Venezuelai apokalipszis: élelmiszerhiány, fosztogatás, szükségállapot

Venezuelai apokalipszis: élelmiszerhiány, fosztogatás, szükségállapot

A venezuelai összeomlásról és teljes államcsődről többször is szó esett már az elmúlt pár évben (link, link,link), a helyzet azonban néhány hete újabb mélységekbe zuhant, amikor már arra se maradt pénz az államkasszában, hogy pénzt nyomtassanak. Ez volt a pillanat, amikor a társadalom elkezdte felemészteni önmagát, a kialakult állapotokat pedig tényleg csak az apokalipszis jelzővel lehet illetni.

Csütörtök este így nézett ki Caracas:

Az Egyesült Államokból fekete péntek alkalmával menetrendszerűen érkező felvételekkel ellentétben itt éhező emberekről van szó, akik tehetetlenségükben tüntetnek, mert gyerekeik otthon éhen halnak és lassan már vízből sincs elég, nem beszélve a gyógyszerekről és az áramról.

Közben arról se feledkezzünk meg, hogy egy olyan országról van szó, amelyik Szaúdi-Arábiánál is több olajjal rendelkezik, csak éppen az olajból származó bevételeket a kormány ellopja. Ugyanaz a kormány, amelyik most bombákkal akarja megfékezni, más esetben pedig bebörtönzi és megkínozza az éhező rendbontókat.

A teljes kétségbeesés beálltával a bűnözés elkerülhetetlenül erősödik. A feldühödött tömeg saját kezébe vette a bíráskodást, és egy tömegtüntetés során megvert, majd felgyújtott egy lefülelt zsebtolvajt.

A fosztogatás teljesen elszabadult. Szerdán egy 5000 fős tömeg szállt meg és fosztott ki egy diszkont áruházat. Az élelmiszerhiány miatt kétségbeesett emberek, annak hírére, hogy az érintett boltban fontos hiánycikkek lesznek kaphatók, az ország minden tájáról érkeztek a helyszínre. A jelen lévő nemzeti gárda tehetetlen volt a 250-szeres túlerővel szemben.

http://idokjelei.hu/2016/05/venezuelai-apokalipszis-elelmiszerhiany-fosztogatas-szuksegallapot/

Más állami boltokat is kifosztottak a napokban. Az egyik helyszínen a beígért szocialista áruparadicsom helyett a bejárat előtti kerítés dőlt rá a sorban állókra, maga alá temetve és megsebesítve több embert.

Más tartományokban számos gyógyszertárat, bevásárlóközpontot, sőt még élelmiszerszállító teherautót is megtámadtak és kifosztottak.

Egy élelmiszerszállító teherautó kifosztása

Az emberek türelme akkor fogyott el végleg, amikor nagyon kicsi adagokat kaphattak csupán.

A venezuelai élelmiszerügyi kamara adatai szerint az ország 15 napra elegendő élelmiszerrel rendelkezik.

Társadalmi összeomlás

Hírdetés

A gazdaság halálát többnyire a társadalmi összeomlás követi. Oscar Meza, a Társadalomelemzési Kutatóközpont igazgatója szerint a hiány miatti intézkedések egyre drasztikusabb, az infláció pedig május hónapban minden eddiginél rosszabb lesz.

„Hivatalosan is kijelenthetjük, hogy a kiterjedt éhezés május hónapban kezdődött el Venezuelában. Márciusban az éves viszonylatok alapján számolva 582,9 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak, míg az alapvető termékek hiányszintje 41,37 százalék volt.”

Meza szerint a krízist a kenyér és egyéb búza alapú élelmiszerek hiánya indította el.

„Az árak annyira magasak, hogy az emberek semmit sem tudnak megvásárolni, így kenyeret és búzát sem vesznek. Helyette zabkását esznek. A csirke ára is emelkedik és a családok nagyon kétségbeesett helyzetben vannak… Egy ebéd ára 1500 bolívár (2016. május 16-i árfolyamon számolva 41 782 forint). Eddig az emberek otthonról vittek maguknak ebédet a munkahelyükre, de ezt már nem tudják megtenni, mert otthon sincs étel.”

Español Ramón Muchacho, Caracas egyik kerületének polgármestere azt mondta, hogy a főváros utcái olyan emberekkel vannak tele, akik ehető állatokra vadásznak.

„Az a fájdalmas helyzet, hogy az emberek macskákra, kutyákra és galambokra vadásznak, hogy enyhítsenek az éhségen.”

Muchacho arra figyelmeztetett, hogy amennyiben az élelmiszerhiány nem marad abba, a környező országok, például a Karib-szigetek és Kolumbia bevándorlási hullámra számíthatnak Venezuela felől.

„Ahogy mélyül az éhínség, egyre több venezuelai hagyhatja el az országot szárazon vagy vízen, hogy egy közeli szigeten találjanak menedéket.”

Így ér véget minden szocialista utópia.

Thea: Érdekes összefüggés a fentiek és az idők jelei között Dániel egyik próféciája, amiből arra lehet következtetni, hogy az Antikrisztus is szocialista eszközökkel próbálja majd megnyerni a tömegeket, aki ráadásul egy olyan vezetőt követ majd a hatalom csúcsán, akiről annyit tudunk, hogy „adószedőt jártat végig az ország dicső földén” (Dániel 11:20). Vagyis a pénzt szedő vezetőt, a pénzosztogató Antikrisztus követi.

„Zavartalanul eljut a leggazdagabb tartományba is, és olyat tesz, amilyet sem elődei, sem ősei nem tettek. Prédát, zsákmányt és kincseket osztogat híveinek…” – Dániel 11:24

Képzeljük el ennek népszerűségét, ha a fenti vagy ahhoz hasonló helyzet csaknem globális méreteket ölt.

HSZ:

LFM978 írta

Argentínában már láthattunk egy összeomlást élőben…. Pedig hányan elmondták, hogy az az ország többre hivatott, és több is volt, a 2. világháborúig. Venezuelában egy exportcikkre alapozták a gazdaságot, az olajra. Amiből jelenleg az USA nem sokat lát. Plusz a venezuelaiak feszítik a húrt, hogy hajlandóak a petrodolláron kívül is kereskedni más pénznemekben. Nem véletlen az sem, ami Brazíliában történik – az elnökasszony eltávolítása. Az USA érdekszféráját, és pénzének mindenható szerepét meg akarja őrizni a világon, és aki ez ellen tesz, számítson embargóra és felforgatásra. Amúgy pedig, még a szaúdi-orosz olajárháború előtt, amikor még 100 dollár és afölött volt egy hordó olaj Chavez nagyon sok pénzt áldozott szociális kiadásokra – ezzel is csak enyhíteni tudta a nyomort. Ma pedig, amikor az ország költségvetésének kevesebb, mint feléből kell gazdálkodni a korábbi időkhöz képest, a nyomor és nélkülözés óriási méreteket ölt. Tetszik, nem tetszik, ez akkor is így lenne, ha USA által támogatott vezetője lenne ennek a szerencsétlen országnak. Azzal a módosítással, hogy ha az olajárak mégis növekedésnek indulnának, jóval kevesebb bevételt realizálhatna az ország költségvetése, mert az olajcégek többsége minden bizonnyal már privatizált lenne…….

forrás: http://idokjelei.hu/2016/05/venezuelai-apokalipszis-elelmiszerhiany-fosztogatas-szuksegallapot/

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:CIONIZMUS, Gazdaság, Hírek, Külföld Tagged: Caracas, fosztogatások, többpolusú világrend ellen, USA stratégiai hazugságok, Venezuela


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »