A közelgő kerek életjubileuma előtt a komáromi Méhes-házaspár által alapított és működtetett Platz Galériában, 33 év címmel állítottak ki egy válogatást a Munkácsy Mihály-díjas budapesti festőművész, Vojnich Erzsébet műveiből. A tárlatot az alkotó férje, Szüts Miklós festőművész rendezte, s Mácsai Pál, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész-rendező, az Örkény István Színház alapító igazgatója nyitotta meg.
Szüts Miklós bevezető gondolatai után, amelyekből azt is megtudtuk, hogy a Platz termeiben kiállított képek közül a legrégebbi 33 éves, a legifjabb pedig 2 hónapos, Mácsai Pál kapta meg a szót.
Beszéljek arról, hogy e festményeken látszólag felismerhető valóság igazából nincs, az csak a Vojnich szeme mögött, optikájával, pszichéjében, életélményében jön létre?
Látjuk, mi van és nem látjuk, hogy ezt a belső valóságot kizárólag ő tudja láthatóvá tenni. Ehhez több mint egy kétségbe vonhatatlan mesterségbeli tudás kell, több is, mint tudás: egy abszolút tudás – a nézés tudása, a méret kiválasztásának a tudása, az ecsetkezelés tudása, a szénkezelés tudása…Ezek a képek, mint megannyi színpad, ami benépesedésre vár. Ezek egy katasztrófa utáni világ képei, egy botrány utáni világ képei, egy botrány közbeni világ képei, egy kifosztott, elhagyott világ képei. Ki vagy mi hagyta el ezt a világot? A hagyomány, az ún. Teremtő…?” — magyarázta Mácsai Pál.
Majd így folytatta: „Beszéljek arról, hogy ezek a képek bizonytalanságban tartják a nézőt, igazi bizonytalanságban, s majdnem erotikus módon piszkálják: gyere, foglalkozz velem! Velem foglalkozz, fejts meg! Lépj be, állok rendelkezésre…!”. Azután Dsida Jenő Túl a formán, Pilinszky János Terek és Kosztolányi Dezső Üres órákban című, témábavágó verseiből idézett.
A jeles alkotó köszönetet mondott a Méhes házaspárnak a tágas galériájuk létesítéséért és azért, hogy abban a férje után immár ő is kiállíthatta a műveit. A javarészt a Komáromi és a Dunaszerdahelyi járásból érkezett látogatók azok mondanivalóját továbbgondolva szemrevételezték a festményeket, s emlékül az alkotójuk 2007-ben megjelent kiállítási katalógusát is hazavihették.
Forgács Éva művészettörténész e katalógusban megjelent Tér-képek című méltatásában egyebek mellett ezt írta:
Vojnich Erzsébet mintegy húsz éve fest néptelen belső tereket, amelyek azonban implikálják az emberi jelenlétet.
Épületek külső képeit is festette, de azokban is a geometria, az épületek matematikai törvényeknek engedelmeskedő horizontális – vertikális tagolása dominál: mintha azért érdekelné Vojnichot az épület kívülről ís belülről is, mert az a tömegével és a falai által befogott térrendszereivel egyszerre kozmikus és emberi, mint az univerzális rend földi, anyagi nyelvre való lefordítása…A belső terek nem ábrázolatok, hanem látomások. A nem látható forrásokból, felülről vagy oldalról beáramló fény rajzolja ki a vízszintes és függőleges felületeket, és sugallja a lépcsőt, fürdőt, ablakot használó ember jelenlétét. A fénytől és az ürességtől a legbanálisabb tér is kultikus jelentőséget kap…”.
Majd a katalógusban arról olvashatunk, hogy „Fal, ajtó, ablak, lépcső, medence jelölnek olyan szimbolikus és természetük szerint sorsdöntő aktusokat, mint ki- vagy belépés, kirekesztés vagy bebocsátás, bezárás, felfelé vagy lefelé haladás, vízbe mártózás.
Az emberi alak hiánya ezekből a terekből feltétele annak, hogy ne szűküljön a jelentés egyetlen mozzanatra, hogy a terek és falak képei ezeknek a csak példaképpen sorolt aktusoknak a lehetőségeit mind tartalmazzák.
Ugyanakkor ezek a rendkívül szuggesztív képek az európai modernizmus geometrikus-absztrakt hagyományaira is hivatkoznak. Elvont tér-képek. Szikár, lényegretörő, a kíméletlenségtől sem visszariadó festmények, hiszen törvényeket jelenítenek meg, egyszerre tárgyilagosak és világítóan jelzésszerűek, mint egy Camus-szöveg, amelynek talán legpontosabb illusztrációi lehetnének”.
Akinek kedve támadt az emeleti galériában megnézni Vojnich Erzsébet kiállítását, ám azt éppen zárva találja, segítséget és kulcsot kaphat a földszinti vendéglőben…
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
