Vona Gábor megvétózta néhány eddigi Jobbikos alelnök újra indulását a közelgő választáson. Mindez nagy találgatásokat szült, sokakat meghökkentett, míg másokban régóta várt megkönnyebbülést váltott ki. Ez alkalmat ad számunkra megvizsgálni, mit jelent a radikalizmus valójában, és kik ennek tényleges képviselői. A liberális média ugyanis azt állította, Vona Gábor megválik a „radikálisaitól”, tovább erősítvén a „cukiskodó” és „néppártosodási” törekvéseket. Mint majd látni fogjuk, az állítás nemcsak azért hamis, mert a vezetőségben továbbra is maradtak úgynevezett radikálisok, hanem azért is, mert – tüzetesebben megvilágítva a kérdést –
a szóban forgó alelnökök a szó eredeti értelmében nem is nevezhetők radikálisoknak.
Mint ismeretes, a radikalizmus a „radix” szóból ered, melynek jelentése: „gyökér”, „gyök”. E szó a kezdettel, az eredettel, valaminek a forrásával kapcsolatosan értelmezhető. Maga a kifejezés így arra utal, hogy vissza kell térni oda, ahonnan eltávolodtunk. Újra jelenvalóvá kell tennünk azt a középpontot, amit elveszítettünk, fel kell állítanunk azt az eredeti értékrendet és életmódot, amely az ember természetének és küldetésének valódi kifejezője. Ennek következtében radikálisnak az nevezhető, aki vissza akar térni ehhez a forráshoz, illetve aki mindenek előtti céljaként ezt a visszatérést jelöli meg, természetesen a megváltozott körülmények figyelembe vételével.
A forrás, amire utalunk, politikai értelemben a hagyományos államberendezkedést jelenti a maga szerves, hierarchikus és transzcendenciára irányuló voltában. Míg teológiai értelemben Istent, a teremtett valóság csúcspontját jelenti. Ez azt is jelenti, hogy a radix, a forrás főként nem történelmi és a múltba vezető fogalom, hanem itt és most is jelen van, amennyiben megvalósítjuk. Radikálisnak ezért csak az nevezhető, aki nem időben, hanem lényegileg vissza akar térni – többek között politikai vonatkozásban is – a hagyományhoz és a hagyományt felépítő ideákhoz. Ahogy Kassai Lajos mondja: nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek. Tehát nem a történelmi múltba kell visszatérni, hanem az örökérvényű forrást kell itt is most jelenvalóvá tenni.
Vona Gábor
Ebből a szempontból vizsgálva, a radikalizmus az általánosnál sokkal fontosabb jelentéstartománnyal bővül. Ez bizonyos aktuális események és személyek átértékeléséhez vezet. A fentiek alapján a nagyhangúság, a feltűnési viszketegség, a sovinizmus, a vulgárantiszemitizmus, a heves parlamenti és utcai akciózás, a polgárpukkasztás, a műveletlenség, a folyamatos ellenségkeresés, a vadság, az indulatosság és a rombolás többé nem nevezhető radikálisnak, legfeljebb annak torzulásaiként, paródiájaként értelmezhető.
Feltehetjük tehát a kérdést,
radikális-e az alelnöki pozícióért indulni akaró, ám elnöki vétóval ebben megakadályozott Novák Előd, Szávay István, Apáti István vagy a szintén indulni akaró Hegedűs Lórántné?
Novák tabutémákat döntögető, nyers stílusával, bizonyos témákat illető antikonformizmusával, határozottnak tűnő fellépésével, harcias kommunizmus-ellenességével első rátekintésre radikálisnak tűnhet. Ugyanakkor, ha megvizsgáljuk, mennyire célja az eredethez való visszatérés, az általunk felvetett értelemben vett „gyökeres változás”, azt kell mondanunk, hogy ez egyáltalán nem hatja át sem életét, sem tevékenységét. A politizálásra teljesen alkalmatlan, három gyerekes feleségét államügyekbe bevonó, a hisztijével végletesen férfiatlan parlamenti performanszokat előadó, fontos nemzeti kezdeményezéseket féltékenységből aljasul megtámadó, majd azok kárai kapcsán örömködő
Novák Előd több lépése is arra utal, hogy nem méltó a radikális jelzőre.
És állítólag még az önmagában semmit sem érő nagyhangúság is csak az otthon küszöbéig tart, ahol ugyanis az asszony veszi át az irányítást.
Ugyan megynyilatkozásai alapján az úgynevezett néppártosodás ellen van, Vona Gábor döntése hallatán (amely döntés viszont tényleg radikalizmusra emlékeztet) mégis egyből a párttagsághoz futott, hogy a radikális elnöki álláspontot a többség révén felülírja. A többségnek való igazat adás, a vezető akaratának megkérdőjelezése és döntése súlyának eljelentéktelenítése tipikus demokratikus-egalitáriánus hozzáállás, nem mellesleg felveti az árulás problémáját, ami a radikalizmus céljaival megint csak homlokegyenest ellentétes.
A szűklátókörű nemzeti anarchista prototípusa
Novák annak az útszéli vagdalózásairól elhíresült, a kádári proletárok stílusát továbbvivő Kuruc.info-nak az egyik meghatározó alakja, amelyik, még ha tartalmaz is értékes írásokat, elsőlegesen a nemzeti gyűlölködést és – ahogy a honlap neve is sugallja – a pártoskodást és az ellenségeskedést hivatott táplálni olvasóiban egy folyamatos társadalmi feszültség fenntartása érdekében.
Ez nem radikalitás, sokkal inkább olyan indulatosság, amely a problémák megoldásától elvezet, gyűlöletet és a tiszta ítéletet megnehezítő zaklatott lelki állapotot eredményez.
Parlamenti munkája is többnyire ennek a feszültségnek a gyerekes fenntartásában merült ki.
Novák nem tett valódi lépéseket az eredethez, és ha bízhatunk Vona Gábor döntésének megalapozottságában, akkor leváltása éppen ennek köszönhető. Amit e szláv vérű és nevű „nagymagyar” képvisel, azt joggal nevezték „ökölrázó anarchizmusnak”. Az ilyet pedig – mielőtt még teljesen lejáratja az általa jogtalanul bitorolt címet – el kell tessékelni az útból, éppen a tiszta radikalizmus képviseletének jegyében.
A keresztényi szeretetet hírből sem ismerő, noha magát nagy keresztények előadó, fő gyűlölködő hírében álló Hegedűs Lórántné a Novákéhoz hasonló vonalat képviseli. Hegedűsné Kovács Enikőnek volt kitől tanulnia utálkozás tekintetében. A Hazatérés Templomát álnemzeti félőrültek gittegyletévé alakító férjének, és apjának, idősebb Hegedűs Lórántnak is ebben áll és állt fő tevékenysége. Féltékeny megbélyegzése és akadályoztatása azoknak, akik tehetségesebbek és lényeglátóbbak náluk, valamint a gyengébb képességűek álnemzeti-álkeresztény illúzióban tartása – ez a két irányulás jellemzi a volt MIÉP-es garnitúrát. Ezek a párt süllyesztőbe menetelésekor örökös gyűlölködésükkel és békétlenségükkel jellegzetes példáját adták a rájuk mai napig érvényes mondásnak, miszerint „az én kálvinista hitemért, ha kell, magával az Úristennel is perbe szállok”.
Hegedűsné Kovács Enikő
A Hegedűs-klán állítólagos „radikalizmusa” több sebből is vérzik. Még a református valláson belül is olyan vonalat képvisel, amit a vezetőség is igen kínosnak tart. Erősen szektás vonásai miatt éppen a forrástól, a vallás hiteles képviseletétől való elszakítottságát mutatja. (A „szekta” szó a latin „seco” igére vezethető vissza, aminek jelentése: „levág”, „lemetsz”. Joggal akkor alkalmazható, amikor egy irányzat levágja vagy lemetszi magát az anyahagyományáról vagy anyavallásáról, mint például a protestantizmus a római katolicizmusról.)
De van itt más érdekesség is. Elgondolkoztató, hogy id. Hegedűs Lóránt – akinek egyébként felmenőit némelyek szerint még Horowitznak hívták – nem volt-e ügynök az átkosban, vagyis nagy „radikális” létére, ha éppen az érte meg, nem simult-e bele elvtelenül a fennálló rendszerbe? Ha valakinek ez nem ütne szöget a fejébe, id. Hegedűs Lóránt a Havi Magyar Fórum 2001. júniusi számában a Lázadás a modern világ ellen című Julius Evola műről szóló izzadságszagú „kritikájában” nyomatékosította, hogy értő olvasásra való képtelensége mellett totálisan érzéketlen az Evola által is képviselt valódi radikalizmus iránt. A Paulo Coelho közhelyeit megszégyenítő iromány részleteivel megismerkedve, hamar belátható, jobb lett volna, ha aznap id. Hegedűs Lóránt nem hagyja elgurulni a gyógyszereit. Önigazoló agymenéséből semmi érdemi nem derül ki azon kívül, hogy Hegedűs beismeri megalkuvó hozzáállását ama modernitás felé, amely éppen ellentétes irányú a radikalizmussal. De az éji sötétben minden tehén fekete.
Hegedűsné Kovács Enikő ennek a megátalkodott, szektariánus őrületnek az örököse. Ráadásul még az általa vezetett önkormányzati kabinet érdemi működtetésére sem képes. Közvetlen önkormányzati tapasztalat és egységes vonalvezetés meghatározása nélkül hosszú évek óta okoskodik eredménytelenül a kérdésben, miközben olyan kiváló szakértelmű és radikalitásában megkérdőjelezhetetlen politikusoknak tesz keresztbe a pártban, mint például Orosz Mihály Zoltán.
Szakmai hozzá nem értése, szektás hátszele, csillapíthatatlan zsigeri gyűlölködése egyetlen kérdést hagy maga után: mi szüksége lenne egy építő nemzeti oldalnak egy ilyen jobbikos alelnökre?
Vallásos és nemzeti mázba öltöztetett bohóckodás a Hazatérés Templomában
Szávay és Apáti István intellektuális hiányosságai, a vallás és a hagyomány irányába mutatott értetlensége, a világpolitikai folyamatokkal-összefüggésekkel kapcsolatos rövidlátása, hasznos együttműködésekre való képtelensége, egyéni érdekeken és indulatokon alapuló politikája miatt valójában egyáltalán nem tekinthető radikálisnak.
A liberális média és az azok mögött álló hatalmak, akik bunkósággal és félműveltséggel akarják azonosítani a nemzeti radikalizmust, kifejezetten nem örülnek Vona Gábor döntésének. Már az is sokat elárul, hogy ezek a mediakanálisok kivel szimpatizálnak és kit tekintenek ellenségüknek. Nagyon nincs ezeknek ínyére, hogy
Vona ezen lépésével teret nyerhetne magának a valódi, komoly, egyenes, határozott, szellemi távlatokat ismerő és az ország valódi érdekét képviselő radikalizmus.
Már csak az a kérdés, hogy a leváltottak helyébe lépők, például az önjáró és tapasztalatlan, önfényező facebook sztár Janiczak Dávid képes lesz-e jövőben ennek jegyében munkálkodni? De a focit gólra játsszák, a politikát pedig sikerre. Amíg a szavazó tömeg értékítélete emeli fel a színpadra a főszereplőket, valódi érték sajnos elvétve kerülhet meghatározó pozícióba. Ez pedig kifejezett célja a pártokráciát kiagyaló és működtető erőknek.
http://mediavadasz.info/az-igazi-radikalizmus/
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
