Magánegészségügy: a lakásrendelőkben rendet kellene rakni

Magánegészségügy: a lakásrendelőkben rendet kellene rakni

Megfelelő ellenőrzések és szankciók kellenek a magánegészségügyi szektorban – hangsúlyozta az InfoRádiónak a VOSZ Magánegészségügyi Tagozatánának elnöke. Fábián Lajos Károly elmondta: a november végén megalakult magánegészségügyi szakmai koordinációs testület célja, hogy tisztuljon a szektor.

Néhány hete alakult meg a magánegészségügyi szakmai koordinációs testület. A tagok között ott van a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, a Fogyasztóvédelmi Hatóság, a Magyar Biztosítók Szövetsége és a Vállalkozók Országos Szövetsége egészségügyi tagozata.

Utóbbi elnöke, Fábián Lajos Károly az InfoRádiónak elmondta: ideje rendet tenni a szektorban, fontos, hogy tisztuljon a piac, ezért kezdődött el a közös munka.

Az elnök szerint

sok helyen még mindig nem kerülnek fel a betegadatok az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe, az EESZT-be, és számos helyen nem adnak számlát.

„Ez nem a nagyokra vonatkozik, hiszen ők annyira fókuszban vannak, hogy náluk ez már nem működhetne, de sok kisebb, adott esetben lakásrendelőben, ahol egy-két orvos rendel, nem mindig fordítanak erre megfelelő figyelmet, ezt magánszolgáltatóként is tapasztaljuk. Ennek nem csak betegjogi, minőségi, hanem akár adóvonzata is van a nemzetgazdaság szempontjából.”

A koordinációs testület

Hírdetés

célja, hogy a betegek előzetes költségbecsléssel ellátott kezelési tervet kaphassanak a magánegészségügyi szolgáltatóknál, indokolatlan vizsgálatokat ne végeztethessenek el, az árlisták pontosan szerepeljenek a honlapokon,

világos és betartható szerződési feltételek legyenek, a kapott eredmények, adatok pedig felkerüljenek az EESZT-be.

Fábián Lajos Károly szerint eredményt csak az ellenőrzések megerősítésével lehet elérni.

Mint fogalmazott: „semmiféle elvárás, szabály és kritériumrendszer nem érvényesíthető, hogyha nincsen mögötte megfelelő ellenőrzés, és nincsenek szankciók. Tehát itt most egyrészt rendbe kell rakni azt a közös platformot, ami mindenki számára elfogadható, és utána mi biztatjuk az állami szerveket és akár a hatóságokat is, hogy ezeket vasalják be. Ott ül a fogyasztóvédelem az egyeztetés során, a Nemzeti Népegészségügyi Gyógyszerészeti Központ is, akiknek a kezében lehetnek olyan eszközök, amelyek nincsenek a mi kezünkben, a piac szabályozása és tisztítása érdekében. Ebbe az irányba próbáljuk segíteni a folyamatot a magunk részéről.”

A VOSZ magánegészségügyi tagozatának elnöke szerint akár jogszabályváltozás is lehet a közös munka eredménye. Az árakba ugyanakkor úgy látja, nem szabad beavatkozni.

„Ha ezt a rendszert megborítjuk, akkor nem vagyok benne biztos, hogy nem indul meg újra egy orvoskiáramlás az országból, amit viszont el kellene kerülni, mert sajnos

a szektorunkban a legeslegnagyobb probléma a humánerőforrás”

– hangsúlyozta.

Korábban a nemzetgazdasági tárca szóvivője az InfoRádiónak azt mondta: a cél az, hogy olyan magánegészségügyi rendszer jöjjön létre, amiben a betegek jogai és biztonsága az elsődleges szempont.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »