Fontos anyanyelvi esemény alkalmából székelyföldi közrádióban – a szakszerű megnyilatkozások mellett – a magyar fül számára meglehetősen szokatlan, nyegle vélekedésnek is fültanúi lehettünk: kórosan sokat foglalkozunk nyelvünkkel, sokat aggodalmaskodunk érte fölöslegesen. Példát vehetnénk a románoktól, ők ugyanis nem teszik azt, amit mi, és igazuk is van, nem kell a nyelvet félteni, megmondták ezt már erdélyi magyar nyelvészek is – fejtegette az alkalmi megszólaló, majd a csángókat (vagyis a moldvai magyarokat) említette jó példaként: ők román nyelvi környezetben is megőrizték anyanyelvüket – mondta.
Addig vagyunk magyarok…
Kapásból kijelenthetjük, hogy ez az okoskodó vélemény nem állja meg a helyét. Mert: a román nyelv Romániában nem korlátozott funkciójú kisebbségi nyelv, a magyar viszont az. Ebből adódóan egészen másképp kell szemlélni és kezelni a két nyelv dolgát: Romániában nem kell félteni a román nyelvet (mint ahogy Magyarországon sem a magyart), de a mértéktartó törődésnek mindenütt helye van, és társadalmi igény is van rá. (A rádióban megszólaló bizonyára nem tudja, hogy az erdélyi magyar nyelvészek régóta hangoztatják: Erdélyben a magyar nyelvnek regionális hivatalos nyelvnek kellene lennie, meg is van rá minden érvünk, csak egy dolog hiányzik: a román törvényhozás politikai akarata.)
Szóval a törődésre mindkét országból lehetne példákat említeni, sőt, európai vagy amerikai gyakorlatról is beszélhetnénk, nekünk azonban a saját, azaz székelyföldi/erdélyi, illetőleg moldvai nyelvi dolgaink a fontosabbak. Itthon igenis félteni kell anyanyelvünket a román asszimilációs törekvésektől, igyekeznünk kell lassítani vagy – ha lehet – megakadályozni a kevertnyelvűség és a rossz hangzás terjedését, hisz annak elburjánzása akár a nyelvhalálhoz is vezethet. Ezenkívül ajánlatos óvnunk nyelvünket az angol szavak már-már káros (és fölösleges) terjeszkedésétől, és a belső keletkezésű nyelvi hibákra is jó volna egy kicsit jobban odafigyelni. Többször is lehetett hallani/olvasni az elmúlt évtizedek során: Addig vagyunk magyarok, amíg magyarul énekelünk és táncolunk. Jómagam ezt mindig kiegészítettem: …és amíg magyarul beszélünk. Talán alapigazságként is elfogadhatjuk Szabó Dezső mondását: „Magyar nyelv nélkül nincs magyar ember.”
Erősíteni a kötődést
Természetesen nem mindegy, milyen állapotban van a magyar ember nyelvhasználata. Mert amikor már például ilyesmiket hallunk: Kórházban voltam, mert csináltam egy epekrízist (Torda). Olyan beteg voltam, hogy egész nap álltam az ágyban (Arad). Bevitték a kórházba, mert infraktust (= infarktus) csinált (Kolozsvár). Csak este hétkor nyitom ki a televizort és nézem a telezsurnált (Olthévíz) – akkor bizony a beszélő már nem tünetmentes. Ez az utóbbi példamondat azt is sejteti, hogy nem magyar nyelvű híradót néz az illető. Feltételezhető: aki bármily csekély mértékben is ismeri A magyar nyelv Romániában (Erdélyben) című könyv anyagát (Péntek János–Benő Attila), vagy belelapozott A moldvai magyar tájnyelv szótárába (Péntek János), más véleménye van a nyelvünkkel való törődésről, mint a fentiekben említett embertársunknak. Kötődésünket anyanyelvünkhöz erősíteni kell, nem gyengíteni!
Szabályozásra, útbaigazításra, anyanyelvi ismeretátadásra mindig is szükség volt és van ma is. A nyelvvédelemnek számunkra különösen fontosnak kell lennie. Trianon után figyelmeztetett bennünket a költő: „A nyelv ma néktek végső menedéktek (…) Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!” De kiktől várhatunk ebben példamutatást? – tehetjük fel jogosan a kérdést. Elsősorban a rádió és televízió munkatársaitól, közszereplőktől, pedagógusoktól, papoktól, lelkipásztoroktól, színészektől, a művelődési élet szervezőitől – de bárki mástól is, aki egy kisebb vagy nagyobb nyilvánosság előtt megszólal. Az volna az ideális, ha a példamutatás a családban kezdődhetne.
Fölösleges tarkítás, angolos ejtésmód
A fentebb mondottak igazolására szükség van néhány példa felsorolására is (a források pontos megjelölése nélkül). Sokszor fölöslegesen tarkítják a riporterek, műsorvezetők, meghívottak beszédét idegen – főként angol – szavak, ugyanis azok többnyire helyettesíthetők magyar megfelelőkkel: oké (okay ’rendben, jó’), heló (hello ’szia’), prodzsekt, projekt ’terv, tervezet, beruházás, téma’ stb., soppingolás ’bevásárlás’, full ’tele, teli, tele van’, velkamdrink (welcome drink ’üdvözlő-/köszöntőital, Isten hozta pálinka’, klikkel ’kattint’ (számítógépen), tím (team ’csapat’), sznóbord (snow board ’hódeszka’), kócs (coach ’vezető; edző’), sztájliszt (stylist ’divat/elegancia szakértő’), dizájner (designer ’formatervező, díszlettervező, iparművész, lakberendező’, onlájn oktatás/tér/felület/konferencia stb. (online ’internetes, digitális, számítógépes, távoktatás, videokonferencia stb.), sansz (’esély’, balansz ’egyensúly’), szlólivin tanácsadó (slow living ’életmód-/életvitel-tanácsadó’), vau (wow ’hűha’), lájkol (’kedvel, tetszikel’), bóling (bowling ’teke, kugli’) stb.
Gyakori a betűszók angolos ejtésmódja akkor is, amikor még elfogadható lenne a magyaros kiejtés is: viájpí a vip (VIP), júpíszí az upécé (UPC), écsbió a hábéó (HBO), pisziár a pécéer (PCR), piécsdi a péhádé (PhD). Kicsi kutya a nagytól tanul… – szoktuk mondani, nem hiába, hisz boltok kirakatain, ajtóin székelyföldi városokban ilyesmik fogadnak bennünket: Open, Close, Tools, Copy Center, New collection stb. Közönséges késdobáló ajtaján, ablakán csak angol nyelvű feliratok vannak! Ez az őrült divat a falusi termelőkhöz is eljutott: ünnepi vásárban a hentesárupulton székelyföldi kisvárosban ez az egynyelvű felirat díszelgett: Auten Tic Meat. Erre is mondhatjuk: nem semmi!
Vegyük le a szótárt a polcról
Az erdélyi magyar egynyelvű és kétnyelvű közösségekben a hivatalokban ma is jelen van a kevertnyelvűség, az irodai zsargon leltárában található több száz (vagy még több) olyan román szó, amelyeket ma már – az információ szabad áramlásának köszönhetően – talán mindenki tudna magyar megfelkelőkkel helyettesíteni. Ilyen például az abonament (’bérlet, előfizetés’), ákt konsztitutív (act constitutiv ’alapító okirat’), amplaszament (amplasament ’valaminek a helye’), átesztáre fiszkálö (atestare fiscală ’adóügyi/pénzügyi igazolás’), avíz (aviz ’értesítés’), budzsetáris (bugetar ’költségvetési’), exportoferta (’exportkínálat’), faktúra (factură ’számla’), kitánca (chitanță ’nyugta’), kománda (comandă ’megrendelés’), kontrakt (contract ’szerződés’), procseszverbál (proces verbal ’jegyzőkönyv’), sztát (stat de plată ’fizetési lista’) stb. Egy példamondat a kevertnyelvűségre (önkormányzati ülésen hangzott el, nagy sajtónyilvánosságot kapott): A komisszió analizálta a decsíziót az amplaszamentre. Arra, hogy a bizottság mit állapított meg a helyszínre vonatkozó döntés vizsgálata során, inkább ne térjünk ki most…
A hivatali nyelv helyes használatában nagy segítségünkre lehet a Román–magyar közigazgatási szótár (Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége Kiadó, 2002; megrendelhető: [email protected]).
Igencsak terjed a szleng a rádió és televízió nyelvében: bölcsi (= bölcsőde), ovi (óvoda), suli (iskola), tanci (tanítónő/tanító néni), tesó (testvér); csoki (csokoládé), fagyi (fagylalt), fincsi (finom), kaja (étel, ennivaló), pia (ital), süti (sütemény), ubi (uborka), ubisali (uborkasaláta), zacsi (zacskó); csaj, csávó, meló (’munka’). Kereskedelmi rádióból vett példák: Régebb modellkedett a csaj. Az a sármos csávó nagy sansszal indul a versenyen. Helló mindenkinek, kezdjünk neki a melónak, és hallgassuk meg 2020 legjobb slágereit. Nagyobb hatósugarú műsorból vett példák: Ez az úriember egy hétpróbás gazember (mióta úriember a gazember?!). Mire kiért a rendőrség, a rabló úr már lelépett a zsákmányával. Hibásan ejtett közismert nevek és szavak: bathány/batháni, beőti, daniel, szécsenyi, baj, vaj, kuin; dzsezz. Helyesen: battyányi (Batthány), bőti (Beőthy), dániel (Daniel), szécsényi (Széchenyi), baji (Bay), vaji (Vay).
Magyar billentyűzet
A Szép napot!, Szép délutánt!, Szép estét!, Szép hétvégét! már mindenütt jelen van, és nemcsak távozáskor/búcsúzáskor köszönnek így sokan, hanem olykor érkezéskor/találkozáskor is. Úgy tűnik, készülünk elhagyni saját köszönési szokásainkat, hogy átadjuk helyüket az idegeneknek. A számítógépes világban – különösen a közösségi oldalak – bővelkednek az ékezethiányos írásmódban. A magyar nyelv magyar billentyűzetért kiált! A kérdés jelentőségét jól igazolják például az itt következő szavak is: ál, bál, él, szár, szárnyaló, török, tőr stb.
Író barátomat régóta idegesíti a nyakra-főre használt fókuszál (’figyel, összpontosít’) szó. Megpróbálom megnyugtatni: ez a latin eredetű közkeletű idegen szó ma már köznyelvi használatú, ezt tükrözi a helyesírási szabályzat legújabb (tizenkettedik) kiadása is. Igaz, divatszóként is számolnunk kell vele, és nem lehet tudni, meddig tart ez a népszerűség. Például a sokak számára nélkülözhetetlen fantasztikus több mint hetven éve (!) bosszantja a nyelvművelőket (mert mintegy harminc más szót szorít ki a használatból). Klasszikus példája a szélmalomharcnak. Azt talán még nem késő megemlíteni, hogy a már-már ízléstelennek és egészségtelennek nevezhető állatbarátság miatt terjed az aki vonatkozó névmás helytelen használata: a kutya, aki; a macska, aki…
Költői gondolatokat egy kicsit átírva mondom végezetül: Vigyázó szemetek a nyelvre vessétek úgy, hogy az öntudat mindig résen legyen!
Komoróczy György
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
