Vona néppartosodik! Elege van a radikálisokból, akiknek köszönhetően a JOBBIK a parlamentben lehet!

Elnöki vétó dönt a Jobbikos alelnöki posztokról!!!

Vona Gábor elnöki vétóval tiltja meg a Jobbik több prominens alakjának, hogy induljanak a párt következő tisztújításán. Az ATV beszámolója szerint ez a radikálisok kizárását jelenti, az általuk hivatkozott Facebook-bejegyzést azonban az első sajtóhírek megjelenését követően eltávolították.

„Ma megtörtént az, amit sosem gondoltam volna a Jobbik háza táján. Vona megparancsolta, élve a vétó jogával, Novák Elődnek, Apáti Istvánnak, Szávay Istvánnak, hogy ne induljanak az alelnök jelölt választáson, …és megkérte Hegedűsnét, hogy ő sem induljon! Megtörtént a hídépítés… vágóhíd a radikálisoknak” – az ATV jelentése szerint ezt írta saját Facebook-oldalán Szlávik Viktor, a Jobbik korábbi bátonyterenyei képviselőjelöltje.

“A kommentelők egy része hitetlenkedve fogadja a hírt, a Jobbik egyik megyei szervezetének elnöke ugyanakkor megerősítette lapunknak, hogy alapszabályuk lehetővé teszi az elnöki vétót.” – írták, hozzátéve, hogy információik szerint a Jobbik ma délután tart elnökségi ülést, amin első számú napirendi pont lesz a nyári tisztújítás kérdése, és Vona ezzel a további “néppártosodás” irányába mozdítaná a pártot. “A párt országos vezetőségéből senki nem akart nyilatkozni. Egy, az ügyekre rálátó forrásunk azt mondta, ma fontos kérdések dőlhetnek el az elnökségi ülésen.”

Kapcsolódó:  Megbontanák a Jobbik egyeduralmát a radikális jobboldalon

Szlávik Viktor azóta eltávolította az idézett Facebook-bejegyzést, oldalán ehelyett a következő kiírás szerepel: “Kedves Ismerőseim! A posztomat megkértek hogy vegyem le. Az ügy egyeztetés alatt.“ A Simicska-médiabirodalomhoz tartozó Magyar Nemzet szerint azonban “forradalom készül a Jobbikban”.

MNO

Így fogja be Vona a radikálisok száját?

Hírdetés

BuL, 2016. április 20., szerda 12:30, frissítve: szerda 12:45

Fotó: Kisbenedek Attila / Europress/AFPForradalom készül a Jobbikban?Vona Gábor tilthatja le a párt alelnökjelöltségért harcba szálló négy ismert politikusnak, hogy elinduljon. Ha a Facebookon terjedő jobbikos információ igaz, az elnök lehámozhatja a párt radikális héját, ami erősítheti a néppártosodási szándékot. Az alelnökségre pályázók hallgatnak. Ám az is lehet, hogy a pletyka alaptalan, és csak Vona Gáborra igyekszik egy csoport nyomást gyakorolni a párton belül.

Jobbikosok között rohamtempóban terjed a Facebookon Szlávik Viktor korábbi bátonyterenyei jobbikos képviselőjelölt közlése, miszerint Vona Gábor pártelnök négy alelnökaspiráns indulását is megvétózta a nyáron esedékes tisztújítás előtt – számol be az Atv.hu. Az internet népe némileg bizonytalan az információ hitelességét illetően, az azonban a portál jobbikos körökből származó értesülése szerint tény, hogy a pártalapszabály lehetővé teszi az elnöki vétót. Vona tehát dönthet afelől, kivel nem kíván együtt dolgozni az elnökségben.

A facebookos poszt szerzője szerint megtörtént az, „amit sosem gondolt volna a Jobbik háza táján (…) Vona megparancsolta élve a vétó jogával Novák Elődnek, Apáti Istvánnak, Szávay Istvánnak hogy ne induljanak az alelnök jelölt választáson, …és megkérte Hegedűsnét, hogy ő sem induljon! Megtörtént a hídépítés… vágóhíd a radikálisoknak” – olvashatóak Szlávik Viktor szavai az internetes közösségi oldalon, amelyeket a posztolás óta több párttársa is megosztott.

A portál értesülései szerint a Jobbik szerda kora délután tart elnökségi ülést, ahol az első számú napirendi pont a nyári tisztújítás lesz.

„Nem nyilatkozom, viszonthallásra”

Az MNO kereste az érintett jobbikos politikusok közül Szávay Istvánt és Novák Elődöt is. Előbbi bemutatkozásunk után röviden annyit mondott: „nem nyilatkozom, viszonthallásra”. Utóbbi pedig nem vette fel a telefont. Arra szerettünk volna választ kapni, hogy létezik-e az alapszabályban elnöki vétó, és ha igen, igaz-e a mostani esetekre, valamint hogy nevezetteknek szándékukban áll-e indulni a nyári tisztújításon. Az elnökség tagjait az Atv.hu-nak sem sikerült érdemben elérnie.

Novák Előd, Szávay István, Apáti István és Hegedűsné a párt radikális szárnyához sorolhatók. Írásában az Atv.hu azt is megjegyzi, megnyilvánulásaikkal nem egyszer okoztak már házon belüli konfliktust.

Csak nyomásgyakorlás Vonára?

Lapunk értesülése szerint Vona Gábor vétója ugyanakkor nem tűnik valósnak, mindössze párton belüli nyomásgyakorlás történik a Jobbik elnökére, persze ha mégis igaz volna Vona közbelépése, erősödne azon közkeletű vélekedés, hogy az ellenzéki radikális pártot a néppártosodás irányába próbálja elmozdítani az elnök.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Jobbik


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »