Amikor a Fidesz tavaly februárban mert nagyot álmodni, és a népszavazást választotta a nemzeti konzultáció helyett, olyat is gondolhattunk, hogy na tessék, rájöttek: lejárt ennek az álságos kommunikációs-tematizációs módszernek a szavatossági ideje. A nemzeti konzultációnál hazugabb szókapcsolat kevés van a mai magyar politikai nyelvben. Ezek a szavak együtt egészen mást jelentenek, mint amit külön-külön szokásuk nekik. A közéleti álkíváncsi igazából a legkevésbé sem kíváncsi a nemzet valóságos véleményére, egyetlen célja a szimpla manipuláció. Persze mókás lenne számon kérni, hogy a politika befolyásolni igyekszik a kedves lakosságot, az eljárás abszolút legitim. De az minden ilyen és hasonló szituáció esetében releváns felvetés, hogy meddig szabad mást gondolni, mást mondani, megint mást cselekedni. Úgy értem: amikor elrongyolódni és már-már lehullani látszik a huncutságról a lepel, akkor muszáj kitalálni valami újat. A lehető legsebesebben. Mielőtt önmaga paródiájává válik a példátlan eltökéltség és az embert próbáló vehemencia.
A kvótás népszavazást jó ötletnek vélhették a kormánypárt 2016-os évindító frakcióülésén. Egyszerű volt falra festeni az ellenséget: a kerítéseinket csapatostul ostromló migránsok Brüsszellel karöltve tálcán kínálták magukat. Összeadhatónak bizonyult az is, hogy előbbiek megfoghatóak voltak – avagy hús-vér formájukban ábrázolhatók a közszolgálatinak becézett kurzusrémhíradókban –, és utóbbi is megszemélyesíthető. Brüsszel csak egy város, de Angela Merkel, Martin Schulz, Jean-Claude Juncker milyen arcok már!
A nagy igyekezet mindazonáltal így sem vezetett eredményre – az októberi referendum érvénytelennek bizonyult –, majd folyományaként az alkotmánymódosítás is elbukott. Ennek töprengésre kellett késztetnie Orbán Viktort és habonyisztikus szárnysegédeit. Az meg pláne a hab volt az imaginárius tortán, hogy kidugta a fejét a semmiből a Momentum Mozgalom, melynek olimpiaellenes akciója máris sikeresebbnek mutatkozik a vártnál. Csak lábjegyzetszerűen említem: jöhetnek itt is meglepetések hamarosan.
Aki kiengedi a kezéből a kezdeményezést, akkor is elbukhat, ha egy évvel a választások előtt nem látható, ki tudná legyőzni őt. Innen nézvést egyenes következménye az utóbbi hetekben-hónapokban történteknek a miniszterelnök szokásosnál is harciasabb évértékelő beszéde, ahogy nyilvánvaló volt az is, hogy pártunknak-kormányunknak az idén februári szokásos-soknapos frakciózáson is ki kell ókumlálnia valami átütőt.
Ám a szivárgó hírek alapján amondó volnék: kifogyóban van a muníció. Nemzeti konzultáció lesz megint, hallani. Nos: a formával és a tartalommal is baj van. Egy újabb ilyenbe belecsapni inkább nevetséges, mint megrázó, vagy a társadalmat megmozgatni bíró húzásnak sejlik. A téma is kopott és súlytalan. Brüsszel, Soros György és az álcivilek gonoszsága kétségkívül határtalan – vesszenek mind! –, ez pusztán abból is látszik, hogy egyikük sem barátja-rajongója Orbán Viktor hatalmának. Csúnya bácsik! Rusnya nénik! Hogy a konzultációra szólító küldeményekben milyen kérdések lesznek, még nem tudhatjuk, de talán az is jelzésszerű, hogy kizárólag vicces-mókás-röhejes verziók jutnak eszünkbe. Tragikusak-fájdalmasak nem. A migránsos-terroros izgatás idején ez még máshogyan volt.
Igaz, nem mindegy, hogy ki a célcsoport. A létező tábor egyben és feszültségben tartása kiemelt prioritás. Hogy ugyanazzal a retorikával, ugyanazokkal az eszközökkel elérhető-e ez, az előttünk álló hónapokban kiderül. A paródiaveszély ezzel együtt igenis fennáll, jobban, mint valaha. Lehet sulykolni szakadatlanul, hogy fegyverbe, de minél harsányabban zajlik ez, annál többeknek tűnhet fel, hogy nem lövöldözik itt senki. A mieinket leszámítva.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 02. 16.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
