A közelmúltbeli Deák téri magyarlincselés egy újabb emlékeztető volt azok számára, akiknek nem lebeg folyton a szemei előtt, hogy a cigánysággal való együttélés reménytelen. Emlékeztető, hogy nem kell muszlim vagy néger migránsáradat, a már ittlévő ómigráns tömeg is kitermeli nekünk a balsorsot. A cigányság jelenléte az így is megcsonkított hazánkban a magyarságnak semmiféle örömet – nemhogy hasznot – nem jelent. Sőt, ez a viszony örökösen fájdalmat, szenvedést, halált, majd haragot, keserűséget szül. Rohamos számbeli növekedésük pedig garantálja, hogy ez demográfiai katasztrófához vezet, főleg ha figyelembe vesszük, hogy ha sok évszázadon át ez az etnikum nem változott, nem is fog. Ha viszont ez az emlékeztető nem lenne elég, az Amerikában a napokban zajló faji felfordulás segíthet abban, hogy lássuk milyen irányba haladunk.
Rövid kitérőként: Amerikában a „tudom, ha látom” szállóigévé vállt 1964-ben, amikor egy obszcenitással kapcsolatos perben döntött a bíró, megállapítva, hogy az adott film (Louis Malle: Szeretők, 1958) – mely egy férjére ráunt feleségről szól, amint megcsalja férjét, a házasságtörést és az idegennel való szexet romantizálva – nem obszcén, és a szólásszabadság alá esik. Érvelése szerint: „Ma nem fogom megkísérelni annak a további meghatározását, amit értelmezésem szerint ez a rövidítés magába foglal; és talán sose sikerülne nekem azt érthetően megtenni. De tudom, ha látom, és az ebben az ügyben tárgyalt mozgókép nem az.” Ez már egy további lépcsőfok volt a zsidó jogi aktivizmus által megnyitott gátak után, ami az obszcén tartalmakat legalizálta (például Roth v. United States, 1957). Ezen írásnak nem ez a tárgya, de a szállóige által megtestesített mentalitás az azóta kialakult amerikai elit rétegre meglehetősen jellemző. Hamarosan érthető lesz, miért.
Mielőtt megismernénk a jelenlegi faji tombolás fő okát (bár indok mindig akad), érdemes pár közelmúltbeli, a helyi média által hisztérikusan tálalt „rasszista” esetet megismerni, részben mert ezek alább majd megemlítődnek, részben hogy jobban kirajzolódjon a jelenlegi kép abszurditása.
Ahmaud Arbery (aki korábban már került rendőrkézre, amiért fegyverrel ment egy iskolába, ahol ő nem is volt diák) esete kapcsán a világot az a nézet járta be a médiában, hogy a „békésen kocogó Arbery-t egy georgiai kisvárosban lőtte agyon két fehér férfi, mert azt hitték róla, hogy tolvaj.” A valóság ezzel szemben az, hogy egy építés alatt álló családi házhoz valaki többször bement, több ezer dollárnyi érték tűnt el, majd az emiatt felszerelt térfigyelő kamerán ezt a négert látták többször is (este) bemenni. A szomszéd, Gregory McMichael, aki korábban rendőr volt, tudott minderről, és amikor saját szemével látta Arberyt kifutni a házból egyik nap, fiával utánamentek egy autóval. A fegyverviselés náluk jogszerű, ahogy a bűncselekménnyel gyanúsítható személy feltartóztatása is a rendőrség kiérkezéséig. McMichaelék ezt tették: hívták a rendőröket, és utánamentek egy másik szomszéddal, aki videóra vette mindezt. Amikor utolérték, mondták neki, hogy álljon meg, de amint a videón látható, Arbery nekifutásból rátámadott egyikükre, akit ököllel többször fejen ütött, miközben a fegyvert akarta elvenni attól, s ekkor sült el a megtámadott fehér férfi kezében a puska. Beszámolójuk a sérüléseknek és a videón látottaknak megfelelt, így ez egy jogszerű önvédelemként volt kezelve – egészen addig, amíg a média nem kezdte el teljesen alaptalanul szajkózni a „fehérek levadásztak egy ártatlan kocogó feketét” történetét, annak ellenére, hogy a videó egyértelműen mutatja az önvédelmet. Az országos rasszizmustól zengő hisztériának köszönhetően nem csak a két McMichaelt, de azt is letartóztatták azóta, aki csak videózott. Az eset se nem gyilkosság, se nem faji alapú.
Breonna Taylor otthonára rátörtek a rendőrök egy éjszaka, mert információik szerint két férfi, köztük Taylor barátja, az ő otthonából terjesztett kábítószert. A házkutatási engedély szerint nem kell bejelenteni, hogy a rendőrség jött, be lehet hatolni szó nélkül rajtaütésszerűen. A rendőrök szerint rájuk lőtt a férfi, erre viszonozták a tüzet, ami miatt Taylort meghalt. A férfi szerint megijedt, és azt hitte, hogy ki akarják rabolni, szerinte a rendőrök nem mondták, hogy ők a hatóság, szerintük viszont mondták (bár nem szükséges). Akármi is legyen a pontos igazság, ez az eset se nem szándékos gyilkosság, se nem faji alapú.
Christian Cooper egy homoszexuális néger, aki deviáns aktivista, és akinek családilag jó összeköttetései vannak a médiavilággal, ő maga díjat is kapott, amiért hozzá fűződik az első homoszexuális karakter megjelenítése a Star Trek sorozatban. Cooper a Central Parkban állítása szerint madarakat akart nézegetni, amikor egy kutyáját sétáltató nőre ráförmedt, hogy rakja az állatra a pórázt (ez a szabály), de a nő nem akarta. Ekkor Cooper azt mondta saját bevallása szerint, hogy „ha ön azt tesz, amit akar, akkor én is azt fogom tenni, amit én akarok, de önnek az nem fog tetszeni”, majd elővett a zsebéből némi kutyaeledelt, és elkezdte magához hívogatni az állatot. Ettől a nő megijedt és hívta a rendőröket. (Tekintve, hogy New Yorkban, ahol a fehérek már kisebbség, a négerek követik el messze a legtöbb nemi erőszakot és erőszakos bűncselekményt, amint alább látjuk majd, ez egy jogos félelem.) A hívás közben (amit a néger videóra vett) a nő megemlíti, hogy „egy afroamerikai férfi fenyeget és filmez”. Ez, a személyleírás, a megnevezhetetlen négerség, és eleve, hogy megijed egy feketétől (aki fenyegeti), ráadásul rendőrt hív rá, már önmagában rasszista cselekedet – legalábbis a fősodratú média szerint. Az egyébként liberális nő kutyáját azóta elvették, munkahelyétől kirúgták, és jelenleg „emberi jogi vizsgálat” folyik ellene, aminek következtében pénzbírságra is ítélhetik.
A hírértékkel nem rendelkező esetet a CNN fújta fel, majd – mint a vérszagra ugró vadak – végigsöpört a médián. A CNN annak idején már a Trayvon Martin-ügyben is élen járt, amikor az őt lelövő George Zimmermant azzal vádolta, hogy fajilag becsmérlő néven nevezte áldozatát (később beismerték, hogy ez nem igaz), az NBC pedig megvágta a rendőrségi hívás felvételét, hogy rasszistának állítsa be a férfit, aki nem csak nem volt fehér, de mint kiderült, önvédelemből lőtt, mialatt a néger Martin az orrát törte öklével, és a fejét verte a földbe. A CNN elnöke a zsidó Jeff Zucker, aki egy rejtett felvétel által is bizonyítottan személyesen utasítja a csatornát arra, mit és milyen módon mutasson be. A zsidó Jeff Schell által elnökölt NBC pedig a zsidó vezetőségű (Brian L. Roberts, David L. Cohen) Comcast tulajdona. (A zsidó szál a fehérellenes uszításban végig megfigyelhető lesz alább is.)
A fenti szenzációsan tálalt és sokáig napirenden tartott esetet követte a minnesotai George Floydé, aki miatt elvileg zajlik most a tombolás. Floyd egy hosszú bűnözői múltra visszatekintő néger, akinek volt már lopási, magánlaksértési, kábítószer-birtoklási és fegyveres rablási ügye is. Jelen esetben egy hamis 20 dolláros bankjegy miatt hívták ki rá a rendőröket egy boltból. Miután az intézkedésnek ellenállt a kábítószer hatása alatt álló férfi, a rendőrök lefogták, mialatt ellenkezett. A rendőr Derek Chauvin három társa közül egy fehér, egy ázsiai, egy pedig félnéger volt. (Már őket is letartóztatták társtettesként.) Chauvin maga pedig egy fajkeverő fehér, akinek a felesége egy délkelet-ázsiai nő (ő az eset miatt beadta a válókeresetet). A Chauvin által használt nyakra térdelés a térségben szabályszerű eljárás, de csak akkor, ha a légcső szabadon marad, illetve csak addig, amíg az illető aktívan ellenáll. Hogy a fajkeverő Chauvin a nem fehér társaival akart volna éppen négert ölni persze nevetséges, amit az is alátámaszt, hogy az első boncolás szerint „nincs fizikai lelet arra vonatkozóan, ami a traumás fulladás vagy megfulladás diagnózisát alátámasztaná” – írta a jelentés. „Mr. Floydnak már létező egészségbeli problémái voltak, mint koszorúér-betegség vagy hipertóniás szívbetegség. Mr. Floyd rendőrök általi lefogása, meglévő egészségbeli rendellenességei, és a szervezetében lévő bármi lehetséges bódító szer feltehetően kihatott a halálára.” – tették hozzá. A boncolás eredménye nem tetszett Floyd családjának, így fizettek maguknak egy újért, de ez is megerősítette, hogy a halál oka hirtelen szívmegállás a súlyos szívbetegségei, illetve a rendőri intézkedés miatt. Floyd továbbá koronavírus-fertőzött volt, és több kábítószer (fentanil, metamfetamin) is volt szervezetében. Mivel a térdelés és lefogás közvetetten hozzájárult a halálhoz, valószínűleg elítélik majd a rendőrt, de az nyilvánvaló, hogy nem megölni akarta a férfit (azt eleve nem úgy tette volna, hogy tudta, közben végig videóra veszik két méterről). Az eset tehát gondatlanság volt (az lenne akkor is, ha fulladás okozta volna a halált): se nem gyilkosság, se nem faji alapú.
Nem így látja a város zsidó polgármestere, Jacob Frey, aki szerint Floyd „élne még ma is, ha fehér lett volna”. Mindenféle bizonyíték nélkül azt állítja, hogy „a tények, amiket láttam, bár minimálisak, de mindenképpen meggyőztek afelől, hogy a származásnak köze volt ehhez.” Frey két zsinagógát is látogat, és számára a „tikkun olam által körülírt morális irányelv” olyan, amiben „erősen hisz”, és ami szerinte „alapvető mind a judaizmusom és irányítási filozófiám számára”. Frey „tudja, ha látja” a fehér rasszizmust, és itt ezt látja. Bizonyíték nem szükséges, ahogy a ’64-es perben se volt szükséges a bírónak, hogy egyáltalán le tudja írni miről is dönt. Tudja. Nem kell bizonyítani.
Minnesota korábbi kormányzója, Mark Dayton egy korábbi eset kapcsán is ugyanígy érvelt: „a rendőrség nem lőtte volna le, és ölte volna meg Philando Castile-t, ha fehér lett volna” – mondta pár éve. A Castile-t lelövő rendőr a nem fehér Jeronimo Yanez volt. Hogy miként lesz egy latinó bevándorló által lelőtt négerből országos hisztéria a „fehér rasszizmus” miatt? Mert a médiától a politikai elitig azt a megmondóemberek „felismerik, ha látják”. És ők fehér rasszizmust láttak. Jobban mondva nem láttak, de azt akartak látni, ezért így „ismerték fel” azt, majd rajtuk keresztül a becsapható tömegek már azt látták, hiszen ez volt a hír, ez volt az „eset”. A tálalás dönt a kirajzolódó képről, nem az elrejtett igazság, így a mai napig is találkozni a halott néger nevével ilyen-olyan listákon, amik a „fehér rendőrségi rasszizmust” hivatottak bemutatni, például New York állam kormányzója, Andrew Cuomo, vagy a McDonald’s bejegyzésében. Ha például a második világháború kapcsán képesek a „hatalmasok” festeni egy hazug képet, ez ahhoz képest már igazán semmiség, főleg ha a célközönség eleve nem lángelmékből áll.
Az ilyen tálalás egyik esetében Van Jones, a CNN egyik néger megmondóembere szerint „még a legliberálisabb, leginkább jószándékú fehér személynek is van egy vírus az agyában, ami aktiválható egy pillanat alatt”. Szerinte „Nem az a rasszista, aki a Ku Klux Klánban van, akitől nekünk tartanunk kell. Hanem a fehér liberális Hillary Clinton-támogató az, aki a kutyáját sétáltatja, aki elmondaná neked most – tudod, ismerjük ezeket –, hogy »ó, én nem látok fajokat, a faj nem számít, mindenkit ugyanolyannak látok, adakozok jótékonysági szervezeteknek«.” Ezt fontos megérteni: számukra fehérek maradunk akkor is, ha térdre borulunk előttük. Ők jobban utálnak minket, mint amivel a „rasszistákat” vádolják. A mostani utcai őrjöngésekben nem érdekli őket, hogy valaki liberális vagy konzervatív, német vagy litván: ők csak azt látják, hogy az illető fehér ember.
Egy másik ilyen tálalás példája, ami a fentebb bemutatott Central Park-beli esetre reagál, már a címében is sokatmondó: Miként használják a fehér nők magukat a terror eszközeként. A néger szerző szerint „felháborít, amikor a fehér nők fegyverként használják a faji feszültséget, fehér nőiességüket alkalmazva, hogy a fekete férfiak elleni fehér terror rendszereit aktiválják. Ez a hatalom régi, és a fehér nők felismerték, hogy rendelkeznek ezzel, és használják azt.” A cikk a The New York Timesban jött le, melynek kiadója A. G. Sulzberger, akinek apja Arthur Ochs Sulzberger a lap elnöke. (Ez a New York Times pár éve már kiállt a nyíltan fehérellenes ázsiai szerkesztőjük mellett.)
Támogatók és behódolók a legfelsőbb körökben
A George Floyd-ügyet a kevert fajú Keith Ellison főállamügyész kapta, aki korábban már pózolt zsidó antifa kézikönyvvel (arról bővebben alább), de az oregoni Portland egyik ismert, többször letartóztatott antifa vezérszemélyiségével, a dél-amerikai Luis Marquezzel is, aki a napokban éppen a további rombolásra ösztökéli elvtársait: „Tartsátok fenn a nyomást! Ne lazítsatok! Ha ezt tesszük, a bakancsok keményebben fognak ránk taposni – csináljatok ebből egy igazi felkelést! Velünk van a világ!” Nem téved: a fősodrat velük van, hiszen ugyanazt a neoliberális maszlagot szajkózzák, amit a kapitalista hatalmi elit, a migránspártiságtól a transzideológián át a határellenességig, de ez nem esik le a „forradalmároknak”, akkor se, ha a napokban a legnagyobb globális vállalatok is az ő jelszavaikat visszhangozzák.
Ellison fia, Jeremiah, aki a városi tanács tagja, a tombolás közepette érezte idejét annak, hogy kijelentse: „Én itt kihirdetem, hivatalosan, az ANTIFA iránti támogatásomat. Hacsak valaki nem tudja bizonyítani nekem, hogy az ANTIFA áll a feketék és bevándorlók által tulajdonolt üzletek felgyújtása mögött a térségemben, továbbra is arra összpontosítok, hogy megállítsam a white power terroristákat, AKIK AMÚGY TÁMADNAK MINKET!” Félretéve a fehér terroristákról való fantáziálását, értelemszerűen, ha fehérek által tulajdonolt üzleteket gyújtottak fel a hősei, akkor az rendben van.
De nem csak ő gondolja úgy, hogy fehérek állnak a pusztítás mögött: Frey polgármester szerint „Éppen most szembesülünk a fehér felsőbbrendűséget hirdetőkkel, a szervezett bűnözés tagjaival, államon kívüli felbújtókkal, és akár még külföldi szereplőkkel is, akik el akarják pusztítani, és instabillá akarják tenni városunkat és régiónkat.” A korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó Susan Rice szerint pedig egyenesen az orosz kormány pénzelheti az erőszakot országszerte… Bizonyítékot nem mutatott be. A portlandi városi tanács egyik biztosa, a néger Jo Ann Hardesty – szintén bizonyíték nélkül – pedig úgy nyilatkozott, hogy „fehér nacionalisták és fehér felsőbbrendűséget hirdetők” valahogy „rátelepedtek” a „békés tüntetésekre”, azért történik a sok rombolás és erőszak. A videók és a letartóztatottak képei a városból ennek teljesen ellentmondanak, de Hardesty is „felismeri, ha látja” a fehér rasszistákat. Seattle „nyíltan LMBT” polgármestere hasonló szemüvegen keresztül látja a dolgokat: „az erőszak és pusztítás zömét, mind itt Seattle-ben és országszerte, fehér emberek kezdeményezték és tartják fenn”.
De a jobboldaliak se jobbak: a rasszistavádtól remegő konzervatívok szerint szintén fehérek tombolnak, sőt, az antifa igazából fasiszta és rasszista – szól a gyakori szólam. A kóserkonzervatív szótárban a „fasiszta”, és minden a fehérellenes elit által szitokszóvá tett fogalom elfogadásra kerül, ragaszkodnak hozzá, hogy ebből a kottából daloljanak ők is. A Trump által támogatott hivatalos ifjúsági konzervatív csoport, a TPUSA egyik fejese, Benny Johnson szerint „Fehér terroristák követnek el bűncselekményeket és ráfogják a feketékre: AZ ANTIFA RASSZISTA”. Mike Pence alelnök szintén a kóser álláspontot képviseli nyilatkozatában: „Imáink George Floyd családjával vannak, és imáink Ahmaud Arbery családjával is vannak Georgiában. Nem toleráljuk a rasszizmust Amerikában. Nem toleráljuk a rasszizmus által inspirált erőszakot. És, ahogy Trump elnök mondta, igazság lesz szolgáltatva.” A fehérellenes erőszakot nem ítéli el, ő azt nem látja, valamiért a hazug Arbery- és Floyd-esetekben „ismeri fel” inkább a (fehér) rasszizmust. Tulajdonképpen az egész konzervatív oldal letérdelt a fehérellenes vérvád előtt.
Trump maga arról beszél, hogy mindez az „ANTIFA és a Radikális Baloldal. Ne hibáztass másokat!” Értsd: nem négerek, csak a „baloldal”. Semmi faji alapja nincs mindennek, akkor se, ha több videóban is látható-hallható nyílt fehérellenesség. Az egyik ilyen videóban hallható, amint a káoszban valakik azt kiabálják biztatatásul, hogy „lőjétek le a fehéreket!”, egy másikban pedig egy mexikói „tüntető” szerint „baszódjanak meg a fehérek!”, majd a „feketék és barnák egyesüléséről” beszél. A „szisztematikus rasszizmust” jól jelzi, hogy a fősodratból senki se panaszkodik az egész őrjöngés fehérellenességére – sőt, inkább mindenki azt bizonygatja, hogy vagy „fehér nacionalisták”, vagy „fehér antifa rasszisták” a hibásak. Miközben a fehérellenesség szó nélkül marad, Trump a pusztítás napjait látta jónak arra, hogy a feketék szolgálata miatt fényezze magát: „Apparátusom többet tett a fekete közösségért, mint bármelyik elnök Abraham Lincoln óta.” A zsidó veje által elért börtönreformmal is büszkélkedik, melynek keretében sok színes bűnözőt engedtek ki (közülük többen már azóta újra bűnöznek). Ironikus módon az állítólag alacsonyabb bűnözési rátát is említi, miközben feketék egész városokat terrorizálnak. Az antifa felvetett terrorista szervezetté nyilvánítása se tűnik reménytelinek: egyrészt a zsidóság és Izrael ügyein kívül másban nem lehet Trumpra számítani, így bizonyára ebből se lesz semmi kézzelfogható, másrészt egy ilyen dolog talán inkább a nacionalista fehérek ellen lenne használva, mert komoly zsidó törekvések már vannak arra a legfelsőbb szinteken, hogy a fehér nacionalizmust terrorizmusnak nyilvánítsák (lásd bővebben itt). Már ma is lenne rá mód, hogy ellehetetlenítsék az antifát, de inkább azokat ítélik több év börtönre, akik csupán visszaütnek a rájuk támadó anarchistákra (lásd itt vagy itt).
A „forradalom”, amit az egész hatalmi elit támogat
Miközben a fehér életek ezek szerint nem számítanak, a Black Lives Matter (BLM, A Fekete Életek Számítanak) néger mozgalom keretében vannak az utcán a feketék jelenleg. A mozgalmat a zsidó-néger keverék Alicia Garza alapította, aki a szintén néger Assata Shakur fehérgyilkost nevezte egyik fő hatásának. Shakur a fekete hatalmat hirdető Black Liberation Army és Black Panthers tagja is volt, több bűncselekmény elkövetője. Életfogytiglani büntetését töltené ma is, ha nem szökött volna Kubába, és élne ott azóta is politikai üldözöttként. Garzát a Trayvon Martin-ügy általi felháborodása vitte a mozgalom megalapítására, amely ügy, mint az ismert, egy teljesen tiszta önvédelmi ügy volt, de a megmondóemberek már akkor is uszították a négereket.
Shakurt a fekete-antifa utcai őrjöngés kapcsán a zsidó színésznő Frances Fisher is idézte egy Twitter-bejegyzésében, melyben maga így írt: „Faji háborút akarnak. Adunk nekik faji háborút. Én a #BlackLivesMatterrel vagyok. Mi győzünk” – majd Shakurtól idézve: „A mi feladatunk a szabadságunkért harcolni. A mi feladatunk győzni. Szeretnünk és támogatnunk kell egymást. Nem veszíthetünk mást, csak a láncainkat.” A „mi” itt a nem fehérek persze, a „szabadság” pedig a fehérektől való megszabadulás. De a mai Amerika egy olyannyira „fehér felsőbbrendűséget hirdető” ország, hogy a zsidó nő garantáltan nem kerül a fehérellenes faji háborúra való felhívás miatt semmilyen bajba, talán még egy apró szereptől se esik el emiatt. A fehérellenesség politikailag korrekt, sőt, kívánatos.
A BLM támogatása eleve teljesen fősodratú, annak ellenére, hogy nem csak az alapítója és ihletője fehérellenes, de egész történetét körüllengi az erőszak, a rendőrgyilkosság, mint amit 2016-ban Micah Xavier Johnson elkövetett, az ellenséges média és szervezetek (mint a BLM, amit Johnson támogatott) által hiszterizált esetek miatti felháborodásban, amikor beismerten fehér embereket akart ölni. A gyilkos és a BLM éppen a fentebb említett Philando Castile-eset, illetve az Alton Sterling-eset miatt dühöngött: ez utóbbiban a néger ellenállt az intézkedésnek, és a rendőr fegyveréért nyúlt, amikor lelőtték. Se nem gyilkosság, se nem faji alapú, de a média és a mai napig magasztalt szervezetek annak látták, így a tömegekkel is így láttatták, uszítva a fehérek ellen (sikerrel: már több fehér embert is megöltek ebben a dühöngésben).
Jellemző arra a társadalomra, amiben az igazság a fejére lett állítva, hogy abban mindenki, aki a legenyhébb fehérpárti dolgot mondja, „felsőbbrendűség hirdetésével”, „rasszizmussal” lesz vádolva, de közben mindenhol a fekete ököl, a „fekete hatalom” jelképét láthatjuk: globális cégektől a fiatal tinilányokig, mindenki ezzel pózol, miközben ezt az olyan fehérgyilkos terrorszervezetek, mint a Black Liberation Army, vagy a Black Panthers tették népszerűvé, akik egyenes elődei a BLM-nek. Míg a fehér nacionalisták egyszerűen a nem fehérek nélkül akarnak élni (szeparatizmus), addig a „black power” hatalmat akar a fehérek felett a fehérek országaiban (szupremácizmus). Az „antirasszisták” álnoksága már ebben tettenérhető.
A „forradalmárokat” viszont szinte az egész berendezkedés támogatja. A Keith Ellisont kinevező kormányzó, Tim Walz lánya, Hope a Twitteren szivárogtatott ki belső információkat a várost felgyújtókat segítve. Hasonlóan a szomáliai muszlim képviselőnő Ilhan Omar lánya is a fosztogatókat megsegítő, nekik felszerelést és eszközöket gyűjtő üzenetet osztott meg. A New York-i polgármester félnéger drogos lánya pedig részt is vett a rombolásban. Máshol a felfordulás hevében egy professzor arra ad tanácsot, miként lehet hatásosan a „rasszista” emlékműveket ledönteni, Atlanta félnéger polgármestere, Keisha Lance Bottoms szintén támogatja az utcai káoszt azzal, hogy minderre forradalomként tekint: „a forradalom nem egy egyszeri esemény” – idéz valakit egyetértően. A „forradalom”, amit a politikai, akadémiai és üzleti körök szinte mind megtapsolnak…
A zsidó Steven és Donald Newhouse fivérek által tulajdonolt Advance Publications alá tartozó, tiniket célzó Teen Vogue is nyílt antifapropagandát folytat, akik – szerintük – egy „jobb világ”-ért küzdenek. Amikor éppen nem őket dicsőíti a zsidó lap, akkor szexuális devianciákat vagy magát Marxot reklámozza. A CNN homoszexuális néger figurája, Don Lemon korábban dicsérte és védte az antifát, „Ott áll a nevükben: antifa. Antifasizmus” – mondta elismerően. Mitt Romney egykori szenátor és elnökjelölt szintén védelmébe vette őket korábban, mert azok csak „ellenzik a bigottságot”, és így „morálisan különböző univerzum” a valóban elítélendő nacionalista fehérekhez képest, akikre azokban a napokban rátámadtak Charlottesville-ben.
Az anyagiak kapcsán is megnyilvánul ez a fősodratú támogatás: Joe Biden az idei választások demokrata elnökjelöltjének a választási csapata nyíltan hirdeti, hogy adományozott a minnesotai rombolók óvadékára szervezett gyűjtésnek. Több hasonló gyűjtés is alakult, az egyik ilyen több mint 20 milliót szedett össze négy nap alatt a négerek és anarchisták megsegítésére, Floyd felesége pedig már 13,5 milliónál tart. A népszerű világhálós közösségi adománygyűjtő oldal, a GoFundMe reklámozza is az ilyeneket, ezzel is segítve, továbbá félmillió dollárt saját zsebből is szán egy általuk létrehozott alapra, aminek fókuszában az „óvadék, faji igazság és hatósági reform” áll, illetve az „igazságtalanság és szisztematikus rasszizmus, mely a fekete közösséget súlytja”… Hírességek, mint Justin Timberlake, a több mint 64 millió követőjét kéri, hogy adakozzanak, Hollywoodból pedig olyan zsidók, mint Ben Schwartz, Seth Rogen, vagy a rendező Safdie fivérek szintén segítenek az óvadékban.
Az egész fősodrat támogatja mindezt (egy lista szerint már közel 300 márka, cég stb.) mégis folyton arról hallunk, hogy meg kell hallgatni a feketék hangját, mintha azt nem visszhangozná mindenki. A Los Angeles Times (melynek főszerkesztője a zsidó Norman Pearlstine) egész szerkesztőségének véleményét képviselő cikk szerint nem kell foglalkozni a fosztogatásokkal, az igazi gond a négerek rendőrök általi megölése, mintha az rendszeres volna, és eredendően faji alapú. A Washington Post a multimilliárdos Jeff Bezos lapja (főszerkesztője a zsidó Martin Baron), melyben a napokban a 2017-es Antifa: az antifasiszta kézikönyv írója, az azok anyagi és elvi támogatója, propagandistája, Mark Bray igyekezett tisztára mosni elvtársait, erőszakosságukat „ellenállásnak” nevezve, és a szokásos szójátékkal egyszerűen „antifasisztáknak” hívva őket, márpedig a fasizmus és a „nácizmus” rossz, így aki ezeknek nekimegy csak jó lehet – szól a nevetséges érvelés. Nehéz viszont nem forgatni a szemeinket azon irónia láttán, hogy a világ talán legnagyobb vadkapitalistája az „antikapitalista” antifa propagandistájával mosdatja az anarchista mozgalmat. Mert ahogy az akkori egyik legnagyobb kapitalista (zsidó bankár) Jacob Schiff jelentősen finanszírozta a „kapitalistaellenes” bolsevikokat, és segítette magát a szintén zsidó Lev Trockijt, úgy a mostani kapitalista berendezkedés helytartói is segítik a számukra igazi veszélyt nem jelentő, de multikulturalista és nemzetellenes, bevándorlás- és devianciapárti szervezeteket, köztük a magukat talán forradalmároknak hívő „hasznos idióta” antifákat.
Bray mellesleg könyvében vall „ír és zsidó” származásáról (208. o.), és szerinte az antifa célja a „fehérség” eltörlése, mert a holokauszt bebizonyította, hogy a nyugati civilizáció és a fehérség maga „megvédhetetlen”, mindezt pedig úgy lehet eltörölni, ha megszüntetik a hagyományos társadalmat összetartó főbb elemeket; a normalitást, az egészséges szexuális és nemi mentalitást, kirúgva ezen civilizációs alapokat a fehér ember lába alól, ezért a „heretonormativitás, patriarchátus, nacionalizmus, transzfóbia” is a célkeresztjükben van (209. o.). Amellett, hogy lényegükből eleve a csótányszerű kártevő mentalitás ered, ezzel a céllal terjesztenek tehát mindenféle perverz, aberrált viselkedést, tébolyult elméletet, zavarodottságot és faji keveredést. Bray persze csak fehérellenes zsidó értelmiségi elöljáróinak elméletei mentén lépked mindezzel.
Ha már zsidó bankárokról van szó, természetesen a világ egyik legnagyobb pénzügyi intézete, a Goldman Sachs is fontosnak tartotta kiállni az antifák által is képviselt fehérellenes narratíva mellett. Az elnök és vezérigazgató David M. Solomon így kezdi nyilatkozatát: „Továbbra is gyászolom George Floyd, Ahmaud Arbery, Breonna Taylor és a rasszizmus számtalan más áldozatának az életét”. Hogy a megnevezettek közül egyiknek se volt köze a hírhedt fehér rasszizmushoz, nem számít, Solomon is „felismeri, ha látja”. Ő ezt látja, neki ez megfelel. Szerinte mindez „mélyen felkavaró megnyilvánulása a gyűlöletnek, rasszizmusnak és diszkriminációnak”. Pont azokban a napokban, amikor fekete hordák az utcákon vadásznak fehérekre, és sikeresen lincselnek meg egyeseket, így folytatja: „El vagyok borzadva a fekete közösséget érő folytatódó támadásokon, amit legutóbb az Egyesült Államokban Ahmaud Arbery, George Floyd halála emelt ki, illetve amit Christian Cooper tapasztalt New York város Central Parkjában a múlt hétfőn.” Solomonnak jó híre is van: „nincs helye a Goldman Sachsnél a rasszizmusnak, vagy bármilyen csoport elleni diszkriminációnak, semmilyen formában.” De valóban ellenzi „a bármilyen csoport elleni diszkrimináció minden formáját” a zsidó bank? Egy januári nyilatkozatuk szerint azért akad kivétel: „A Goldman Sachs, ami a világ egyik vezető tanácsadója az IPO-k [egy cég legelső nyilvános részvénykibocsátása] terén, már nem fog felvállalni vállalatokat az Egyesült Államokban és Európában, ha azoknak a vezetése csak fehér férfiakból áll” – írta a Financial News. Solomon szerint ez „egy kis lépés a jó irányba”. A szintén zsidó Bloomberg erről hasonlóan számol be, szerintük „a csak heteroszexuális fehér férfiakból álló testületek elutasítása egy jó kezdet”.
Hazugságra épült kártyavár
A Black Lives Matter és az egész felfordulás, illetve a rengeteg támogatás, nyilatkozat, szervezet stb. nem csak pár eset hazug és manipulatív kiforgatásán alapszik, de az egész elv egy hazugság: nincs „rendszerszerű rasszizmus”, és nincs „feketéket faji előítéletből megölő rendőrség”. Az adatok mást mutatnak.
Mivel Floyd minnesotai, az ottani Minneapolis adatai (ahol a feketék a népesség 18,6 százaléka) 2009-2014 között a következőt mutatják: a fegyverrel elkövetett emberölésben letartóztatottak 79 százaléka fekete (6% fehér), gyanúsítottként 57%; az emberölés, nemi erőszak, rablás és súlyos testi sértés egyesített adatai alapján feketéket tartóztattak le emiatt 69 százalékban (fehérek 15%), gyanúsítottként 74%; a nem végzetes lövöldözés miatt letartóztatottak 85 százaléka néger (5% fehér), gyanúsítottként 69%; ha az előbbiekhez még hozzáadjuk a betörés, tolvajlás, autólopás és gyújtogatás kategóriáit is, akkor azok letartóztatottjaiból 62% néger (21% fehér), gyanúsítottként 52%. A négerek tizenhatszor valószínűbben ölnek meg valakit fegyverrel, mint a nem négerek, és majdnem tízszer valószínűbben követnek el összességében komolyabb bűncselekményeket.
A fentebb szintén említett New York város adatai szerint 2014-ben a négerek harmincegyszer valószínűbben lettek letartóztatva gyilkosságért, mint a fehérek (latinók több mint tizenkétszer). Olyan lövöldözésért, amely eltalált valakit, a négerek több mint kilencvennyolcszor valószínűbben lettek letartóztatva (latinók több mint huszonháromszor). Ha New York városa csak fehérekből állna, a gyilkosság 91 százalékkal csökkenne, a rablás 81 százalékkal, és a lövöldözések 97 százalékkal.
A bűnözési adatok azonban nem minden, hiszen ami igazán fontos a rendőrségi erőszak és feketék megölése kapcsán, az abban rejlik, hogy milyen arányban kerülnek a négerek ilyen helyzetbe. Számos adat mutatja ezt, például a rendőrök által megöltek 27 százaléka néger, más adatok szerint 30 vagy 32. De a feketék az erőszakos bűnözők 38 százaléka és a gyilkosok 53 százaléka. A rendőrtiszteket megölők 40 százaléka néger, ami többszörös felülreprezentáltság a társadalombeli 13 százalékukhoz képest (kb. 7%, ha csak a férfiakat vesszük), ami szerint aránytalanul gyakran kerülnek életveszélyes helyzetbe is. Így tulajdonképpen a feketék még inkább alulreprezentáltak a megöltek között, ahhoz képest, hogy milyen arányban követnek el erőszakos bűncselekményeket, gyilkosságot vagy rendőrgyilkosságot.
Egy 2018-as kutatás szerint például a fekete rendőrök valamivel valószínűbben ölnek meg feketéket: a fekete rendőrök által megölteknek a négerek a 33 százalékát tették ki, míg fehér rendőrök esetében ez 28%. Egy 2012-es kutatás is azt találta, hogy a rendőrök valószínűbben lőnek egy fegyvertelen személyre, ha az fehér, semmint fekete.
Egy néger professzor általi 2016-os tanulmány arra jutott, hogy „amikor halálos erő kifejtéséről van szó – rendőrségi lövöldözés –, a tanulmány nem talált elfogultságot. »Ez karrierem legmeglepőbb eredménye« – mondta Roland G. Fryer Jr., a tanulmány szerzője és a Harvard gazdasági professzora. A tanulmány több mint ezer lövöldözést vizsgált 10 nagy rendőrkaptiányságnál, Texasban, Floridában és Kaliforniában.” A tanulmányban olyat is találunk, miszerint „az egyetlen statisztikailag jelentős faji különbség azt mutatja, hogy a fekete tisztek valószínűbben lőnek fegyvertelen fehérekre, a fehér tisztekhez képest.” (38. o.) Szintén 2016-ból egy másik tanulmány azt találta, hogy „tisztek lassabban lőttek fegyveres fekete gyanúsítottra, mint fehér gyanúsítottra, és kevésbé valószínűbben lőttek fegyvertelen fekete gyanúsítottra, mint fegyvertelen fehér gyanúsítottra.” Akármilyen adatot nézünk, a „négerellenes rendőri erőszak” egy mítosznak bizonyul. Még egy példa: 2019-ben a rendőrök által fegyvertelenül megöltek közül 9 volt néger Amerikában, 19 fehér. Ez a 9 az összes megölt néger mindössze 0,1 százalékát jelenti abban az évben, miközben egy rendőrt több mint tizennyolcszor valószínűbben öl meg egy néger, mint egy rendőr egy négert.
Számos hasonló hivatalos adat létezik még (lásd itt), de ennyi is elég annak bemutatására, hogy a sokat hallott „rendszerszerű rasszizmus” egy fehérellenes vád: a fehéreket hivatott megszégyeníteni, hogy azok többet adjanak és tűrjenek, s közben a nem fehéreket hivatott a fehérek ellen uszítani – mindkettőt sikeresen is teszi, amint azt láthatjuk jelenleg is.
Ilyen szégyent kiváltani hivatott nyilatkozat volt a népszerű zsidó „televíziós személyiség” Mark Cubané a napokban, aki fehérnek tettetve magát, mert az most célszerű, így írt: „Kedves Fehér Emberek: Nekünk kell változnunk. Ez nem egy személy története. Ez majdnem minden fekete férfi története. Épp ezért a probléma a miénk. Meg kell találjuk a SAJÁT módunkat arra, hogy megváltoztassuk azt, amit csinálunk. Nincs gyors megoldás. Ez egy erkölcsi irányelv.” Cuban nem ostoba, tudja, hogy nem a feketék szenvednek a fehérektől Amerikában, de „így ismeri ezt fel, ha látja” a helyzetet. Számára fontos, hogy ez így legyen, és ha nem így van, azzá teszi társaival együtt, akkor is, ha hazugság. Ha a többség elhiszi vagy behódol ennek, a hatása elég valóságos lesz.
A szándékos hazudozók mellett, ha kérdőre vonja az ember azokat, akik a „rendszeresített rasszizmus” miatt dühöngenek, kérve tőlük, hogy támasszák alá valamivel ezt a nézetet, nem tudnak kielégítő választ adni. „Ez egyértelmű”, mondják, felidéznek szenzációs, manipulatív (és sokszor teljesen hamis, hazug) történeteket, amiket a média felfújt és egy morális vízválasztóvá tett, aminek csak egy oldalán foglalhat állást a „jó ember”. Ha esetleg nagyon megerőltetik magukat az ilyenek, és egyáltalán fel tudnak hozni bármilyen statisztikát, az is a szokásos félremagyarázott adat lesz: „arányaikhoz képest több feketét tartóztatnak le”, vagy „lőnek le”, ami igaz, de mindez teljesen érthető, ha az erőszakos bűnözésben, rendőrségi intézkedésnek való ellenállásban való arányaikat is figyelembe vesszük – sőt, amint láthattuk fentebb, mindent összevetve a feketékkel még finomabban is bánnak (talán pont azért, mert tudják, hogy fehéreket megölni, aránytalanul bántalmazni semmilyen következménnyel nem jár, ellenben egy fekete kapcsán országos lincshangulat gerjed ellenük). A „szisztematikus rasszizmus” miatt felháborodottak tehát egy mesterségesen generált valóságot fogadnak el, mint ami egyértelmű. Mindenhol ezt látják: politikusok, hírességek, professzorok, okos emberek mind erről beszélnek – persze ha mást mondanának a fehérellenes berendezkedésben, őket is bedarálná a gépezet, lásd azt a sportközvetítőt, aki azt merte mondani, hogy „minden élet számít” (nem csak a feketéké), s emiatt felfüggesztették, hiába esedezett bocsánatért, ugyanazért máshol pedig egy rádióst függesztettek fel. Ennek a manipulatívan generált narratívának a megkérdőjelezése erkölcsileg megvetendő, rasszista dolog már önmagában is. Hogy mi a fehérek rendszerszerű rasszizmusa, azt ezek az emberek is „felismerik, ha látják”, mert ezt láttatják velük. Ugyanezek viszont nem aggódnak a súlyos mértékű feketék által feketék ellen elkövetett gyilkosságok miatt, hiába „számítanak a fekete életek”, akkor nem, ha egymást ölik halomra. Ahogy a fekete rendőrök általi valóban jogszerűtlen fehérgyilkosságokból se generálódik országos felháborodás, az ő életük nem számít, még Minneapolisban sem, ahol egy néger egy fegyvertelen fehér nőt lőtt le, el is ítélték, vagy amikor egy már megbilincselt fehér férfi halálát okozta két néger, majd viccelődtek vele halála után. Az ő élete se számított azoknak, akik most panaszkodnak. De ha a „fehér rasszizmus” a baj, rátekinthetünk a fajközti bűncselekményekre, ahol azt láthatjuk, hogy a négerek követik el a feketék és fehérek közti erőszak 85-90 százalékát évről évre, így fehérek feketéket csak 10-15 százaléknyi arányban bántanak.
Zsidó-antifa összjáték
Az antifa jogi (pro bono) képviseletéért a National Lawyers Guild felelős, akik fél évszázada a kommunistákat védték, vagy az olyan militáns kommunista, fekete hatalmat hirdetőket, mint a Weather Underground vagy a Black Panthers. A szervezetnek állítólag több ezernyi ügyvéd a tagja országszerte, és nyíltan támogatják a politikai erőszakot: „a militáns és konfrontációs közvetlen fellépés […] elengedhetetlen része a fasizmus elleni harcnak” – írták. Szerintük az antifa „biztosítja, hogy a fertőző fehér nacionalizmus, ami végigsöpör az országon, militáns ellenállással szembesül”, dicsérve őket, amiért azok „direkt konfrontálódnak a fasizmussal azáltal, hogy véget vetnek a szélsőjobbos demonstrációknak.” Továbbá: „miközben sokan megvetik az erőszakot is magukba foglaló taktikákat, történelmi példák mutatják, hogy a közvetlen fellépés hozzájárult a fasiszta mozgalmak leveréséhez, mielőtt azok hatalmat vagy befolyást szereztek volna.” Mint az ismert az antifa kapcsán, hogy ki a „fasiszta”, azt „felismerik, ha látják”, tehát bárki, és valóban: a fajkeverő konzervatívtól a homoszexuális vietnámi újságíróig mindenki az, az amerikai realitást ismerve. Amint itt is látható, ennek a jogvédő szervezetnek se a kapitalista bürokrácia és a multimilliárdos üzletek által kizsákmányolt munkás képviselete a legfontosabb, hanem a fókusz a „fehér nacionalizmuson” és fehér „rasszizmuson” van (ellenben a Black Power címke alatt menetelő négerek etnocentrikussága kóser volt anno, ahogy az ma is a Black Lives Matteren belül). Mindez értelmet nyer, ha megtudjuk, hogy olyan zsidók igazgatják a szervezetet itt-ott, mint Joseph Alcoff, aki egyben antifa militáns is, és jelenleg eljárás folyik ellene, mert tíz bátor társával két embert összevert, akikről azt hitték, hogy fehér nacionalisták (de amúgy mexikóiak voltak). Portlandben Amerika egyik legrégibb antifa csoportjának a beszervezője-aktivistája a sokatmondó nevű Adam Rothstein. A jogi szervezetet anyagi támogatói között ott található George Soros is, ahogy az egykoron a nagyszerű antiszemita értelmiségi Henry Ford által felépített Ford Foundations jelenlegi kevert fajú vezetője, homoszexuális Darren Walker, akinek „társa” a zsidó David Beitzel. A jogi szervezetnek a múltja is dominánsan zsidó, alapítója Victor Rabinowitz, az Amerikai Kommunista Párt egyik tagja volt. Jelenleg a szervezet elnöke az „agresszívan queer” zsidó Elena L. Cohen, aki a napokban a jogi védelem mellett a letartóztatottak óvadékára gyűjt pénzt maga is.
Ide kívánkozik, mert sokatmondó, hogy a zsidóellenességet úgy tűnik a „tüntetők” elítélik, amint egy videóban is hallható: „Ne dobj téglát a zsinagógára, te barom!” – kiáltja az egyik. Egy az utcai felfordulásban résztvevő néger pedig hasonlóról számolt be pár napja:
Épp most láttam egy FEHÉR FIÚT EGY GÖRDESZKÁN, amint a deszkáját használta a Beth Ahabah ablakainak a betörésére, és amikor más tüntetők mondták neki, hogy „ÁLLJ! AZ EGY ZSINAGÓGA!”, teljesen ÖSSZEZAVARODOTT. Pánikolt és bocsánatért esedezett. Mi a FRANC?! Nem tudtad, hogy az milyen épület volt?!
Majd azzal folytatja, nagybetűkkel, hogy ezek a „nem igazi baloldali fehér fiúk” csak szórakozásból törnek-zúznak, ami miatt a feketéket fogják antiszemitának nevezni másnap. Ez eleve rámutat, hogy nincs képben a helyzetet illetően, hiszen még a négerek örjöngését is a fehérekre fogják, de az is árulkodó, hogy szerinte „ti fehér férfiak pajzsként kéne használjátok magatokat a feketék védelmében”. A faji nárcisszizmus gőgjében lebegő néger szerint a pusztítás, a fosztogatás és a fehérek bántalmazása a nyílt utcán azért történik, mert a feketék ezzel „dolgoznak azon, hogy meghallgassák őket”. Mintha nem folyna az égvilágon mindenhonnan a néger mártíromság és áldozatszerep narratívája. Sokat elmond, hogy ez a néger természetesen nem aggódik amiatt, hogy „fehérellenesnek” lesznek nevezve másnap, mert tudja, hogy az nem jár következményekkel. Amint írja: „Semmit se imádnék annál jobban, mint földig égve látni Richmondban mindazt, ami a Konföderációt dicsőítette. Bárcsak azokat a szobrokat könnyebben ki lehetne tépni az utcából. Megtapsolom azokat, akik felgyújtják a [rendőr]állomásokat és rendőrautókat.” A fehérek múltját, meghatározó férfiak szobrait, épületeit el kell pusztítani. A megszállások és hatalomátvételek része történelmileg, hogy a régi szobrok és szimbolikus dolgok elpusztulnak, lecserélődnek az új hataloméra.
Öncélú stratégia
Hogy a zsidók a kisebbségi csoportokat a saját érdekeiket segítő stratégiai céllal használják, eddig is ismert volt azok előtt, akik e csoport évezredes viselkedését tanulmányozzák, és ezt néha prominens zsidók el is ismerik (lásd itt). 2018-ban végre egy tudományos tanulmányban is bemutatásra került mindez az amerikai Fordham Egyetem politikatudomány-professzora, Jeffrey E. Cohen által. Tanulmányát, mely számos zsidó forrást és szociológiai adatot dolgoz fel, a tekintélyes Springer közölte le. Ebben Cohen a következő hipotézis mellett érvel:
…amikor az amerikai zsidók diszkriminációs cselekményt és/vagy előítéletes attitűdöket észlelnek más csoportok tagjai iránt, ők azt az antiszemitizmus megnövekedett szintjeként, vagy legalábbis az Egyesült Államokban lévő antiszemitizmus potenciális növekedéseként fogják értelmezni. A mindez alatt rejlő dinamika, ami ezt a hipotézist motiválja, egy olyan félelem az amerikai zsidók körében, miszerint a nem zsidók iránti intolerancia könnyen kiterjedhet a zsidókra, még akkor is, ha a jelenlegi légkör befogadó és toleráns a zsidók iránt. Az amerikai zsidók között egy ilyen érvelés alapja az, hogy saját magukat egy külcsoportként látják, mint ami alapvetően eltér a legtöbb amerikaitól, akik keresztények (Alper és Olson, 2011). Több oka is van ennek a külcsoportstátusznak, ennek a másságnak, az amerikai zsidók körében.
Cohen világosan fogalmaz, amikor beismeri, hogy „a zsidóknak nem szükséges rokonszenvezniük vagy azonosulniuk a nem zsidókkal és az őket érintő diszkriminációval. Ezen teória mentén a diszkrimináció észlelése még olyan csoportok iránt is, akikkel (egyes) zsidóknak konfliktusai vannak – mint a feketék és muszlimok –, a zsidók elleni diszkrimináció észlelésére lehetnek hatással”. Értsd: ha a fehér többség csoportérdek mentén panaszkodik más csoportokra, tehát a sarkára áll, az a zsidók számára vészjelzőként villog, és értelemszerűen a többi kisebbségi csoportot így pajzsként használják maguk előtt, visszakényszerítve a fehér embert a térdére. Ha még akkor rasszistáznak, hozatnak törvényeket a „gyűlölet” és „fóbia” ellen, akkor a fehér ellenreakciót már azelőtt elgáncsolják, mielőtt az őket is elérné.
Cohen szerint tehát „a zsidók érzékenyek a nem zsidó csoportok diszkriminációs helyzete kapcsán nem feltétlenül együttérzésből vagy azon csoportokkal való azonosulásból, hanem mert félnek, hogy a nem zsidó diszkrimináció eléri a zsidókat is”.
Jól példázzák a kisebbségi csoportok öncélú felhasználását a Rágalmazásellenes Liga (ADL) és egyéb zsidó szervezetek általi megnyilvánulások is a napokban. A Zsidó Krónika cikke idézi Sheila Katzt, aki a Zsidó Nők Nemzeti Tanácsának elnöke, és szerinte is a rendszerszerű rasszizmus a „felháborító” (nem a néger őrjöngés, fehérek levadászása). Az ADL azt mondja, hogy „Szolidárisak vagyunk a fekete közösséggel, amint ők már megint ki vannak téve az igazságtalan és rasszista rendszer keze általi fájdalomnak és szenvedésnek.” De az ADL természetesen a rendszer szerves része, amint arról oldalukon is büszkélkednek: „Az ADL együttműködik minden nagyobb szövetségi, állami és helyi bűnüldöző szervvel, a Szövetségi Nyomozó Irodától [FBI] a nagyobb városok rendőrségeiig, állami rendőrségekig, az autópályás járőröktől a seriffekig.” A politikai elitről és a világhálós felületekről ne is beszéljünk…
Szintén jó példa, hogy miként kezelték a zsidók a tavaly decemberi feketék által elkövetett zsidóellenes cselekedeteket New Yorkban. A The Forward zsidó lapban leközölt írásban így bölcselkednek:
Az figyelemreméltó ugyanakkor, hogy egyetlen tényező alapoz meg minden az egyedi fekete antiszemitizmus diagnózisára tett kísérletet: a rendszerszerű rasszizmus. Analízisről analízisre, a fekete közösség antiszemitizmusát úgy látjuk, mint az Egyesült Államok rasszista struktúráinak tünetét […] Tulajdonképpen a fekete antiszemitizmusról szóló párbeszéd nem is igazán a feketékről vagy zsidókról szól…
Már a ’70-es években azt olvashattuk zsidó elemzésekben, hogy „A feketék előítéletessége részben egy reakció azokra a körülményekre, amiket a fehérek által uralt kultúra rájuk erőltetett.” (Harold Quinley, Charles Glock: Antisemitism in America, 1979, 72. o.) Ezzel a feketéktől elvitatnak minden tudatosságot, és a fehéreket hibáztatják azért, ami jól ismert: a négerek kihasználása és anyagi sanyargatása a zsidók által.
Magyarország nem Amerika, de amikor hazai rendőrségi vezetők vagy politikai szereplők nem mernek beszélni a magyarokat érintő cigánybűnözésről (már akik akarnának eleve), amikor a főváros polgármestere a legyilkoltakról való megemlékezés kapcsán csak „nácizik”, amikor a hírek cigányokkal vannak tele, amikor helyettük az erőszakmentesen felvonuló gárdisták ellen lép fel a „nemzeti kormány”, a cigányság pedig hatalmas pénzeket nyel el, akkor talán nem is vagyunk olyan messze az amerikai helyzettől. Amikor a nem fehérek áldozata fehér ember, a származás szinte mindig eltitkolásra kerül (sőt, sokszor a cigányokat is fehérként kezelik, lásd a külföldön bűnöző „magyarokat” a hírekben), de amikor egy fehér ember áldozata nem fehér, a származás hirtelen fontos lesz: mert a faji keserűség, harag, ellenszenv fegyverként kerül bevetésre – a fehérek ellen, itt nálunk is. Ahogy hazánkban a kóserkonzervatív kormány nem tesz semmi hatásosat a cigányprobléma ellen (hanem inkább azok ellen lép fel, akik tennének), úgy Amerikában is a konzervatívok árulása az egyik fő baj: nem ajánlanak igazi alternatívát, nem mondják ki az igazságot, hanem folyamatosan elfogadják az ellenséges elit kereteit, s azon belül tartják híveiket is. (A minap éppen Kovács Zoltán szóvivő-államtitkár mosdatta a cigányságot, tagadta a cigánybűnözést, és a gárdisták ellehetetlenítésével dicsekedet.) Egy szabad jövő csak a két kóser pólus felbomlasztásával és elvetésével jöhet el.
Eltérített értékrend
Az evolúciós pszichológia nyugdíjba kényszerített amerikai professzora, a zsidókérdés szakértője, Kevin MacDonald legutóbbi könyvében a fehér ember fejlődési útját, származását elemzi. A nihilista, degenerált és perverzen öngyűlölő fehérek (mint az antifák, bár sok köztük eleve nem fehér) mellett a „morálisan önmegtagadó” fehérek kapcsán érdemes figyelembe venni a következőket:
Véleményem szerint azok az erkölcsalapú közösségek, melyeket a nyugati történelem kezdeténél láthattunk, és melyek a későbbi évszázadokban felbukkantak, egy, az individualisták között már létező hajlamra építettek, hogy az egység érdekében kialakítsanak olyan közösségeket, melyek nem rokonsági alapokon nyugodtak. Kimondottan fontosak voltak a 17. századtól kezdve az egyenlőségelvű, morális alapú közösségek, melyek egy vadászó-gyűjtögető etikán alapultak, aminek az evolúciós gyökereit a 3. fejezetben tárgyaltuk. A második világháborút követően, rohamosan fokozódva az 1960-as években, majd később, ezeket a morális közösségeket a baloldal határozta meg, amely elkötelezett az európai származású emberek lecserélése iránt azokon a területeken, melyeket azok már évszázadok, vagy Európa esetében évezredek óta uralják. (Kevin MacDonald: Individualism and the Western Liberal Tradition, 2019, 8. fejezet)
MacDonald természetesen nem szégyenlős megnevezni ennek a „baloldalnak” a dominánsan zsidó jellegét, akik szerinte elengedhetetlenek voltak a nyugati fehér ember „morális közösségének” a kialakításában, főleg a huszadik századon keresztül. Ahogy a jelenlegi faji konfliktusokban is ezt a dominánsan zsidó, mindenféle tekintélyes (akadémia, politika) és befolyásos (popkultúra, szórakoztatóipar, a globális üzleti világ) pozíciókból erkölcsi tétellé emelt fehérellenes „erkölcsi közösséget” láthatjuk. Az ember, köztük a fehér ember „felismeri”, hogy mi a rossz, mi a jó, „ha látja” – látja ezen manipulatívan kialakított értékrend keretein belül. MacDonald egy a könyvét tárgyaló vitában így írt erről:
Értekezésem rámutat, hogy a médiában és az oktatási rendszerben birtokolt hatalmukon keresztül ezek az elitek kialakítottak egy erkölcsi közösséget, amely ösztönzi a fehér önzetlenséget és univerzalizmust, miközben egyúttal meggátolja a fehér identitás és etnocentrikusság kifejeződését, azt valami erkölcstelen dolognak állítva be; ennek a morális közösségnek az ereje tulajdonképpen az explicit [kognitív] feldolgozás mechanikáján alapul (MacDonald, 2008). Ennek a morális közösségnek a kialakítása egy felülről lefelé történő folyamat volt, amely az akadémiai és a médiabeli elit hatalmi központjaiból eredt, s melyek az 1960-as években bontakoztak ki teljesen (MacDonald, 1998/2002). Ennek az új morális közösségnek az értékei szembemennek a nyugati népességek többségének korábban létező hozzáállásával. Például az Egyesült Államokban a bevándorlási korlátozás törvénybe volt foglalva 1924-től 1965-ig. És a bevándorlási törvények csak úgy lettek megváltoztatva, hogy meg lett ígérve: mindez nem fogja az ország etnikai egyensúlyát átformálni.
Ebben a morális közösségben a fehér identitás és érdek gonoszként kiátkozásra kerül, ennek eredményeként a fehéreket a nem fehérek iránti önzetlenségre ösztönzi mindez, és arra, hogy fenntartsák erkölcsi univerzalizmusukat. Ez távol van a válogatás nélküli önzetlenségtől, mert a nyugatiakat jutalmazzák, ha a nem fehérek iránt önzetlenek, de akkor nem, ha a sajátjaik iránt azok. Szintén bemutattam olyan eseteket, amikor a fehérek egyértelműen patologikusan önzetlenül viselkednek a nem fehérek iránt. Az mindenképpen igaz, hogy a nem fehéreket a belcsoport iránti, törzsi favoritizmusra biztatják, de ez messze nem igaz a fehérek kapcsán. Sokkal inkább azokra a fehérekre, akik önfeláldozóan viselkednek kimondottan fehér érdekek mentén, elborzadva tekint az egész berendezkedés.
Amikor látjuk, hogy Berlinben, Londonban és sok más fehér országban is tömegek tiltakoznak a mitikus „feketéket ölő fehér rasszizmus” ellen, ezek az emberek a felismert domináns közösségbe simulnak bele: nem az igazság számít, nem az, hogy mi a helyes (például a migránsok és nem fehérek által felülreprezentáltan elkövetett bűntények miatt nem fognak tiltakozni). Ironikus módon, ez nem is annyira az együttérzésről szól. Egy szinte vallásos hittétel: „Én jó ember vagyok, én az uralkodók által elvárt módon viselkedek és gondolkodok! Én a jók közösségének tagja vagyok!” Ez a fajta konformizmus egy egészséges társadalomban hasznos, de ellenséges elitek uralma alatt saját vesztünkre törő fegyver.
A jelen eset tekintetében a nem fehérek áldozatszerepe, mártíromsága kerül az egész berendezkedés (a politikai és akadémiai elit réteg, a sztárok, üzletek, népszerű márkák, világhálós közösségi oldalak stb.) által a központba, ráadásul úgy, hogy mindez hazugságon, egy fehérellenes vádon alapul (és az alaptalan rasszistázás egy folytonos jelenség, ahogy az ilyen szenzációs esetek szinte mindig teljesen kifordítva kerülnek tálalásra). A nem fehérek „egysége”, „összetartása”, a faji hűség és együttérzés kerül biztatásra és ünneplésre, miközben a fehérek eredendően létező patologikus, megvetendő „fóbiái”, „kiváltságossága”, „gyűlölete”, az általuk való „elnyomás”, „kirekesztés” kerül a célkeresztbe. A „vírus” a fehérek agyában, a „terror”, amit létezésük jelent a nem fehéreknek.
Mindezt ráadásul egy olyan ellenséges, dominánsan zsidó „elit” szövögeti körénk mint holmi morális, szociális, jogi és demográfiai pókhálót, mely egy történelmileg dokumentáltan felforgató, gyűlöletes és parazitikus csoport, és amely – hogy Jeffrey E. Cohen beismerésére utaljunk – a nemzeteink testébe importált nem fehér közösségeket saját érdekeik mentén használja fel.
A fehér emberfajta hosszú távú fennmaradásának alapja, hogy idegen csoportok nélküli életteret alakítson ki (és őrizzen meg). Amint látható, még ha nem is csinál a fehér ember valamit rosszul, akkor is azzal fogják vádolni hazugságok alapján azok, akik a közbeszédet tematizálják, és azok, akik az uszításra törnek-zúznak, gyilkolnak. Az önostorozás, a mérhetetlen pénzek, a törvénybe foglalt pozitív diszkrimináció, egyszerűen semmi se számít, ha minket eleve gyűlöl, és minket uralni akar a népünk testébe furakodott idegen. Nem létezik közös jövő: vagy kitisztítja országait a fehér ember (annak is a még életképesen maradt része), vagy végérvényesen ledarálják az eljövő évtizedek.
Csonthegyi Szilárd – Kuruc.info
– "Szeretjük a nemzethalált!" – A No Borders és az antifa nemzetgyilkos aktivizmusa és zsidó háttere
– Fehérgyilkos feketék és médiahátszél – A zsidó-néger koalíció múltja és jelene
– Faji háborúk jönnek: a felforgatók, árulók és megszállók háromfejű kígyója már fojtogat minket
– Fehér árulás a zsidó tanok tükrében: alapok, módszer és eredmény
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
