Kinek kedvezne egy esetleges tűzszünet most: Oroszországnak vagy Ukrajnának? Kinőheti-e magát világháborúvá az orosz–ukrán konfliktus? Mi a NATO stratégiája? Győzhet-e Ukrajna? Kell-e tartania a NATO-tagállamoknak egy majdani orosz támadástól? – csak néhány azon kérdés közül, melyek fölmerültek a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik panelbeszélgetésén, melyen Demkó Attila, Bendarzsevszkij Anton és Seremet Sándor vett részt.
Kulturált vita
A beszélgetés nem csupán a háború témája, hanem az előadók miatt is érdekesnek ígérkezett. Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója, aki így a budapesti kormány Nyugat által sokat bírált politikája mögötti megfontolásokba nyújtott betekintést. Anton Bendarzsevszkij családja korábban a jelenleg Oroszországgal szövetséges Fehéroroszországból emigrált politikai okokból, ő maga Magyarországon tanult, jelenleg az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatója. Az Indexen, illetve a Mandineren közölt írásaiból inkább a nyugati fősodorhoz közel álló nézetek olvashatók ki. Demkó Attila a Mathias Corvinus Collegium geopolitikai műhelyének vezetője, aki David Autere álnéven publikált Máglyatűz című regényében a jelenlegi konfliktusok számos elemét előrevetítette – a könyvből egyébként ízelítőként lapunkban is közöltünk részletet 2018-ban –, és aki hivatalos Facebook-oldalán, illetve számos interjúban fogalmaz meg a nyugati klisékkel, illetve az orosz propagandával szemben egyaránt kritikus, árnyalt véleményeket. (A Máglyatűz negyedik magyar kiadása egyébként épp a napokban kerül majd a könyvesboltokba.).
Bár borítékolható volt, hogy lesz vita az előadók között, ők mindvégig higgadtan, egymás iránti tisztelettel érveltek saját nézőpontjuk mellett, így igazán tartalmas, érdekfeszítő beszélgetés alakult ki.
Oroszország nem áll meg
Imperialista jellegű konfliktus zajlik Ukrajnában: Oroszország vissza akarja szerezni azokat a területeket, amelyeket a Szovjetunió szétesése során elveszített. Az akkor történtek azóta is tüskét jelentenek az oroszok szívében, az elit úgy érzi, megalázták őket, ezért törekednek az akkori állapotok visszaállítására.
A Nyugat viszont a precedenst akarja megakadályozni, hiszen ha Oroszország megteheti azt, hogy országokat kebelezzen be, akkor India vagy Kína miért ne tehetné meg ugyanezt? Ezért a NATO stratégiája az, hogy Oroszországot most és itt, azaz Ukrajnában kell megállítani, ukrán területen kell rájuk vereséget mérni – hangoztatta Anton Bendarzsevszkij, aki szerint Moszkvát csak felbátorították a korábbi orosz agresszív megnyilvánulásokra – a Grúzia elleni 2008-as háború, illetve Krím 2014-es elcsatolása – adott rossz nyugati reakciók is. Felhívta a figyelmet például arra, hogy Németország csak ezt követően kezdte el építeni az Északi Áramlat 2 és fejezte be az Északi Áramlat 1 gázvezetéket, amely révén olcsó orosz földgázhoz jutott Oroszországból.
Hamis ugyanakkor az orosz narratíva, miszerint a Szovjetunió felbomlása után a nyugat ígéretet tett Oroszországnak, hogy kelet felé a NATO nem terjeszkedik – mint rávilágított: semmilyen erről szóló dokumentum nem létezik, de még Mihail Gorbacsov emlékirataiban sem szerepel ilyesmi. Ezzel szemben viszont Ukrajna Moszkva térségbeli integrációs törekvéseinek egyik kulcsállama, az Oroszország által vizionált eurázsiai gazdasági stratégiában kiemelt szerepet szántak neki, akárcsak Fehéroroszországnak és a kaukázusi államoknak. Az orosz integrációs törekvések mintázata egyébként minden esetben hasonló: előbb csábítással próbálkoznak, ha ez nem működik, következik a gazdasági és politikai nyomásgyakorlás, végül, ha semmi nem működik, marad a katonai hódítás – fejtegette az elemző.
Azt egyébként maga sem hiszi, hogy siker esetén Ukrajna a NATO-tagállamok felé kacsingatna, sokkal inkább a közép-ázsiai, posztszovjet térségben törekedne befolyása növelésére, például Kazahsztán, Grúzia, Örményország, Üzbegisztán irányában. Ugyanakkor azonban erre folyamatként kell tekinteni, mely 2008-ban a grúz háborúval kezdődött, folytatódott a Krímben, majd Ukrajna lerohanásával, a cél pedig, hogy erős blokk alakuljon ki Oroszország körül Moszkva irányításával. És az agressziónak nem csupán a klasszikus háború az egyetlen formája, hibrid hadviseléssel is sikerrel lehetett próbálkozni – hívta fel a figyelmet az elemző.
Ukrajna másodlagos, Kína az elsődleges
A nyugati közvélekedéssel szemben nem angyalok állnak szörnyetegekkel, „orkokkal” szemben, nem autokráciák és demokráciák közötti küzdelemről szól az orosz–ukrán háború, próbáljuk meg ne csak fekete-fehérben nézni és látni a világot – hangoztatta Demkó Attila. Ukrajnában már az orosz invázió előtt volt egy belső meghasonulás, a tüntetések a Majdanon sem csak a demokráciáról szóltak, hanem arról is, hogy túl erősnek látták az orosz nyelvet, ezért hadjáratot indítottak ellene – Magyarország már ekkor, emiatt összeveszett az ukránokkal, amikor még az oroszok sehol sem voltak. Az oroszokat ugyan nem menti fel, de látni kell azt is, nem lehet elvárni tőlük, hogy betartsák a „szabályokon alapuló világrendet”, ha azt maguk a szabályokat írók rúgják fel elsőként, lásd Koszovó példáját vagy akár az iraki háborút. Ha figyelmesen megnézzük az amerikai érvelést 2003-ban, Irak lerohanása előtt és az orosz érvelést 2022-ben Ukrajna megtámadásának pillanatában, azt látjuk, hogy nagyon sok a közös pont. Saját gondolati sémáinkat vetítjük ki, amikor azt hisszük, hogy az ukránok a demokráciát védik: ők elsősorban hazájukat, szülőföldjüket, otthonukat védik egy nem is imperialista, sokkal inkább nacionalista indíttatású háborúban, hiszen Oroszország nem Ukrajna egészét akarja, hanem annak keleti részeit, ahol jelentős az orosz ajkú lakosság.
Azt sem lehet állítani, hogy az ukrajnai háború globális konfliktus lenne. Azért nem az, mert csak Európa hiszi, hogy még mindig ő áll a középpontban, másutt már tudják, hogy ez nem így van, hiszen Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság már régóta nem nagyhatalom. Az ukrán–orosz egy nagy regionális háború globális kihatásokkal, amelyben megvan a potenciál, hogy világháborúvá szélesedik. Az igazi globális konfliktus azonban Kína és Amerika között van, Ukrajna másodlagos front mindkettejüknek. Árulkodó egyébként az is, hogy ahol igazán számít, a gazdaságban, Oroszországot csak mintegy 50 ország ítéli el és léptet érvénybe szankciókat ellene – ez a világ országainak nem a többsége, hanem a negyede, amely a világ lakosságának alig nyolcadát foglalja magában –, körülbelül 150 állam álláspontja pedig az, hogy ki akar maradni ebből. Utóbbiak közé tartoznak olyan hatalmas országok, mint Kína, India, Brazília stb., amelyek nem állnak be a sorba, továbbra is vásárolják az olcsó orosz olajat és földgázt.
Az az érv sem állja meg maradéktalanul a helyét, hogy ez a mintegy 50 állam adná a világgazdaság gerincét: vásárlóerő-paritáson számolt GDP-ben például Kína már előzi Amerikát, ráadásul ezek az államok jelenleg is gyors gazdasági növekedést érnek el, miközben a nyugati világban nagyon kicsi növekedés, stagnálás vagy épp recesszióközeli állapotok uralkodnak. Ráadásul az sem mindegy, hogy a nemzeti össztermék miből tevődik össze: a nyugati világban alig van ipari termelés, márpedig tankok, fegyverek, lőszerek csak gyártással lesznek, és jelenleg Kína bevonása nélkül 155-ös lőszert sem tudnak gyártani – hiába a GDP-ben megmutatkozó hozzáadott érték, száz Brad Pitt-filmből sem lesz egyetlen darab lőszer sem. Oroszország ugyan hosszú távon feláldozta jövőjét Ukrajna lerohanásával, de az orosz hadiipar jelenleg egyedül is többre képes, mint a teljes nyugati kapacitás.
Hogy mit jelent egy globális konfliktus, az akkor látszik majd meg, ha Tajvan ügyében a Kína és Amerika közötti szembenállás elmérgesedik. Akkor derülhet majd ki, hogy Kína nélkül semmit sem tudunk gyártani, például telefonjainkat is aranyáron tudjuk majd beszerezni, hiszen jóformán minden alkatrész onnan származik – figyelmeztetett Demkó.
Győzelmi esélyek
Megoszlottak a vélemények a győzelmi esélyekről is és az esetleges tűzszünetről is. Anton Bendarzsevszkij szerint, ha a Nyugatban megvan a politikai akarat Ukrajna támogatására, akkor hosszú távon az idő Kijevnek dolgozhat, szerinte attól nem kell tartani, hogy elfogynak az emberek.
Demkó Attila szerint ugyan stratégiai szempontból Oroszország már elvesztette a háborút, de katonai győzelemre nincs esélye Ukrajnának. A 2023-as harkivi offenzíva óta nem tudtak sikereket elérni a fronton, folyamatosan szorulnak vissza, ezért egy esetleges tűzszünet inkább Kijev érdekeit szolgálná.
Az MCC geopolitikai műhelyének vezetője ugyanakkor felhívta a figyelmet egy logikai ellentmondásra is: Oroszországot hol gyengének állítja be a Nyugat akkor, amikor azt mondja, hogy ha megfelelő mennyiségű fegyverrel támogatják Ukrajnát, akkor az legyőzheti őket, hol meg erősnek, amikor azt hangoztatják, hogy a NATO-t is megtámadhatják az oroszok.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
