Washington és Szöul felfüggeszti a közös kiképzéseket a koronavírus miatt

Washington és Szöul átmeneti időre felfüggeszti a közös kiképzéseket – jelentette be szerdán este a Pentagon (amerikai védelmi minisztérium) azt követően, hogy Szöulban dél-koreai és amerikai katonai vezetők közös közleményt adtak ki a döntésről.

Dél-Korea helyi idő szerint csütörtök reggel közölte, hogy az országban több mint ezerötszáz embert kezelnek az új típusú koronavírus okozta tüdőgyulladással. A héten a Dél-Koreában állomásozó amerikai haderő egyik 23 éves katonáját is karanténba helyezték a betegség gyanúja miatt.

A dél-koreai vezérkari főnök szóvivője szerint a helyzet súlyosságára tekintettel Dél-Korea vetette fel a szokásos közös kiképzés felfüggesztését, és Robert Abrams, a dél-koreai amerikai csapatok főparancsnoka elfogadta a javaslatot.

Hírdetés

A hét elején, hétfőn tartott közös washingtoni sajtótájékoztatóján Mark Esper amerikai védelmi miniszter és dél-koreai kollégája, Dzsong Kjong Du már bejelentette: a koronavírus fertőzésének veszélye miatt fontolóra veszik a közös kiképzések csökkentését. Esper elmondta azt is, hogy az akkor még csak csökkenteni tervezett közös hadgyakorlat részleteit Robert Abrams tábornok egyezteti dél-koreai kollégájával.

Az amerikai védelmi miniszter mindazonáltal hétfőn leszögezte: mindentől függetlenül, mindkét ország „készen áll, hogy az esetleges fenyegetésekkel együttes erővel nézzen szembe”.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »