Az év első lapszemléje stílusosan egy „évkezdő lapszemle”, méghozzá a Magyar Futár első 1944-es lapszámából. A minden szempontból vérgőzös 1944-es évet úgy gondolom, hogy keveseknek kell bemutatni, ez az írás ezúttal az angolszászok viszonyát taglalja a bolsevizmussal, illetve – helyesen – azt sugallja, hogy a nyugatiak hamis szövetségesre leltek a szovjet személyében, amely hosszútávon majd az ő romlásukra is tör majd. Ebben az évben ritka, de a cikk mentes mindenféle túltolt pozitivizmustól, ami a tengely lehetséges győzelmét illeti.
Persze az angolszász világot ekkoriban már olyan szinten leuralták az internacionalista-zsidó erők, hogy a Németországgal való kiegyezés lehetősége egyre inkább a homályba veszett, ahogy folyamatosan iktatták ki azt ezt szorgalmazó politikusokat, publicistákat, véleményvezéreket.
Végül számomra a leginkább beszédes és érdekes szakasz a Churchillről szóló rész volt, a New Leader költői kérdésére válaszolva: valószínűleg attól függött, éppen milyen véleménnyel volt Churchill a bolsevizmusról, hogy éppen milyen whisky-t fogyasztott reggel. Ha volt is valódi ellenérzése a bolsevizmussal szemben, azt a tengely iránti gyűlölet háttérbe szorította, ahogy azt mi, az utókor fiai már jól tudjuk.
Jó olvasást kívánok mindenkinek az év első lapszemle rovatában! Vajon idén is veszedelmes év elé nézünk?
Veszedelmes…
Veszedelmes évnek nevezte Göbbels német birodalmi miniszter a tűz, a vér és a vas jegyében beköszöntött 1944. esztendőt. Senkinek sem ötlik eszébe az ellentmondás…
Százmilliók révedeznek el, amikor a közeljövőre gondolnak, s nem tudják, hogy mi lesz a sorsuk holnap – holnapután… Churchill és Roosevelt jóslásai sem biztatják könnyű időkkel az angolszászokat, s a várható roppant veszteségeket a győzelem után bekövetkező aranyidők csalóka megragyogtatásával igyekeznek előre igazolni. (…) A homályos sejtések napjain már túljutottunk! Ma már bizonyos, hogy a világháború új fordulata előtt áll az emberiség, s a végletekig fokozott idegháború lázában várja a híreket, az óriás üvöltést, a földet rázó csattanást: valami felfoghatatlan iszonyú rohamot, amely irányt szab és véget vet a jövendőre tornyosult eseményeknek. A lélegzetet megszaggató várakozás szavakat keres, kifejezésre tör, s valószínűségeket dadog, két lassan kikristályosodott fogalom körül. Inváziót és megtorlást mondanak az emberek, s mintha két sarkon villódzna öt hosszú esztendő minden feszültsége, csatája és elkeseredése, úgy gyűjti össze ez a két szó az ellenséges táborok akaratát és erejét, ütésre görcsösödő ökölbe.
Invázió és megtorlás! Megtorlás és invázió! Lapozd végig a világ valamennyi újságját, s az ezerszínűen írott cikkek lényegében ez a két fogalom izzik, mint a végzet rémületbe nyílott szemei…
A keleten rohamozó Vörös Hadsereg megköveteli szövetségeseitől a nyugati partraszállást, akár értelmes, akár ostoba, hadműveleti szempontból a kikényszerített, bizonytalan kísérletezés. Az angolszászok az esztelenségbe fokozott légiterrorral próbálják még az invázió előtt legyöngíteni Németország ellenállást, de sárkányfogakat vetnek bombáikkal a német földbe, s vihart aratnak a megtorlás kiérlelt gondolatában. A németek tudják, hogy a nyugati fal ellen ostrom készül, s Angliában sem hiszik már mesének a visszacsapásra gyártott német fegyvereket…
A kártyák az asztalon feküsznek. A feltárt szándékokból még nem lehet a háború végső eredményére következtetni, de annyi halálosan bizonyos, hogy a világ kultúráját hordozó Európa teljes leverésének sem az angolszászok lennének történelmi vámszedői, hanem a szovjet-oroszok és a bolsevista összeesküvők, az öt földrész minden országában! Nem ér többet Angliának és Amerikának az igazságos béke, mint Moszkva szálláscsináló megbízatása?… S nem jobb a béke a megtorlás előtt – mint azután?…
Aki ismeri valamennyire Anglia és az Amerikai Egyesült Államok belső gazdasági és társadalmi szerkezetét, az tudja jól, hogy az angolszász-szovjet együttműködési szerződés és különösen a háború utáni világ megszervezésének és irányításának közös terve, csak a szovjetnek kedvezhet! Moszkva a végtelen csavart szereli szövetségeseire, s imperialista szándékait igen következetes szorításokkal érvényesíti. Ami egy esztendő előtt még elképzelhetetlen volt, az ma rideg valóság és leszámított engedmény a vörös hódítási vágyak kielégítésére. Ez a folyamat még korántsem fejeződött be, s brutális méreteket ölthet, ha az angolszász partraszállási kísérlet bármilyen ok miatt nem sikerül Európában…
Hiábavaló minden szépítgetés: a bolsevizmus továbbra is készenlétben tartja a világforradalom kirobbantásának fegyverét az ellenség és a „jóbarát” ellen, egyforma könyörtelen következetességgel. A tűz és a víz ellentéte választja el egymástól az angolszász polgári társadalmakat, és a szovjet rabszolgarendszert, s a diplomaták és a katonai küldöttségek ide-oda repkedése hajszálnyit sem változtat a jövendőt meghatározó, alapvető különbségeken. (…) Ebben a nagy órában összedőlnek a kártyavárak és a kegyes hazugságok helyett igennel, vagy nemmel kell válaszolni a bolsevizmus és a nemzeti életforma között! A szovjetnek az az érdeke, hogy a nyílt színvallás idejét elodázzák a kultúrnépek, amíg a vörös forradalom ügynökei megdolgozzák a tömegeket, a Moszkvának kedvező válaszra. Várni kell, amíg Titó tanácsköztársaságot szervez a Balkánon, amíg Benes megmagyarázza az angol lordoknak, hogy csak vörösen szép Közép-Európa, amíg az áruló és kitartott Károlyi Mihály a magyaroknak a szovjet fennhatóságot ajánlja, s amíg Afrikában, Olaszországban és az angolszász birodalmak területén minden romboló vad erőt csatasorba állítanak azok ellen az előkelő urak ellen, akik a szovjet szerződést – megkötötték!…
A késői ébredés már semmit nem használna, s ezért állíthatjuk őszinte meggyőződéssel, hogy a Vörös Hadsereg dühödt támadásait elhárító német seregek védik, még Anglia és Amerika jól felfogott életérdekeit is!…
Megkezdődött már Angliában is bolsevistaízű felelősségre vonás, éppen a szovjet szerződés aláírói ellen… Az angol kommunisták hetilapja, a „New Leader”, rátámadt Winston Churchillre, s azt a kérdést feszegeti kínosan, hogy mit gondol őszintén és igazán az angol miniszterelnök – Sztálinról?
A New Leader szerint a kérdést azért fontos, mert Churchill elnevezte már Sztálint „hidegvérű, szívtelen embernek”, és a „legnagyobb harcosnak”… Egyszer „a legaljasabb gyilkosok szövetségének” titulálta Moszkva urait, máskor pedig az „emberi kultúra védelméért” dicsérte meg őket… A New Leader a kellemetlen idézetek elejére helyezi Churchill alábbi híres mondását: „Nem volt senki határozottabb ellensége a kommunizmusnak az utolsó 25 évben, mint én, és egyetlen szavamat sem vagyok hajlandó visszavonni abból, amit mondtam!…”
Melyik hát az igazi Churchill? – kérdi a londoni lap, de azonnal állást foglal a rejtélyes kérdésben, s azzal vádolja az angol miniszterelnököt, hogy a szíve mélyén elfelé húz Moszkvától, mert javíthatatlanul a „saját osztályával” érez… A bizonyításra Churchill kinyomtatott beszédeiből valóságos adathalmazt zúdít a New Leader olvasóira. Megírja, hogy Churchill jellegzetesen erős szavai szerint „a bolsevizmust a közönséges bűnözők és a vadállatok ösztöneinek aljas vegyülete szülte”, s hogy „a megmérgezett Oroszországban a kommunista hordák szuronnyal, ágyúval és tífuszbacilusokkal irtják ki a becsületes embereket”…
„Mindenki láthatja” – mondotta Churchill -, „hogy a kommunizmus szétroncsolja a nemzetek lelkét, s az embereket elnyomja, éhezteti a békében, s borzalmakba alacsonyítja a háborúban. Meg akarom élni azt a napot, amikor, vagy tisztességes kormány kerül Oroszország élére, vagy véget vetünk a jelenlegi álszenteskedésnek és nem tartunk fenn barátságos viszonylatot olyan emberekkel, akik romlásunkra törnek”…
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
* A Veszedelmes… című írás a Magyar Futár 1944. január 5-i lapszámában jelent meg, de megtalálható a Józsa Béla által 2000-ben szerkesztett és összeállított Magyar Futár-válogatásban is.
Korábbi Magyar Futár-lapszemlék:
– Egy király, Bukarestben… – Magyar Futár-lapszemle (1944. augusztus 30.)
– 1000 nap – Magyar Futár-lapszemle (1942. június 3.)
– Németh Szilárd figyelmébe: Döntő harc a magyar földért! – Magyar Futár-lapszemle
– A honvéd a csatatereken – Magyar Futár-lapszemle (1944. október 18.)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
