Vételre ajánlják a Zwackot

Nem hozta lázba a Zwack piacát az OTP vételi ajánlása. Talán a bővített féléves jelentés halovány számainak is köszönhető, hogy csupán egy napig tartott a hőemelkedés.

Alig 150 forintot dobott a Zwack árfolyamán az OTP múlt héten közzétett, BÉT által támogatott elemzése, amely 16 750 forint körül érte a papírt, s a lelkesedés első hulláma 16 900 forintig emelte a kurzust. Ám a lendület hamar alábbhagyott, s visszatért a korábbi szintre a részvény árfolyama. Pedig Rátkai Orsolya elemző 17 688 forintos célárat tűzött ki 12 hónapos horizonton, ami több mint 5 százalékos felértékelődést jelentene a mostani árszinteken.

Az OTP elsősorban a Zwack konzervatív politikáját értékelte, mert ennek révén tartható magasan a likviditás s alacsonyan az eladósodottság. Arról nem is szólva, hogy 6 százalék körüli osztalékhozammal forog a papír. Igaz ugyan, hogy a növekedési kilátások korlátozottak, de szerintük az erős piaci pozíciónak köszönhetően évi 6 százalékkal emelkedhetnek a bevételek a jövőben. Érdekes, hogy amíg a Zwack P/E, vagyis árfolyam/nyereség alapon alulértékelt, addig P/BV, azaz árfolyam/könyv szerinti érték alapon túlárazott a szektortársakhoz képest.

Hírdetés

A 2017–2018-as üzleti év első fél évének kibővített jelentését is a múlt héten tette közzé a társaság. Nos, a sarokszámokon ez sem változtat, vagyis hiába teljesített jól itthon a frissen fejlesztett szuperkeserű, külföldön meg a klasszikus Unicum, a bővített jelentés szerint is megbicsaklott a Zwack az első üzleti fél évben. Stagnált a nettó értékesítés, visszaesett az adózott eredmény. Az üzleti év első fél évében a társaság bruttó árbevétele 10 milliárd 625 millió forint volt, ami 3,6 százalékkal maradt el az előző évi azonos időszakétól. Így a nettó értékesítés, vagyis a jövedéki és népegészségügyi termékadó nélküli árbevétel 6 milliárd 462 millió forintot tett ki, s ez 0,2 százalékkal, azaz 10 millió forinttal meghaladja a bázisidőszaki értéket.

A prémiumtermékek árbevétele 8,6 százalékkal emelkedett, így a cég fontos márkái – Unicum, Fütyülős, Vilmos – jól teljesítettek, s a naptári év elején bevezetett Unicum Riserva szuperprémium-keserű piaci fogadtatása is kedvező volt: a 8,6 százalékos növekedéshez éppen 1 százalékponttal járult hozzá. Ellenben a saját termelésű minőségi termékek már korántsem muzsikáltak ilyen jól. Annak ellenére sem, hogy a St. Hubertus árbevétele 16 százalékkal emelkedett, mert a termékkör árbevétele összességében mégis csökkent 30 százalékkal a bázisidőszakhoz képest. Ez elsősorban a Kalinka vodka tavaly év végi, kiugró értékesítésének következménye. A nagykereskedők számlájára írható a bázishatás: már tavaly betárazták az ízesített vodkát a népegészségügyi termékadó miatt.

A külpiacokon az Unicum kimondottan jól teljesített a 7,6 százalékos növekedéssel, míg a pálinkaexport jelentősen visszaesett, különösen a német piacon. Összességében a német forgalmazás stagnált, mivel a pálinkaértékesítés visszaesését kiegyenlítette az Unicum-értékesítés növekedése.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »