Pink October: jó ügy érdekében öltöznek rózsaszínbe a hazai jégkorongozók

Pink October: jó ügy érdekében öltöznek rózsaszínbe a hazai jégkorongozók

A hazai jégkorong Erste Liga idén másodszor is a mellrák elleni küzdelem mellé áll. A szűrővizsgálatok és a megelőzés fontosságának hangsúlyozása a cél, a szurkolók is segíthetnek.

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, ehhez ezúttal is csatlakozik az Erste Liga: a Pink October kezdeményezés egész hónapban tart a liga valamennyi csapatánál és jégpályáján, mind a 33 mérkőzésen.

A figyelemfelhívó kampány jegyében a liga és a csapatok közösségi felületei rózsaszínbe borulnak. Mind az 55 játékvezető egyedi, rózsaszín-fekete mezt visel majd, és valamennyi játékos sisakján megjelenik a Pink October-logó, míg a stábtagok rózsaszín szalagot tűznek. A csapatok játékosai videóban üzennek és állnak a jó ügy mellé.

Hírdetés

Egyedi, dedikált korongok is készülnek a hónap során, amiket október végén jótékonysági liciten vásárolhatnak meg a szurkolók. A felajánlott összegek a Mellrákinfo Egyesület munkáját segítik.

„A Magyar Jégkorong Szövetség és az Erste Liga számára kiemelten fontos, hogy a sport erejével hívjuk fel a figyelmet az egészségmegőrzésre és a megelőzésre. A Pink October kezdeményezéshez csatlakozva szeretnénk támogatni mindazokat a nőket, akik a mellrák elleni küzdelemben érintettek, és bátorítani mindenkit a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvételre. Hiszünk abban, hogy egy közösség összefogása nemcsak a jégen, hanem az élet más területein is erőt ad” – mondta Kolbenheyer Zsuzsanna, az MJSZ elnöke.

A Pink October kezdeményezés 1985 októberében indult National Breast Cancer Awareness Month (NBCAM) néven, majd hamarosan már a rózsaszín szalag vált világszerte a figyelemfelhívás eszközévé.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »