Vigyázat! Ki ne vigye a szavazóhelyiségből a fel nem használt szavazólapot, mert büntetést kap érte!

Vigyázat! Ki ne vigye a szavazóhelyiségből a fel nem használt szavazólapot, mert büntetést kap érte!

A fel nem használt, vagy a kitöltés során elrontott szavazólapot a választópolgárnak az arra kijelölt urnába kell dobnia. Amennyiben nem így tesz, azzal szabálysértést követ el, amelyért 33 eurós büntetést szabnak ki rá – tájékoztatott a belügyminisztérium.

A polgár a szavazást az arra kijelölt helyen kell elvégeznie.

Amennyiben szavazás közben hibázik, a szavazólapokat az arra kijelölt urnába kell dobnia, a választási bizottság pedig újakat biztosít számára.

Hírdetés

A jelöltekre karikázással szavazhat. A képviselők kiválasztásakor több jelöltet is bekarikázhat, de maximum annyit, amennyit az adott körzetben megválasztanak.

Az idén ősszel összevont választás lesz; a két választást színekkel jelölve különböztethetjük meg:

az önkormányzati választás színe a fehér, a megyei választásé pedig a kék szín lesz. A szavazólapokat a nekik megfelelő színű borítékba, majd a megfelelő színű urnába kell helyezni. Ennélfogva a nem megfelelő színű borítékba helyezett szavazólapok érvényüket vesztik, ahogy a nem megfelelő urnába helyezettek is.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »