Hogy miért mondott le Peti az álmairól, arról olvassák el az ő szavait:
„25 éves vagyok. Barátnőmmel most érkeztünk meg Londonba. Tegnap délután még azt hittük csak 2 hónapra.
2017 június negyedikén, Trianon gyásznapján repültem ki először Angliába dolgozni. 1 évre. A mai napig emlékszem hogy mit gondoltam a repülőn. Hogy vissza fogok jönni. Hogy ez csak átmeneti. Amíg rendbe jön minden. Azóta kifizettem az adósságom és vettem egy házat óriási kerttel és terasszal. Szép a bankszámlám. Rengeteget dolgoztam érte. És sokat sírtam közben. Ahogy most is sírok. Most mást érzek. Nem ugyanazt mint amikor először kijöttem.
A hazám, ahol születtem. Ahol kiejtettem az első szavam és megtanultam járni. Ahol óvodába mentem. Ahol általános iskolába, középiskolába majd kevesebb sikerrel főiskolára jártam. Ahol megválasztottak képviselőnek. Ahol 2 évet mentőztem majd kórházban is dolgoztam. Ahol házat vettem.
A hazám legnagyobb kisebbsége tegnap kijelentette, hogy nincs rám szüksége.
Az az ország ahol gyűjtést szerveztek Esmeralda(?) műtétjére a hosszú hosszú diktatúrára szavazott.
Ezek szerint nincs ennek az országnak egy olyan fiatalra szüksége, aki gondolkodik és tesz. Politikai és jogi elégtétel vár ránk, gondolkodókra.
Több gyanús körülmény is van a választással kapcsolatban. Kár lenne a győzteskompenzáló és igazságtalan választási rendszerre fogni, kár lenne a megvásárolt mélyszegénységben élők szavazatára fogni, kár lenne a félelemben tartott, majd így könnyen manipuláltak szavazatára fogni, kár lenne a kitartott trafiktulajdonosok és családtagjaik szavazatára fogni. Itt nagyobb baj van. És nem látom a megoldást.
Talán a Föld lapos is mind a 17 oldalán. Már magam sem tudom mit higgyek.
Gyermekkoromban azt mondtam, hogy sosem dolgoznék kórházban. Hogy sosem lennék például mentős. Középiskolában azt mondtam, hogy sosem mennék külföldre.
3 napja reggel azt mondtam a jánoshidai pékség előtt, hogy 100 emberből 99 nem jönne haza Nagy-Britanniából Magyarországra ha látná és tudná amit én.
Helyesbítek.
Százból száz.
Ma már nem mondok semmit.
De emberből vagyok, tévedek és hibázok én is. Ne legyen igazam.
De nézzetek csak! A felhők felett szép kék az ég! Talán semmi sem tart örökké. Az élet nem áll meg, és mennünk kell előre. Nekem feladatom van Jánoshidán, mert érzem hogy feladatot kaptam. De ennek még nem jött el az ideje.
Hiszem, hogy Isten látja mindenkinek a lelkét. Legyen az tiszta, vagy arroganciával, korrupcióval zsarnoksággal is tele. Mától szeressük egymást. Az ellenségeskedés nem vezet sehova.
Isten óvja Magyarországot! Maradok tisztelettel.”
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
