Vita a hazai magyar médiáról – viharfelhők alatt Juhász Katalin2025. 07. 18., p – 00:56
Közösség vagy kattintás? – A kisebbségi újságírás etikai útelágazásai címmel zajlott csütörtökön a Gombaszögi Nyári Táborban az a kerekasztal-beszélgetés, amelynek témája a szlovákiai magyar újságírás jelen állapota és jövőbeli kilátásai voltak. Hazai magyar nyomtatott és online lapok vezetői osztották meg tapasztalataikat a kisebbségi média dilemmáiról, Csanda Tamás kérdéseire válaszolva.
A célközönséget nem határozták meg, vagyis eleve kérdéses volt, mennyire lesz „szakmázós“ a beszélgetés, amelynek vendégei még soha nem ültek egy asztalhoz. Nézzük az összetételt: Molnár Judit, a Ma7 főszerkesztője, Hideghéthy Andrea, a Felvidék.ma hírportál felelős kiadója és a SZAKC ügyvezető igazgatója, Csóka Zsófi, a Diákhálózat Alma című lapjának főszerkesztője, Barak Bálint, a Paraméter hírportál ügyvezető igazgatója, Szalay Zoltán, a Napunk főszerkesztője és Molnár Norbert, az Új Szó online felületének vezető szerkesztője. E sajtóorgánumok egyike, az Alma szerkesztői önkéntes alapon dolgoznak, a Kultminortól kapott szerény támogatásból csak a szerzői honoráriumokra futja, ám szárnypróbálgatásra, önmegvalósításra kiváló ez a fórum – és a friss diplomás Csóka Zsófi szerint csupa fiatalokat érdeklő témával foglalkoznak, ami nem nehéz, hiszen maguk is fiatalok.
A többiek is igyekeznek becserkészni ezt a korosztályt, ki-ki más-más eszközökkel próbálja elérni, hogy a huszonévesek és a tinédzserek is rájuk kattintsanak, sőt, lehetőleg emlékezzenek is rá, melyik platformon olvastak egy-egy cikket. (A nyomtatott lapok még nehezebb helyzetben vannak manapság, nemcsak az említett korosztály tekintetében).
Ezt hívjuk médiatudatosságnak, és ez az, ami Molnár Norbert szerint a 18 év alattiaknál és a 70 éven felülieknél szinte teljesen hiányzik. Az idősebb korosztály gyakran a „valahol az interneten olvastam“ választ adja ilyen kérdésekre, a tinik pedig a TikTok-ról tájékozódnak, amelyet a szakmabeliek még csak tanulmányoznak.
Barak Bálint egy szemléletes példával illusztrálta a helyzetet: a Paraméter egyik videóját a YouTube-on 15 ezren nézték meg, a TikTok-on viszont 1 millióan.
A gombaszögi beszélgetés közönsége nagyrészt professzionális érdeklődőkből, a sajtóhoz így-úgy kötődőkből állt, de azért felfedeztünk néhány fiatalt is a Tóth Károlyról elnevezett sátorban.
Azért kezdtük ezzel a témával, amely a csütörtöki vita vége felé került terítékre, mert a jövő médiafogyasztóinak kinevelését minden résztvevő fontosnak tartotta. Az összes többi kérdésben azonban áthidalhatatlannak tűnő távolság mutatkozott köztük. Ennek oka a sajtótermékek különböző értékrendje.
Vannak, akik úgy igyekeznek erősíteni a hazai magyar közösséget, hogy „pártunk“ szócsöveként működnek, míg mások szerint megengedhetetlen, hogy bármiféle politikai érdek kerüljön be a folyamatba, mert akkor már nem beszélhetünk újságírásról, csak propagandáról.
Van, akinek nem kell aggódnia az olvasottsági mutatók és a kattintásszámok miatt, mert (busás magyarországi) támogatásból működik, és vannak, akik a piacból élnek, ezért alkalmazkodni kénytelenek az utóbbi években gyökeresen megváltozott fogyasztói igényekhez, vagyis figyelembe veszik, mire kíváncsi „az olvasó“- aki csak a hangzatos, jól eltalált címekre kattint rá, és jobban szereti a vizuális tartalmat az olvasandótól. Szalay Zoltán szerint meg lehet találni azokat, akik a minőségi tartalmakra kíváncsiak, sőt, akár fizetni is hajlandóak ezért. A Napunk e tekintetben közösségteremtő céllal is működik. Barak Bálint elmondta, hogy ők mostanában igyekeznek minden írott tartalomhoz valamilyen vizuális tartalmat is csatolni. Molnár Norbert pedig megjegyezte, hogy az újságírásból lassan eltűnnek a betűk, sőt, tíz év múlva ez a szó talán el is veszíti eredeti jelentését.
Azt, hogy a kerekasztal szereplői közül ki hogyan áll az olvasói igények kielégítésében, csak akkor tudhatnánk meg, ha valamennyien szerepelnének a hivatalos olvasottsági adatokat közlő nyilvános platformon, ahová önként lehet jelentkezni. Ezt én mondom, nem Gombaszögön hangzott el. Valaha alapkövetelmény volt, hogy ne csempésszük bele saját véleményünket egy-egy híranyagba vagy beszámolóba, ma viszont már egyre többször fordul elő ilyesfajta szabályszegés.
Még egy dologban értettek egyet mind a hatan: a hazai magyar újságíró, és általában a kisebbségi zsurnaliszta munkája más, mint a többségi nemzet nyelvén íróké.
Lehetőleg minden témát itteni magyar kontextusba kell helyeznie, mert az itteni magyarok főleg arra kíváncsiak, hogyan érinti őket egy-egy intézkedés vagy akár globális történés.
Fontos találkozó volt ez a gombaszögi, még az égiek is segítettek minél több embert a sátorponyva alá terelni – kiadós esőt zúdítva a völgyre. A résztvevők szakmai és közéleti kérdésekről cseréltek véleményt, miközben a kisebbségi médiavilág sajátos helyzetére is reflektáltak. Nem vitás, hogy a maga módján mindenki igyekszik a tőle telhető legjobbat nyújtani közösségünknek. A kérdés már csak az, mitől erősödik a közösség – attól, ha objektív tájékoztatást és a társadalom visszásságaira rávilágító hozzáállást kap, vagy ha bizonyos történésekről nem szerez tudomást, mert elhallgatják előle, illetve rózsaszín képernyővédőt használnak.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
