Virág elvtárs visszatérése

Virág elvtárs visszatérése

Múlt hét végén lezajlott a helyhatósági választás Romániában. Bukarestet az újkori történelem során először egy fiatal hölgy vezeti a jövőben. A magyar választópolgárok nem járultak tömegesen az urnákhoz, de azért többen, mint a Iasi megyei Mosnán, ahol egyetlen szavazatot sem adtak le. Marosvásárhelyen még van minimális esély rá, hogy a legtöbb voksot begyűjtő román polgármester mégsem foglalhatja el a székét. Riport egy furcsa és tanulságos választásról, amelyből az is kiderül, ki az igazi Cepoi.

Nem tudom, más hogy van ezzel, de nekem vannak választási éjszakákkal kapcsolatos maradandó emlékeim. Az első igazán katartikus élmény egy rendkívül bizarr, hideg éjszakán ért a kilencvenes évek közepén: barátommal autóstoppal indultunk Erdélybe, a határ után ránk esteledett, és az alkalmi jármű vezetője annyira fáradt volt, hogy átadta nekünk, számára ismeretleneknek a kormányt, ő maga pedig hátrament a furgon rakterébe aludni.

Aki járt akkoriban Romániában, tudja, milyen utakon kellett autózni – kerülgettük a gödröket, a kivilágítatlan szekereket és a részeg biciklistákat, magyarán megpróbáltuk túlélni a ködös őszi éjszakát, miközben a recsegő autórádión el-elkaptunk valamit az épp zajló elnökválasztás híreiből. Akkor még messze volt az okostelefonos, netkapcsolatos világ; amikor megálltunk az erdőszentgyörgyi eltérőnél, és felköltöttük a jármű dagadt szemű sofőrjét, további jó utat kívánva neki, ahelyett hogy újabb autót intettünk volna le, inkább bemenekültünk egy füstös kocsma melegébe, mert tévét láttunk villódzni odabent.

Akkor értesültünk róla, hogy óriási meglepetésre Emil Constantinescu legyőzte a posztkommunista Iliescut, így ő lesz Románia elnöke a következő négy évre. Boldogok voltunk és reménykedők (ma már tudjuk, hogy nem alaptalanul: azóta sem volt ennyire európai, a magyarokat is emberszámba vevő elnöke az országnak), ezért az sem számított a nagy eufóriában, hogy a gyér forgalom miatt órákat kellett ácsorognunk a hajnali fagyban, amíg végre hazaértünk a Székelyföldre.

Nem tagadom, ezt a katarzist szerettem volna újraélni, amikor vasárnap felszálltam a Marosvásárhelyre tartó repülőgépre. Nem tűnt úgy, hogy csupa voksturistával lenne tele, Vidrátszegen a szélrózsa minden irányába szétspricceltek az utastársak, egy tizenöt fős kisbusz alig telt meg a városközpontba induló utasokkal.

Odabent cseppet sem volt választási hangulat, a jelöltek plakátjait is hiába kerestem. Új törvény van, ötvenszer harmincöt centiméter lehet a legnagyobb plakát, és azt sem lehet bárhova kirakni: a magánterület mellett csak a korteskedésre kijelölt helyeken. Vége hát a villanyoszlopot teleplakátolós, az ellenfél anyagát leszaggatós időknek, de golyóstollat és pártlogós lufit sem lehet ajándékozni, szóval alig maradt izgalom a kampányban.

Újságost sem találok nyitva vasárnap, így marad a világhálós böngészés a Rózsák terén egy kávézóban, ahol senki sem tud egy szót sem magyarul, de nagyon kedvesek a vendéggel.

A Bolyai Farkas Elméleti Líceumban rendőr vigyázta a választások rendjét. Fotó: Végh László / Magyar Nemzet

Miközben a kávét kortyolgatom, olvasom, hogy ma nagy bajban vannak az észak-romániai Draguseni település lakói: három darab Vasile Cepoi nevű jelölt van a szavazólapon. Az egyikük, az igazi Cepoi a két és fél ezer lelkes település polgármestere immár tizenkét éve, de a negyedik ciklust is örömmel vállalná, ha nyerne. Alighanem meglepődött a furcsa konkurencián.

Olvasom a híreket is, például azt, hogy akadt, aki fejszével ment szavazni, és hogy szép számban buknak le olyanok, akik kétszer is éltek volna a választás lehetőségével. Úgy tűnik, Romániában vége a voksturizmusnak: most vezették be először, hogy minden egyes szavazókörzetbe vittek egy tabletet. Ez valakinek jó üzlet lehetett, hiszen legalább 18 600 számítógépet kellett venni (és jó néhány tartalékot), ugyanakkor ugyanennyi képzett emberre is szükség volt, hogy minden egyes szavazásra jelentkező személyi okmányát beszkennelje. Ha a gép pittyeg, értesíteni kell a választási bizottság illetékesét és a helyi rendőrt, az elkövető pedig ötezer lejes bírság mellett szomorkodhat azon, hogy az ország, némi késéssel ugyan, megérkezett a digitális világba.

A rendszernek köszönhetően egész nap valós időben lehet követni a részvétel alakulását, akár életkorra vagy szavazókörzetre lebontva is. Az életkori ábra siralmas: Marosvásárhelyen különösen, de az egész országra jellemző módon a 18–24-es korosztály elhanyagolható, a 24–35-ös pedig arcpirítóan alacsony mértékben ment el szavazni. Pont az a generáció, amely a legaktívabb a közösségi hálón, ha lájkolni-megosztani kell valami felháborítót, és kommentáradatot képes zúdítani bármikor, ha nem megfelelő szolgáltatást kap a közintézményektől a befizetett adójáért cserébe.

Estére már pontos számot is látok: Maros megyében százötvenezer 45 éves vagy annál idősebb ember ment el szavazni, de például a 18–24-es korosztályból alig 16 ezren, a 25–44 év közöttiekből pedig nyolcvanezren tartották fontosnak a döntést. És hiába néztem egész nap két Iasi megyei választókörzet szavazási adatait, estig egyetlen ember sem jelent meg egyikben sem az urnáknál! Pedig a Mosna településen lévő két szavazókörben nagyon készültek az 1800, illetve 1902 választópolgár fogadására: nyolctagú bizottság, öt fülke, időben kinyomtatott sokezernyi szavazólap várta őket.

Az érdektelenséget némiképp árnyalja, hogy mind a 3702 ember egyetlen lakcímre van bejelentve, egy helyi rendőr negyven négyzetméteres garzonjába. A meglehetősen passzív szavazópolgároknak még van egy közös tulajdonságuk: mindannyian a Moldovai Köztársaságban laktak a román állampolgárság megszerzése előtt. A Digi24 hírtelevízió kamerái előtt az egyik szavazókörzet unatkozó elnöke, Sinoreta Ciubotaru arról beszélt, azért nem jönnek szavazni, mert rég az Európai Unióban vannak – arra kellett nekik a román állampolgárság, hogy vízummentesen tudjanak utazni.

Megérkezik a fotós kolléga, elindulunk szavazást fotózni. A média életét is megkönnyítették, most van az első olyan választás, amelyen nem kell akkreditációt kérni, elég a sajtóigazolvány és a személyi. Bemegyünk a Bolyai Farkas Elméleti Líceum egyik szavazásra berendezett osztálytermébe, ahol a magyarul egy szót sem beszélő, de nagyon készséges választókörzeti elnök előbb bősz telefonálgatásba kezd, aztán saját hatáskörben úgy dönt, hogy nem fényképezhetünk a teremben. Abból ugyanis biztosan nem lesz baj, mondja.

A várost tizenhat éve vezető Dorin Florea polgármester hivatalában is van egy szavazóhely. Ott – miután lejön hozzánk a polgármester roppant kedves, ám magyarul nem beszélő sajtósa – megengedik, hogy pár képet készítsünk. Megnézhetem a polgármesteri szavazólapmintát: a jelenlegi városvezető függetlenként indul, rajta kívül van még négy román nevű jelölt, és szintén függetlenként ott a magyar Soós Zoltán neve is.

Amikor kijövünk, szóba elegyedek a Bernády-ház előtt sétáló nyugdíjas magyar párral.

– Virág elvtársnál jártak? – kérdezik, és amikor látják, hogy nem értem a kérdést, megmagyarázzák. – Mi a polgármestert Virág elvtársnak nevezzük [a floare virágot jelent magyarul]. Hiába a felhajtás, úgyis megnyeri – legyintenek búcsúzóul.

Érdemes néhány gondolatot szánni a magyar jelöltre. Soós Zoltán a Maros Megyei Múzeum igazgatója, öt gyermek édesapja. Pár hónappal a helyhatósági választás előtt előválasztást szervezett a városban a három magyar párt, hogy Florea ellen egyetlen erős magyar jelölt indulhasson. Ezen a megmérettetésen az RMDSZ színeiben induló Soós nyert. Pár héttel június ötödike előtt aztán kilépett a pártból, hogy a másik két alakulat hívei is lelkiismeret-furdalás nélkül tudjanak rá szavazni. Ilyen egységes összefogásra eddig nem volt példa itt, de az talán gyengítette, hogy a meglehetősen konzervatív idős szavazótábor azt vesézgette: a magyar jelölt a Hit Gyülekezete tagja.

Győzött a házigazda. Fotó: Végh László / Magyar Nemzet

A kilencórai urnazárás már Soós kampányirodájában, a város legrégebbi polgári épületében ér. A Teleki–Köpeczi-házban újságíróból több van, mint szimpatizánsból és kampányönkéntesből – utóbbiak arca igencsak feszült. A román hírtévék a bukaresti polgármester-választás exit polljával indítanak, majd lassan elkezdenek befutni az első eredmények – igaz, egyelőre nem Marosvásárhelyről.

Mindjárt egy bomba meglepetés: Nagybánya korábbi polgármestere, Catalin Chereches hetvenegy százalékkal nyert úgy, hogy már egy hónapja előzetes letartóztatásban van korrupció gyanújával – az antikorrupciós ügynökség emberei tetten érték 30 ezer lejnyi (kétmillió forint) kenőpénz átvételénél. A voksolásra különleges engedéllyel, kísérővel engedték ki három napra, és a személyes varázs hatott – legerősebb riválisa, egy liberális politikus a szavazatok alig 9,5 százalékát szerezte meg.

Nem ő az egyetlen tagja a „börtönválogatottnak”: Ramnicu Valcea városban újra nyert az a polgármester, akit korábban kétszer ítéltek letöltendő börtönbüntetésre korrupció miatt, és éppen lejárt a közügyektől való eltiltása; Bukarest harmadik kerületében az a Robert Negoita diadalmaskodott, akit folytatólagosan elkövetett adócsalással vádolnak. A hatodik kerületben szintén győzött Gabriel Mutu, akit pénzmosással kapcsolatban vizsgálnak. Vannak hasonló győztesek Brassó, Hunyad, Ialomita, Dolj és Olt megyében is.

Egyébként ha Cherechest később jogerősen elítélik, le kell mondania a mandátumáról. És Dorin Floreának is, hiszen ellene is két bűnvádi eljárás van folyamatban: egyik a közpénzek törvénytelen elköltése, a másik korrupció és kenőpénz elfogadása miatt.

Telik az idő, és a bukaresti hírtelevíziókban sztár születik: Bukarest új főpolgármestere az elegáns-mosolygós szociáldemokrata Gabriela Firea. Történelmet ír: ő az első nő a román főváros élén. Nagy hatalma lesz, évente nagyjából 900 millió euró elköltéséről kell döntenie.

A szociáldemokrata párt bukaresti tarolása megdöbbenti a sajtós kollégákat: egy kerület kivételével a teljes főváros az övék lett.

– Egyszerűen nem hiszem el – dörmögi egy fotós –, hogy a tavalyi Colectiv-tragédia után ekkorát nyernek.

Valóban meglepő: a hatvannégy halálos áldozatot követelő tűzvész után bukarestiek tízezrei vonultak utcára, és az országossá váló tiltakozáshullám elsöpörte a rendkívül korruptnak tartott szociáldemokrata Ponta-kabinetet. Bár a fölöttébb csinos Gabriela Firea zéró toleranciát hirdetett kampányában a korrupció ellen, elgondolkodtató, hogy megválasztása után élő adásban azonnal megköszönte a támogatást – és hűséget esküdött – a népszavazási csalás miatt kétéves felfüggesztett börtönbüntetést kapott szociáldemokrata pártelnöknek, Liviu Dragneának.

Közben a kampányváróban ólomlábakon vánszorog az idő – a párhuzamos szavazatszámlálás lassan halad, és a kiszivárgó hírek szerint fej fej mellett van Soós Floreával. Már rég elmúlt éjfél, az emberek kezdenek elszivárogni – mivel nagy ünneplés nem várható, a fotós kollégával mi is úgy döntünk, hogy elmegyünk aludni.

A szálloda felé tartva megállok a liberális párt kampányirodájánál. Ők álltak Florea mögött – a politikus azért indult függetlenként, mert a párt szabályzata szerint olyan jelöltjük nem lehetett, aki ellen bűnvádi eljárás indult. Többen ácsorgunk az épület előtt, bentről egyre szélesebb mosollyal az arcukon jönnek ki dohányozni az emberek.

– Ezerötszázzal vezetünk – mondja egyikük. Elindulok, a mellettem álló fickó is velem jön pár lépés erejéig, és ahogy kicsit eltávolodunk az irodától, azt mondja nekem halkan magyarul:

– Cseszhetjük: Virág elvtárs visszatért.

És ha még nem mondtam voltam, Draguseni településen sem született meglepetés: Vasile Cepoi nyert.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 11.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »