Erdő Péter bíboros, prímás advent harmadik vasárnapján a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában diakónussá szentelte Vörös Mátyást az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szolgálatára. Az ünnepi liturgián Mohos Gábor és Martos Levente Balázs segédpüspökök mellett a főegyházmegye papságának jelentős része koncelebrált.
Erdő Péter bíboros a homíliájában arról beszélt, hogy a diakónusok a szentelésben még nem az áldozat bemutatására, Krisztus áldozatának jelenvalóvá tételére kapják a kézfeltételt, hanem a szolgálatra. De ez a szolgálat Isten igéjének továbbadása, az oltár körüli segédkezés és a hivatalos egyházi szeretetszolgálat területe. Vagyis nem csupán személyes keresztény hitéről tesz tanúságot a felszentelt diakónus, hanem hivatalosan képviseli az Anyaszentegyházat.
„Ez pedig különleges és nagy felelősség” – tette hozzá a Főpásztor.
Erdő Péter bíboros homíliáját az alábbiakban teljes terjedelemben közöljük.
Kedves Mátyás!
Krisztusban Kedves Testvérek!
Advent harmadik vasárnapja van. Az Egyház az öröm színét vegyíti az adventi várakozás sötétjébe. A mai evangéliumból is érezzük, hogy van okunk örülni. Mert készül a megígért Megváltóval való találkozásunk. Ezt az előkészületet úgy is nevezhetjük: megtérés. Ennek a megtérésnek pedig az evangélium fényében két nagy mozzanata van.
Az első az ember megtérése, megváltozása, igyekezete. Ennek mintegy összefoglaló képviselője Keresztelő Szent János a maga megtérésre felhívó prédikációjával.
A Keresztelő először is azt hirdeti, hogy
De hirdeti azt is, hogy ez a megtérés mindenki számára lehetséges is.
Hirdeti végül Keresztelő Szent János azt is, hogy ez a megtérés kihat az emberekkel való viszonyunkra: odafordulást kíván a másik emberhez, igazságosságot a másik ember iránt.
Mindez a mai életünkben is nagyon aktuális. Sok igazságtalanságot, emberi vagy anyagi szükséget látunk magunk körül. Nem véletlen, hogy épp az advent bűnbánati, készületi idejében olyan gyakoriak a karitatív és segítő akciók. De ne csak ilyenkor gondoljunk másokra. Legyen az igazságosság, a másra való tekintet életünk alapvető magatartása.
A megtérés másik nagy mozzanata a mai evangélium szerint nem embertől való.
Az ószövetségi apokalipszis keresztelő-szent-jánosi képében a keresztény hit a Krisztusban közénk érkező Isten megváltó jelenlétét ismeri fel. Mert az Istennel való találkozásunk másik nagy feltétele az Ő tisztító, erőt adó, átlényegítő kegyelmi jelenléte. Ez teszi teljessé a megtérésünket, ez hozza meg várakozásunk beteljesedését. A megtérésnek ez a kettős feltétele megjelöli számunkra az egész Egyház és a felszentelt diakónusok küldetését. Mert egyfelől személyes példával és szervező erővel segíteni kell az embereket a tevékeny szeretetre, másfelől a liturgia szolgálatában Isten kegyelmének kieszközlői, közvetítői is vagyunk.
Diakónusszentelésre gyűltünk ma egybe. A diakónusok a szentelésben még nem az áldozat bemutatására, Krisztus áldozatának jelenvalóvá tételére kapják a kézfeltételt, hanem a szolgálatra. De ez a szolgálat Isten igéjének továbbadása, az oltár körüli segédkezés és a hivatalos egyházi szeretetszolgálat területe. Vagyis nem csupán személyes keresztény hitéről tesz tanúságot a felszentelt diakónus, hanem hivatalosan képviseli az Anyaszentegyházat. Ez pedig különleges és nagy felelősség. Érthetően, tisztelettel adni tovább az Evangéliumot, az Egyház hagyományának és tanítóhivatalának megfelelően, felelősen magyarázni azt nagy hivatás, amely arra kötetez minket, hogy teológiailag is, imádságban is felkészült emberek legyünk. Amikor pedig prédikálunk vagy oktatjuk a hitünket, konkrétan is, bölcsen és alaposan készüljünk fel ne csak arra, hogy jót és igazat mondjunk, hanem arra is, hogy ez az igazság eltaláljon a hallgatóság szívéhez. A régi mondás úgy tartja: Quis ascendit sine labore, descendit sine honore – Aki munka nélkül megy fel a szószékre, az dicstelenül jön le onnan. De minden diakónusi ténykedésben érezned kell, kedves szentelendő testvérem, hogy
A kegyelemről szólva pedig érezzük át a súlyát ennek az isteni ajándéknak. Sokan azt mondják: „Mit tehet egy diakónus, amit nem tehet meg kellő felhatalmazás birtokában bármely világi krisztushívő?” A homílián és bizonyos áldásokon kívül, amelyre világiaknak felhatalmazás nem adható, valóban sok egyházi szolgálatot végezhetnek szükség esetén, illetve külön megbízás alapján világi hívők is. De a diakónusszentelés szentségi kegyelme különleges erőforrás, amely ugyanabban a tevékenységben is sajátos értéket ad a felszentelt diakónus szolgálatának.
Küldetésedet nőtlenségben fogod gyakorolni. Légy tudatában annak, hogy az Isten országáért vállalt nőtlenség a lelkipásztori szeretet jele és ösztönzője. Egyúttal a világban végzett szolgálatod hatékonyságának forrása. Ha ugyanis Krisztus iránti őszinte szeretettel és teljes odaadással élsz ebben az állapotban, akkor osztatlan szívvel tudsz Krisztushoz ragaszkodni, Isten és embertársaid szolgálatára állni. Légy Isten és emberek előtt feddhetetlen, ahogy Krisztus szolgájához és Isten titkainak közvetítőjéhez illik. Ne hagyd, hogy bármi is – akár a mindennapi élet terhei, akár a világ szétszórtsága – eltérítsen az evangéliumi reménységtől!
Adja meg a Szentlélek Úristen, hogy önzetlen szolgálatod a keresztény nép javára tiszta áldozati adomány legyen Isten előtt, te pedig a jól gazdálkodó megbízottnak járó dicséretet hallhasd az utolsó napon: „Jól van, derék és hű szolgám, menj be urad örömébe!” Ámen.
* * *
Vörös Mátyás a Budai Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban érettségizett, majd Sopronban szerzett erdőmérnöki diplomát. Itt ébredett rá papi hivatására, ezért felvételét kérte a pálos rendbe, ám végül mégis az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyébe jelentkezett Krisztus szolgálati papságára.
„Nagyon szeretem a természetet, mint Isten gyönyörű teremtését, és nagyon szeretek sportolni is. Főleg a küzdősportok állnak hozzám közel, többek között vívó edző is vagyok. Sokat foglalkoztam fiatalokkal, főleg ministráns csapatokkal, zarándoklatok vezetésével és edzősködéssel törekedtem a fiatalokat közelebb vinni Istenhez. A liturgia, mint Isten szolgálata, a természet és a sport azok a területek, ahol igazán közeledni tudok Krisztushoz” – mondta lapunknak Vörös Mátyás, aki jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktori iskolájának hallgatója. Kutatásait a dogmatika területén végzi, leginkább Szent Ágoston szentháromságtanával és krisztológiájával foglalkozik.
Hivatásáról így vallotta: „Krisztus az, aki meghívott, ezért szeretné a szolgálatot minél hitelesebben, hűségesebben és állhatatosabban megélni. Szeretném a mindennapjaim középpontjába az imádságot állítani. Kérem ezért a kedves olvasókat és akik gondolnak rám, imádkozzanak értem, hogy Krisztusnak jó szolgálattevője, munkása, papja lehessek.”
Forrás: Zsuffa Tünde/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Fotó: Lambert Attila/Magyar Kurír
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
