Washington megvédte Trump rendeletét

Az amerikai igazságügyi minisztérium hétfőn eljuttatta az illetékes fellebviteli bírósághoz a szövetségi kormány fellebbezését, s abban „az elnöki hatalom jogszerű gyakorlásának” nevezte Donald Trump elnök tíz napja kiadott, azóta felfüggesztett rendeletét, amely beutazási tilalmat vezetett be hét, többségében muszlim lakosságú ország állampolgáraira vonatkozóan.

A San Franciscó-i fellebbviteli bíróság a hét végén megtagadta a kormányzatnak azt a kérését, hogy azonnal helyezzék hatályon kívül James Robart seattle-i bírónak a beutazási tilalmat felfüggesztő múlt pénteki ítéletét. Ugyanakkor jelezte: várja az elnöki rendelet ellen panaszt tevő Washington és Minnesota szövetségi tagállamok, illetve a szövetségi kormány jogi érveit az ügyben.

A kormány beadványa szerint „elhibázott” és „eltúlzott mértékű” volt a seattle-i bíró döntése, hogy az Egyesült Államok teljes területére vonatkozóan felfüggesztette az elnöki rendelet hatályát.

Az igazságügyi tárca helyi idő szerint hétfő este 6-ig juttathatta el beadványát a bíróságra, s a felek képviselői a kedd délutánra kitűzött meghallgatáson szóban is kifejthetik majd álláspontjukat.

Egyelőre nem világos, hogy a törvényszék mikor hoz döntést az Egyesült Államok egészét izgalomban tartó ügyben, de a vesztes félnek lehetősége lesz a legfelső bíróságig elvinni az ügyet.

Bírálatok özöne zúdult Trumpra

Hírdetés

Donald Trump január 27-én azonnali hatállyal 90 napra megtiltotta hét, muzulmán többségű ország – Szíria, Irak, Irán, Szudán, Líbia, Szomália és Jemen – állampolgárainak beutazását, határozatlan időre felfüggesztette a szíriai menekültek befogadását, és 120 napra befagyasztotta a teljes amerikai menekültbefogadási programot. Rendelete bírálatok özönét váltotta ki az érintett muzulmán országok és a nyugati szövetségesek részéről, amerikai jogvédő csoportok pedig tömegesen igyekeztek jogsegélyt nyújtani a szerintük alkotmányellenes tilalom által sújtott személyeknek, és politikusoknál közbenjárni érdekükben.

Robart bíró lépett

Robart bíró felfüggesztő hatályú döntése, valamint az amerikai külügyminisztérium és a belbiztonsági tárca azt megerősítő nyilatkozata óta ugyanúgy zajlik az utazók beléptetése, mint Trump rendelete előtt. Az érvényes vízummal rendelkezők újra beutazhatnak az Egyesült Államokba, és a ki tudja meddig tartó lehetőséggel nagy számban élnek azok, akiket az elnöki rendelet miatt érvényes papírjaik ellenére sem engedtek felszállni az Amerikába tartó járatokra.

Ismét elszabadulna a pokol

Washington és Minnesota szövetségi államok bírósági beadványa szerint újra elszabadulna a káosz, ha a fellebbviteli bíróság visszaállítaná Trump beutazási tilalmát. Álláspontjukat olyan számítástechnikai óriásvállalatok is osztják, mint az Apple, a Google és az Uber, amelyek vasárnap késő este juttatták el érvelésüket a bíróságnak. A cégek ebben egyebek mellett arra hivatkoztak, hogy a beutazási tilalom megkárosítja őket, mert nehezíti az új alkalmazottak felvételét.

Beadványukhoz hétfőn váratlanul csatlakozott az Elon Musk által birtokolt két technológiai óriáscég, a Tesla és a SpaceX is. Musk tavaly decemberben beleegyezett, hogy csatlakozik Trump elnök üzleti tanácsadó testületéhez, és korábban amellett állt ki, hogy a felmerülő kérdéseket közvetlenül az elnökkel kell megvitatni.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »