„A veszély nem a szabadidőben rejlik, hanem az unalom szülte céltalanságban, amellyel némelyek ma még a kétnapos pihenőnek nekivágnak – elmélkedik Kékesdi Gyula a Népszabadság 1982. március 31-i számában azon, hogy vajon valóban jó dolog volt-e a szabad szombat bevezetése szűk egy évvel korábban.
„A szabadidő veszélyeiről” című cikkben a szerző csupa olyan élethelyzettel illusztrálja a plusz szabadnapot, ami azt sugallja: felelőtlen döntés volt a magyar munkások millióira rászabadítani, hiszen úgysem tudnak mit kezdeni vele: „Mindjárt példák is felsorakoztak, s nem is csak a fiatalok céltalan ődöngéseiről, hanem a felnőttekről is, akik még nem tudnak mit kezdeni a két szabadnappal, illetve rosszul használják fel ezt az értékes lehetőséget. A társaság legfiatalabb tagja a szomszédját említette meg, aki azelőtt csak vasárnap itta le magát a sárga földig, most viszont már szombat délelőtt is jó alkalma nyílik az italozásra”.
Napjainkban a legtöbb ember számára természetesnek tűnik a kétnapos hétvége, azonban ez az ipari forradalom óta sehol sem volt jellemző, így a szocialista Magyarországon sem.
A gazdasági konszolidáció, egyszersmind a társadalmi egyensúly kényes rendszerének megóvása érdekében döntött végül úgy 1981-ben a pártvezetés, hogy az ország felnőtt lakossága fokozatosan áttérhet az egyébként Európa-szerte már az 1960-as évek óta bevezetett ötnapos munkahétre.
Mindehhez egy áprilisi kormányrendelet teremtett jogalapot, amelynek nyomán július 1-jével immár csak minden második héten kellett szombaton is dolgozni járnia a felnőtt lakosságnak. A heti munkaidő ekkor még 42 óra volt, amely csak 1984-ben csökkent 40 órára.
További hasonló érdekességeket olvashat a XX. századi magyar történelemről a Múlt-kor őszi különszámában.
.jpg)
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
