Kipp-kopp, kipp-kopp… Hallom, ahogy az ablakpárkányra hullnak az esőcseppek. Végre eleredt, s remélem, megembereli magát és kitart egész nap. Szomjas a föld, a hőség kizsigerelte. Kinyitom az összes ablakot, abban bízva, hátha kifújja az üdítő szellő a butító melegtől megáporodott levegőt. Miközben tudom én, hogy nem megy az olyan egyszerűen, mert a falak és a födém is alaposan átmelegedett az agylágyító hőségben. Ami hosszú-hosszú napokig tartott.
Köszönjük, már nagyon elég volt a 37-38 fokos kánikulából. Untig elég nekünk a 30 fok is, abban még lehet lélegezni, normálisan gondolkodni, és nem kell egész nap a saját levünkben főni.
Hiába tanultuk annak idején, hogy mérséklet égöv meg négy évszak. A feje tetejére állt a világ az utóbbi két-három évtizedben.
A telek ősszé szelídültek, a tavasz pedig, könnyed eleganciával, többnyire elmarad, egyenesen áthuppanunk a nyárba. Pedig minden évszaknak megvan a maga szépsége.
Az idei nyár már júniusban hőhullámmal startolt, miközben esőt nemigen láttunk. Az aratás jóval előbb kezdődött, mint máskor, mert a gabona idő előtt, vagy ahogy erre fele mondják, kínjában megérett.
Porzott a föld a kombájnok alatt, de szerencsére legalább egy átlagtermést mégiscsak adott a gabona. A kenyér tehát egy évre megint biztosítva van, a kérdés már csak az, mennyibe fog nekünk fájni… Siralmas a helyzet viszont a kukorica frontján, sok helyütt olyan száraz, mint az őszi betakarítás környékén. A baj „csak” az, hogy a csövek még teljesen fejletlenek, és attól tartok, ez már így is marad. Régi paraszti bölcsesség, hogy akkor van jó kukoricatermés, ha az eső elveri az aratást. Nos, az idén ez is elmaradt…!
Olvasom a klimatológus és a vízügyi szakember véleményét és magyarázatát, hogy juthattunk el idáig. Az extrém szárazságig. Amire csak a koronát tette fel a ki tudja hányadik hőhullám.
A baj valójában még szeptemberben kezdődött, amikor csak nem jött az égi áldás. Folytatódott az enyhe, hómentes téllel és aszályos tavasszal. A júniusi kánikula pedig csak olaj volt a tűzre. Szó szerint tüzeket lobbantott a perzselő hőség. Túl nagy a kipárolgás! Akkora a baj, hogy négy hónapos eső kellene a helyzet helyre hozatalához és hóban gazdag tél. A szakemberek szerint az ideális az lenne, ha két-három naponta csendes, langyos eső esne. Az özönvízszerű, sokszor nagy károkat okozó csapadék nem jól hasznosul, nem tud átszivárogni a talaj mélyebb rétegeibe.
Hogy se nekünk, se az életet adó földnek ne kelljen szomjaznia a jövőben, a globális felmelegedés korában, arra kell törekednünk, hogy a vizet tározókban megfogjuk. Akkor, amikor sok, felesleg van belőle.
Például tavasszal. Tavainkra, folyóvizeinkre, mocsaras-lápos területeinkre pedig vigyáznunk kell, mi több, újabb vizes felületeket kellene kialakítani. A cseheknél, akik vízben nálunk jóval szegényebbek, már meghallották az idők szavát, támogatást lehet kapni halastavak létesítésére. Képzeljük el, milyen szép is lehet, ha valakinek a farmján egy tó is megbújik, fákkal körülvéve. Ott nyári estéken biztosan sokkal frissebb a levegő, mint a nagyváros utcáin.
De az is okosan gondolkodik, aki, ha teheti, több fát ültet a telkére. Ezek nyáron árnyékot adnak, akárcsak a szőlőlugas. Igaz, ősszel kicsit sok a lehullott falevél, nyáron viszont jóval elviselhetőbb a klíma a házban és az udvaron.
A klímaváltozást megállítani nem tudjuk, legfeljebb a következményeit mérsékelni. Nem lenne jó megérni, hogy nyaranta hűtött járdákon közlekedjünk, mint ahogy egyes országokban ez már bevett gyakorlat. Isten mentsen a 45 fokos melegtől! Nekünk már a 35 fok is elviselhetetlennek tűnik.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
