Visszalépett a jégkorong-szövetség egyik funkcionáriusa, mert játszhatnak a válogatottban a KHL-ben szereplő játékosok

Visszalépett a jégkorong-szövetség egyik funkcionáriusa, mert játszhatnak a válogatottban a KHL-ben szereplő játékosok

Kilépett a Szlovák Jégkorong-szövetség Végrehajtó Bizottságából Michal Handzuš korábbi világbajnok jégkorongozó. Hivatalos közleményében az okokról sem hallgat. Távozására a szövetség is reagált.

“A mai nappal visszalépek a SzJSz Végrehajtó Bizottságából és az összes aktivitásától. Döntésem oka a Végrehajtó Bizottság elfogadott állásfoglalása a Szlovák Köztársaság képviseletének lehetőségéről a KHL-ben szereplő játékosok részéről”

fogalmazott Michal Handzuš, aki a bizottság ülésén is jelezte, hogy számára ez értékrendbeli kérdés, így nem tudja elképzelni, hogy a szervezet ilyen irányultsága mellett dolgozzon tovább.

Ugyanakkor biztosította a nyilvánosságot,hogy klubszinten folytatja eddigi munkáját.

Hírdetés

A szlovák szövetség köleményben reagált Handzuš döntésére, mint fogalmaztak, tiszteletben tartják azt és biznak benne, hogy a jövőben is együtt tudnak majd dolgozni azon kérdéseken, melyek előre viszik a szlovák hokit.

A Szlovák Jégkorong-szövetség múlt csütörtökön döntött arról, hogy az ukrajnai katonai konfliktus ellenére az orosz KHL-ben játszó szlovák játékosok továbbra is kaphatnak válogatott meghívót.

Jelenleg nyolc szlovák játékos szerepel a KHL-ben: Adam Húska, Patrik Rybár, Július Hudáček, Christián Jaroš, Michal Čajkovský, Samuel Buček, Adam Liška és Michal Krištof.

Idáig a svédek, finnek, csehek, lettek és franciák döntöttek arról, hogy azok előtt a játékosok előtt, akik a KHL-ben szerepelnek, zárva marad a válogatott ajtaja.

sportnet.sme.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »