„Ajándékot hoztam neked, malájok fejedelme. – Nem baj, csak szép legyen – felelte Nalaya király. Wolfgang átnyújtott a bennszülöttnek egy ultramarinkéket, mert ez kedvenc színe volt, és többet is tartott belőle a készletében. A maláj megnézte. – Az ajándék szép, de már ettem ilyent. Mit kívánsz, csúf, öreg idegen?” Wolfgang a szőke, rákvörös bőrű festő próbálta így lekenyerezni Nalaya királyt, a malájok fejedelmét Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című regényében. Szó szót követett köztük, végül megegyeztek. Wolfgang az anyagi haszon ígéretével győzte meg arról a bennszülött uralkodót, hogy némi reklámmal látogatott turistahelyet varázsolhatnak a szigetből, Kis-Lagondából… A szocialista rendszer kiépülése Magyarországon nem kedvezett a vendéglátóiparnak (sem), 1948-tól sorra államosították a megmaradt vendéglátóhelyeket, szállodákat. Ám az ötvenes években több patinás hotel nyitotta meg ismét a kapuit, ami mutatja, hogy a pártállam vezetői is lehetőséget láttak az idegenforgalomban.
A Royal Szálló 1954-től két emeleten összesen százhetven szobával fogadhatta ismét a vendégeket. Az épület többi részében irodákat alakítottak ki, például itt volt a MÁV központja is. 1956-ban szovjet tankok lőtték szét a szállót, ahová forradalmárok vették be magukat. Az épület kiégett, a tető beomlott. A pusztításról és a károk helyreállításáról a lapok érthetően keveset írtak.
Jellemző, hogy Marosán György, a MSZMP KB titkára így számolt be az újjáépítés eredményeiről a Budapesti Pártbizottság 1959 júniusi ülésén: „Hruscsov elvtárssal végigjártam a város nagy részét most, amikor itt volt. Visszatért azokra a helyekre, ahol 1957-ben járt, s kifejezést is adott megelégedésének.” A károk okairól vélhetően nem esett szó közöttük. Marosán beszédében kiemelte, hogy újjáépítik az elegáns szállót, a Royalt és Budapest régi múltra visszatekintő kávéházát, a Hungáriát is.
„A reklám az, ha bebeszéljük előre az embereknek, hogy valaminek örülni fognak – magyarázta Nalayának Wolfgang. – A turisták vad fehér törzse, amely a Baedeker nevű istent imád, ellátogat ide. Ezt hívják konjunktúrának.”
A honi „szállodaipar” vezetői már 1957-ben bejelentették a Royal felújítását. Nagy terveik voltak az elegáns épülettel. A hotel az 1958-as brüsszeli világkiállítás valutával fizető vendégeit vonzotta volna Magyarországra. A munkálatok azonban a forráshiányos szocialista gazdaságban meglehetősen lassan haladtak, majd elakadtak. Az EMKE kávéház renoválása is abbamaradt. Gáspár Sándor budapesti első titkár a Végrehajtó Bizottság 1960 decemberi ülésén így fakadt ki emiatt: „Évek óta nem tudjuk ezeket felépíteni. Ne tegyük már magunkat nevetségessé.”
Felsőbb szóra rögvest találtak pénzforrást: átadták az EMKE-t, és 1961 júliusára sietve befejezték a szálló renoválását is. Talán e sietség miatt történhetett meg, hogy másfél évvel az átadás után az épület egyik kőerkélye omladozni kezdett. (Az eset miatt összeült a legfelsőbb párttestület, a Politikai Bizottság; a pártvezetők felelősöket kerestek a hibákért és a többéves késlekedésért.) Az épület renoválása és átalakítása összesen száznegyven millió forintba került.
A hatvanas években a Gellért mellett a Royal számított Budapest, egyúttal Magyarország legelőkelőbb szállodájának, elegáns éttermeiben a pincérek ezüsttálcákon kaszinótojást, kaviárt hordtak körbe. A földszinten a MALÉV nyitott irodát. Kalmár-Maron György, a Royal egykori főportása meséli, hogy vendégek már a nyitás előtt is érkeztek: „Augusztus 21-ére tették a nyitást, és 20-án este a pécsi KISZ-bizottságtól egy pár érkezett, hogy ők mára rendelték a szobát, természetesen senki nem igazolta vissza, de ők itt vannak!, és valami elképesztő arroganciával elintézték, hogy bekerüljenek a Royalba, ami csak másnap nyitott meg.”
A Royal vezetése kezdettől fogva mindent megtett, hogy a külföldi vendégek kényelmét biztosítsa. Meg kellett azonban tanulni, hogy a vendéglátás ősi szabályait az új körülmények között hogyan lehet alkalmazni. A Royal Szálló fekete panaszkönyvében olvasható az egyik New York-i vendég bejegyzése 1962-ből; panasza szerint a biztonságiak megakadályoztak őt abban, hogy vendéget vigyen föl a szobájába. A vendég, hogy őt idézzem, „történetesen egy hölgy volt”.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
