Volán-sztrájk: itt a lista az érintett vasárnapi és hétfői járatokról

Volán-sztrájk: itt a lista az érintett vasárnapi és hétfői járatokról

Országszerte 3.600 helyi és 23 ezer helyközi kieső járattal számol a Volánbusz sofőrök vasárnapi és hétfői sztrájkja miatt a társaság menedzsmentje.

A sztrájkot a Szolidaritás Autóbusz Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) hirdette, mert kevesli a bértárgyalásokon felajánlott 70 ezer forintos emelést. Ők legalább 90 ezer forintot tartanának szükségesnek, és nem akarnak több éves bérmegállapodást.

Vasárnap üzemkezdettől hétfő üzemzárásig tart majd a munkabeszüntetés az elégséges szolgáltatás biztosításával.

Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) elnöke az InfoRádióban korábban azt mondta, hogy az előzetes felmérésük alapján a sztrájk támogatottsága 60 százalékos.

A Volánbusz honlapján tette közzé, hogy – előreláthatóan – mely járatok nem indulnak el vasárnap és hétfőn.

Hírdetés

Sztrájk miatt nem közlekedő járatok >>>

A lista járattípusonként – helyközi, helyi, „kékbusz” -, azon belül pedig vármegyei bontásban listázza az érintett járatokat.

Arra már pénteken felhívták a figyelmet, hogy a sztrájk több, a fővárosi agglomerációban közlekedő kékbuszt is érinteni fog.

A munkabeszüntetés alatt várható fennakadások csökkentéséért a MÁV-START több kocsival indítja a vonatokat a sztrájk mindkét napján.

A Volánbusz azt javasolja, hogy aki teheti, január 28-án és 29-én vonattal induljon útnak.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »