárnap esti közleményében, amelyet azután adott ki, hogy Donald Trump amerikai és Recep Tayyip Erdogan török elnök telefonbeszélgetést folytatott egymással.

„Törökország nemsokára megindítja régóta tervezett hadműveletét Észak-Szíriában. Az Egyesült Államok fegyveres erői ezt nem támogatják, nem is bonyolódnak bele, és mivel az Iszlám Állam kalifátusát már legyőzték, az Egyesült Államok hadereje a közvetlen térségben többé már nem lesz jelen” – fogalmazott az elnöki hivatal közleménye. Az amerikai és a török elnök a közlemény előtti órákban megvitatta a szíriai konfliktust, és megállapodott egy novemberi találkozóban is.

Több mint ezer amerikai katona állomásozik Szíria északkeleti területein, ahol szorosan együttműködnek a kurd harcosokkal. Washington az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni harcában a kurd milicistákat a legszorosabb szövetségeseinek tartotta. Ankara azonban potenciális veszélyforrásként tekint rájuk, mert kapcsolatban állnak a törökországi szeparatista Kurd Munkáspárttal (PKK).

Az Egyesült Államok, annak érdekében, hogy csökkenjen a feszültség Észak-Szíriában, beleegyezett egy úgynevezett biztonsági övezet létrehozásába a határok mentén. A tervek valóra váltása azonban akadozik, és a török elnök a napokban arra figyelmeztetett, hogy országa nagyon rövid időn belül a határokon átívelő katonai műveletet indít Észak-Szíriában.

Hírdetés

Vasárnap esti közleményében Stephanie Grisham hangsúlyozta: a washingtoni követelések ellenére az európai országok nem voltak hajlandóak visszafogadni azokat az állampolgáraikat, akik csatlakoztak az IÁ-hoz, így az Egyesült Államok sem akarja többé rájuk költeni az adófizetők pénzét, többé nem tartja őrizetben az IÁ egyetlen dzsihadistáját sem.

„Mostantól Törökország a felelős az elmúlt két évben foglyul ejtett valamennyi IÁ-harcosért” – szögezte le a szóvivő közleményében.

A Pentagon minapi közlése szerint több mint 11 ezer terroristák tartanak fogva 30 fogdában azon a területen, amelyet az Egyesült Államok által támogatott kurd fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellenőrzése alatt áll.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »