Müller László és bajtársai halálának körülményeiről a katonai egységük által január 24-én kibocsájtott jegyzőkönyv egy szót sem említ. Csupán az található benne erre vonatkozóan, hogy a Brassó védelmében folytatott hősi harcokban estek el 1989. december 23-án.
Folytatás innen
A helyszínen tartózkodó tisztekből csak annyit lehetett kihúzni, hogy a pártszékházat övező parkba voltak kirendelve az épületben tartózkodó forradalmi tanács védelmére, akikre a jelenlegi Modarom épületéből tüzeltek a terroristák. De hogy kik voltak ezek a támadók, arról már nem szól a krónika. Mint ahogy arról sem, hogy Predeálról nem a tapasztalt másodéveseket, hanem a hiányosan kiképzett újoncokat vezényelték a megbolydult nagyvárosba rendet teremteni. Vajon miért? Ráadásul családjaikra hivatkozván a parancsnokaik fedezékbe bújtak, magukra hagyván őket a tűzvonalban. És kik ültek abban a páncélozott járműben, amely 23-ra virradó éjszaka megjelent a parkban tartózkodó hegyivadász és Kapu utcában meghúzódó belügyi alakulatok között, és mindkét irányba tüzet nyitott? Ennek hatásárára pedig elszabadult a pokol, a két tábor ugyanis reggelig lőtte egymást. Mindezt 25 év elteltével kezdték a golyózáport túlélt – de ki tudja mivel és miként megfélemlített – egykori sorkatonák kiszivárogtatni. Miért kellett az öccsének meghalnia? – teszi fel a kérdést az 1989-ben 21 éves Müller János is, akinek a szívében azóta karácsonykor nem öröm, hanem gyász lakozik.
Máig fájó kérdések és sajgó tények ezek, amelyek nem hagyják nyugodni a lemészárolt kiskatonák hozzátartozóit. Egybecsengő véleményük szerint pedig azért volt szükség a sok emberáldozatra, hogy a lázadás zűrzavarában a hatalmat magukhoz ragadók az ország megmentőiként tetszeleghessenek, és betölthessék az álnokul megszerzett tisztségeket. Erre utal különben, hogy a bársonyszékekbe került régi-új elvtársak pribékjei éveken keresztül zaklatták a fiúk halálának körülményei után kitartóan kutató Imecs családot, és ennek csak Magyarországra történt kitelepedésük vetett véget.
Epilógus
Müller László sírhelye, ahol halálának évfordulóján minden esztendőben katonai tiszteletadással egybekötött egyházi szertartással emlékeznek meg róla, a csíkszeredai temető központi részében található. Iskolájában emléktáblát lepleztek le a tiszteletére, és egykori otthona közelében utcát neveztek el róla. 1991-ben elnöki rendelettel a román forradalom vértanú hősévé, 1996-ban polgármesteri előterjesztésre Brassó díszpolgárává nyilvánították. Post mortem előbb tizedessé, majd alhadnaggyá léptették elő. Édesanyját azonban mindez nem vigasztalja, ő fia halálának a körülményeit szeretné kideríteni, és óhajának a Kovászna-Hargita Megyei Forradalmárok Egyesületénél több alkalommal is hangot adott.
Talán ennek köszönhetően küldték el neki a Legfelsőbb Semmítő és Ítélőszék mellett működő ügyészség, katonai részlegének a 2014/11/P számot viselő, 2015. október 14-én kiállított jegyzőkönyvét. Ebben 1075 oldalon keresztül taglalják az általuk forradalomnak nevezett 1989-es eseményekhez vezető okokat, részletezik a december 16-a és 22-e között történteket, és helységekként felsorolják a megtorlások elrendelőit és áldozatait az események kivizsgálásával megbízott ügyészek.
A Brassó megyében bántalmazottak, vagy elesettek névsorában a 837. oldalon rábukkantunk a Muler Laszlo-ként feltüntetett Müller László nevére is. A predeáli 01090 katonai egység volt sorkatonáját 1989. december 22-ről 23-ra virradó éjjel halálos lövés érte, miközben szolgálatot teljesített Brassó Megye Tanácsa székháza közelében – olvasható a róla szóló szűkszavú jelentésben.
A Hargita és Kovászna megyékben sérülést szenvedett vagy életüket vesztettek lajstromát (921-929. oldal) böngészve megdöbbenve állapíthattuk meg, hogy álnok módon össze vannak mosva a diktatúrát kiszolgáló milícia (kommunista rendőrség) állományához tartozók és az ellenük fellépők. Magyarán: elnyomók és elnyomottak ebből a szempontból egyazon elbírálás alá estek.
Ráadásul a népharag következtében sérülést szenvedett milicisták, illetve az elhalálozottak esetén azok hozzátartozói a támadók büntetőjogi felelősségre vonását kérték! És ma már tudjuk, hogy ez be is következett, a vélt vagy valós elkövetőket súlyos börtönévekre ítélték. Érdekes módon ugyanis az ő vonatkozásukban kivizsgálták a történteket, és nem szorítkoztak a tények néhány szavas rögzítésére. Ezzel szemben viszont a felkelők elleni tűzparancsot kiadók és azt végrehajtók, vagy őket orvul gyilkolók túlnyomó többségének az aljas tettei következmények nélkül maradtak, amint ezt Müller László esete is ékesen bizonyítja.
„Katonák lőtték egymást”
Az 1012-1014 oldalon kitérnek a Ceauşescu bukása után terjesztett, terroristatámadásokra vonatkozó rémhírekre és a hatásukra bekövetkezett értelmetlen harcokra is. Megfogalmazásuk szerint az 1989. december 22-től év végéig az országban hatalmi űr, zűrzavar, pánik és káosz uralkodott, mert a diktátor elmenekülését követően a milícia és a Securitate egységeit gyakorlatilag felszámolták a december 17–22. közötti időszakban kifejtett megtorló tevékenységük miatt. Nem volt tehát, aki a közrendet biztosítsa, ugyanis a nép bizalmát élvező katonaság nem volt felkészítve ennek a feladatnak az ellátására. Ilyen irányú szolgálatteljesítésüket ugyanakkor vezérkar hiányában, az egységes és egyértelmű parancsok kiadásának elmaradása is akadályozta.
Ebből kifolyólag a katonai egységek hozzá nem értő és erre fel nem hatalmazott személyek sok esetben egymásnak ellentmondó utasításainak engedelmeskedtek úgymond a forradalom és annak vívmányai megvédése érdekében, és a kapcsolattartás is hiányzott közöttük. Ugyanakkor a véres események okozta stressz és többnapos fáradtság is hozzájárult a rossz helyzetfelméréshez és az ebből fakadó téves döntések meghozatalához. Így eshetett meg, hogy sok esetben egymásra nyitottak tüzet az egy-egy stratégiai épület védelmét ellátó, és annak megerősítésére érkező fegyveres csoportok. De az is megtörtént, hogy katonai alakulatok vagy egyazon egységhez tartozó katonák lőtték egymást. Mindezt a tudatos félrevezetés és diverzió is tetézte.
December 22-én, 23-án és 24-én éjszaka például a légvédelem műszerei tömeges helikopter-behatolást jeleztek Dobrudzsa, a Román-Alföld, a Bánság és Északnyugat-Erdély térségében. Az már csak utólag derült ki, hogy ezek nem valós, hanem színlelt műveletek voltak. Nem említik viszont a felsorolt okok által kiváltott harci cselekmények során elesettek számát, amely bizonyíthatóan meghaladja a korábbi becsléseket. Ráadásul a törvényes háttér hiányára, elévülésre, vagy közkegyelemre hivatkozva elrendelik a jegyzőkönyvbe foglalt vádpontokban felsorolt bűncselekmények kapcsán indítandó eljárások lefolytatásának törlését.
Az ily módon ismét megkeserített édesanyának már csak az nyújt némi vigaszt, hogy a Legfelső Semmítő és Ítélőszéken 2019. november 29-én elkezdődött a népirtással vádolt Iliescu és társai ügyének a tárgyalása, amelyre elhunyt fia jogutódaként őt is beidézték. Ez ugyanis felébresztette benne a reményt, hogy végre fény derülhet az igazságra. És mi sem nyugodhatunk meg, amíg ez be nem következik, hiszen hazugságokra nem lehet jövőt építeni.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó
Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »
