Visszavonta menekültes nyilatkozatát a német belügyér

Visszavonta a szíriai menekültek jogainak szűkítéséről szóló nyilatkozatát Thomas de Maiziere német belügyminiszter, Sigmar Gabriel alkancellár pedig szombaton leszögezte, hogy nem változnak a polgárháború sújtotta arab országból származó menekültekre vonatkozó német szabályok.

A szíriai menekültekkel kapcsolatban „minden ugyanúgy marad, ahogy eddig is volt” – mondta a szociáldemokrata Gabriel a ZDF német közszolgálati adónak. Egyúttal közölte: a belügyminiszter javaslatát nem tárgyalták a koalíciós pártok, és „okos döntés volt visszavonni” a pénteki felvetést de Maiziere részéről. Ezzel a téma le van zárva – húzta alá Sigmar Gabriel.

Az előző nap a szociáldemokratákkal nagykoalícióban kormányzó konzervatív CDU belügyminisztere a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak azt mondta, hogy a szíriai menekülteknek a jövőben csak egy évre kellene tartózkodási engedélyt adni, és meg kellene vonni a családegyesítés lehetőségét. Arra hivatkozott, hogy hasonló helyzetben más országok is csak korlátozott időre nyújtanak védelmet. „Mi is ezt tesszük majd a jövőben a szírekkel, amennyiben azt mondjuk nekik, hogy kaptok védelmet, de csak úgynevezett oltalmazotti jogállást, amely időben korlátozott, és nem teszi lehetővé a családegyesítést” – mondta.

Hírdetés

Kellett a bírálat

Nem sokkal később azonban visszavonta a nyilatkozatát, miután a szociáldemokraták, az ellenzék és civil szervezetek élesen bírálták, és még Steffen Seibert kormányszóvivő is kifogásolta a felvetést.

Ugyanakkor Andreas Scheuer, a CDU bajorországi testvérpártjának, a CSU-nak a főtitkára a Bild am Sonntag című német lapnak úgy nyilatkozott, hogy de Maiziere-nek „igaza van”. Scheuer úgy fogalmazott, hogy „szíriaiak százezrei kapnak védelmet (Németországban), de ennek az úgynevezett oltalmazotti státusnak kell lennie”.

A koalíciós partnereinél a kérdésben jóval keményebb álláspontot képviselő CSU korábban számos alkalommal bírálta Angela Merkel CDU-s kancellárt és a szövetségi kormányban részt vevő másik két pártot, amiért szerinte túl engedékeny menekültpolitikát folytatnak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »