Világmegmentőre várva

Világmegmentőre várva

Mióta a világ a digitális térbe költözött, a korábbi,szintén nem kevés bájthoz képest is olyan mérhetetlen mennyiségű információzúdult ránk, hogy az elmúlt pár hétben jobbnak láttam inkább hallgatni ésfigyelni, azt is többnyire a számítógéptől távol, mint írni.

Nem mondhatjuk, hogy hiány lenne olvasni és néznivalóból,összeesküvés és egyéb elméletekből a koronavírussal kapcsolatban, így neméreztem szükségét annak, hogy akár egyet is hozzáadjak az amúgy is széleskínálathoz. Cseppet sem változott a véleményem a tekintetben sem, hogy alegjobban azzal járunk, mi magunk és környezetünk egyaránt, ha figyelmünket azörökkévaló kérdésekre irányítjuk. Sőt, ez most fontosabb, mint valaha.

Természetesen én is követem a híreket és időnként ránézek azalternatív oldalakra, de mindezidáig nem jött szembe semmi, amit megosztásraérdemesnek tartottam volna. Kicsit úgy érzem magam a híreket olvasva,függetlenül attól, hogy éppen egy közösségi oldalt vagy egy konkrét médiumportálját olvasom, mintha egyszerre minden ismerősöm és újságíró megpróbálnavalami nagyon fontos, de egymásnak teljesen ellentmondó dologról meggyőzni, nemutolsó sorban természetesen a koronavírus járvány eredetét, kimenetelét vagykezelését illetően, egészen a mesterségesen létrehozott vírusról szólóelmélettől, a véletlenül a világra szabadított járványon át, odáig, hogy a világlegújabb mikrobiológiai közellensége nem is létezik.

Félre ne értsen senki: sok minden nem stimmel a járványravonatkozó hivatalos, sokszor naponta változó kommunikációval és magyarázatokkalkapcsolatban és egészen bizonyos vagyok benne, hogy néhány számunkra kevésbéismert, de befolyásos ember mesterkedéseit a helyzet nagyon megkönnyíti, de ezmit sem változtat a lényegen. A lényeg alatt pedig azt értem, hogy a mennyeknekországa eljött és a fél világ mégcsak nem is tud róla.

Azt is értem, hogy sok keresztény testvéremet az utolsóidőknek nevezett korszak közelsége miatt érdeklik ezek az elméletek és ez azoka annak, amiért egy hónap elteltével én is tollat, akarom mondanibillentyűzetet ragadok.

A kérdés mindenki fejében természetesen az, hogy elérkeztünk-eahhoz a bizonyos utolsó pár évhez, aminek apropójából tulajdonképpen ez azoldal is megszületett. A kérdésre nem tudom a pontos választ, de mivel Jézus atanítványait is megszidta, amikor azok képtelenek voltak megítélni az időkjeleit, úgy gondolom, hogy hozzávetőleg mindannyiunknak tudnunk kell felelnirá. Szerény véleményem szerint ez az idő még nem érkezett el, ugyanakkor azt isgondolom, hogy a világban kialakult helyzet olyan körülményeket teremtett,amelyek segítségével mindez nagyon gyorsan megváltozhat.

Ahogy Pál sokak számára ismerős mondatai is sejtetik:„Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, a ki azt mégmost visszatartja, félre kell az útból tolatnia. És akkor fog megjelenni a törvénytaposó,a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az őmegjelenésének feltűnésével.” (2. Thessalonika 2:7-8)

Egy biztos, a koronavírus járvány megmutatta, mennyiregyorsan képes megváltozni a világ körülöttünk és milyen sebességgel rendeződhetnekát az erőviszonyok. A keresztények évekig találgattak, hogy mi lesz az abizonyos esemény, aminek hatására elindulnak a dominók. Egy gazdasági válság?Háború? Járvány? Éhínség? Úgy tűnik, hogy egy aprócska vírus egyszerre képeskiváltani valamennyit. Azt is láthatjuk, hogy milyen kevés kell a teljespánikhoz. Vajon, ha holnap megjelenne egy karizmatikus vezető, aki kiutat mutata káoszból, mennyi időre lenne szüksége a többség megnyeréséhez?

Itt persze még nem tartunk, de a terep szemmel láthatóan készenáll a hamis megváltó érkezésére és ezzel elérkeztünk ahhoz a témához, ami miatta gép elé ültem.

Az Idők jelei olvasói számára bizonyára nem újság, hogy az iszlámvilág is egy megváltóra vár, akit ők Mádinak neveznek. A muszlimok egyébkéntJézust prófétaként és gyógyítóként, de nem Isten Fiaként tisztelik, így azáltaluk várt Mádi nem azonos Jézussal. Az iszlám írások szerint ez a bizonyosMádi az idők végén jön el, így nagyon is elképzelhető, hogy az ő személye és ahamis messiás ugyanarra utal. Ezt persze eddig is tudtuk, de ami érdekesséteszi a kérdést, hogy a ma élő muszlim vezetők közül többen azt állítják, hogyszemélyesen találkoztak a Mádival.

A Jerusalem Post 2020. január 20-i számában Brian Schrauger leírja, hogy a Mádi tulajdonképpen „az iszlám messiás, a Mohamed után élt 12 imám közül a tizenkettedik. Állítólag 879-ben született és a síita muszlimok szerint a mai napig az emberiség elől rejtve, de életben várja, hogy a világot elborító zűrzavar idején ismét megjelenjen, kimentse az emberiséget és elhozza a béke és az iszlám aranykorát, vagyis egy olyan időszakot, amikor az emberiség Allah és a Korán hatalma alatt áll.”

Hírdetés

„A nyugati világban kevesen tudják, de az Iráni Iszlám Köztársaság vezetői ezt a ’messiási’ hitvallást tekintik államuk alapjának. Iránban valamennyi polgári és katonai összejövetelen megidézik a Mádit és ő határozza meg politikai döntéseiket és szolgáltatja az inspirációt a jövőhöz.”

Khomeini ajatollah szavaival élve: „Az iráni nemzet hatalmas kiváltságot tudhat magáénak: az országot a Mádi imám lelke hatja át … országunk számos nagy tudósa személyesen is találkozott szeretett imámunkkal megidézése alkalmával és sokan tettek neki személyes esküt, sokan hallhatták szívmelengető szavait és érezhették gyengéd érintését, kedvességét, törődését és szeretetét.”

Vagyis az iszlám vezetői szerint a Mádi itt van és hamarosanláthatóvá válik. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a fenti sorokat még a járványhivatalos elterjedése előtt írták. Vajon most mit gondolnak a muszlim vezetők?

Ezzel még nincs vége az érdekes összefüggéseknek.

Az Israel Today 2020. február 20-i keltezéssel a következő posztottette közzé:

„Egy izraeli rabbi azt állítja, hogy rendszeresen találkozik a messiással” és „Izrael vezető rabbijai félnek elhagyni az országot, nehogy elmulasszák a messiás érkezését”

Ryan Jones egy háromórás rádióinterjúból idézi Yaakov Zisholtz rabbit, aki szerint Kanievsky rabbi közvetlen kapcsolatban áll a messiással. A kilencvenes éveiben járó rabbi az ultra ortodox közösség vezető alakjának számít és számtalan alkalommal beszélt a messiás eljövetelének közelségéről. Most azonban úgy tűnik, hogy ennél is többet állít.

Zisholtz rabbi szerint „a megváltás folyamata gyorsan elkezdődhet és végbe is mehet. Fontos, hogy az emberek megőrizzék nyugalmukat és megfelelően cselekedjenek a megfelelő időben. Minden generációnak megvan a maga potenciális messiása és mindig vannak igaz emberek, akik tudják, hogy ki az. Ez természetesen a mostani generációra is igaz.

Élet halál kérdése, hogy az emberek megtudják, a Messiás mennyire közel van már. Nem hallottál még Gógról és Magógról? Ez történik hamarosan. A helyzet egy igazi lőporos hordó. Mindenkinek tudnia kell, hogy kint reked vagy bent éri mindez.”

Ezek egy ultra ortodox izraeli rabbi szavai, nem pedig egyevangéliumi prédikátoré, aki bibliai próféciákat elemez éppen. Bár a rabbisemmilyen konkrét időponttal kapcsolatban nem kötelezte el magát, érdekesmegfigyelni, hogy elmondása szerint több vallásos zsidó ismeri a ’messiás’kilétét, sőt, találkozott is vele.

Érdekes adalék a történethez, hogy Yaakov Litzman, Izrael egészségügyi minisztere március 26-án azt mondta: „imádkozom és remélem, hogy a Messiás még a pászka ünnepe előtt eljön, hogy megmentsen bennünket. Biztos vagyok benne, hogy eljön és kivezet bennünket, ahogy Egyiptomból is kivezetett annak idején. Hamarosan szabadok leszünk és a Messiás eljön, hogy megszabadítson a világ gondjaitól.”

A pászka ünnepe azóta elmúlt a zsidók által várt Messiás érkezésenélkül, mégis érdekes hallani ezeket az egyre nyíltabb kijelentéseket egybizonyos ’Messiásról’, akiről Jézus azt mondta a Benne nem hívő zsidóknak:

„Én az én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be engem; ha más jőne a maga nevében, azt befogadnátok.” 1

Ennek a maga nevében érkező személynek kiléte egyelőre nem ismert számunkra, de ami leszűrhető a körülöttünk kialakuló, szűnni nem akaró káoszból, hogy mennyire sebezhető az emberiség és milyen egyszerű dolga lesz eleinte a hitetőnek. Persze csak eleinte, mert az idő előrehaladtával a hazugság minden erejére, jelére és csodájára2 szüksége lesz, hogy megtartsa hatalmát, mielőtt az elmúlhatatlan élet végleg elsöpri a színről.3

János 5:432. Thessalonika 2:92. Timótheus 1:10


Forrás:idokjelei.hu
Tovább a cikkre »