Vörös diplomát kaptak a füleki gimnazisták!

Vörös diplomát kaptak a füleki gimnazisták!

Szép szokás a Füleki Gimnáziumban, hogy a búcsúzó negyedikesek színidiplomát kapnak, mely igazolja, hogy túlélték az éjjel-nappali próbák viszontagságait a Jókai Napok előtt, tanúságot tettek tehetségükről és, hogy örökös Apropó-tagokká nyilvánítják őket – tájékoztatta portálunkat Szvorák Zsuzsa, az Apropó Kisszínpad vezetője és rendezője.

Az idén kilenc negyedikest búcsúztattak. Van közöttük, aki már a Zsibongó Kisszínpadban kezdte pályafutását és van, aki két évig játszott a csapattal.

Hírdetés

„Kissé rövidebb a pályafutásuk, mint az előző generációknak, hiszen két évig szinte nem játszhattunk, de tartalmas, sikeres előadásokban mutathatták meg tehetségüket. A Lüzisztraté c. vígjátékunkban mindnyájan lubickoltak, az Édes álmokban is szerepelt többségük, sőt vannak, akik A walesi bárdok c. gyémántsávos előadásból is ismertek”- nyilatkozta a rendező.

Mindegyik előadás ismert a színjátszók nagy családjának, hiszen a közismert Apropós humor szőtte át ezeket az előadásokat és mindig jókedvre derítette a közönséget.

„Most elballagnak, de már beoltották az elsősöket, hogy érdemes ehhez a közösséghez tartozni, hiszen rengeteget fejlődnek emberileg, nyitottabbá válnak, bátrabban nyilvánulnak meg, sok közös élménnyel gazdagodnak. Egyszerűen jó füleki Apropósnak lenni!”- tette hozzá a csoport vezetője.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »