Véletlenül a válófélben lévő feleségének küldte el a kiskorú lányokról készített pornográf képeket

Véletlenül a válófélben lévő feleségének küldte el a kiskorú lányokról készített pornográf képeket

Véletlenül a válófélben lévő feleségének küldte el a kiskorú lányokról készített pornográf képeket

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyezően helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a Szolnoki Törvényszék azon végzését, amelyben a vádemelést követően fenntartotta annak a 63 éves szolnoki férfinak a letartóztatását, akit az ügyészség gyermekkorú sértettek sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével, illetve gyermekpornográfia bűntettével vádol.

Hírdetés

A vád szerint a vádlott közel tíz éven keresztül szexuálisan molesztált felügyeletére bízott kiskorú lányokat és róluk pornográf jellegű képeket is készített. A férfit azután vonták felelősségre, hogy az említett tartalmú képeket – tévedésből – a válófélben lévő feleségének az interneten keresztül elküldte.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint a vádlott vonatkozásában továbbra is fennáll a szökés és az elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélye. Ezen kívül a terhelt személyi körülményeiben sem történt olyan változás, amely alapot adhatna a letartóztatás megszüntetésére vagy helyette enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására. A bíróság egyetértett az ügyészség álláspontjával és akként határozott, hogy a bejelentett lakóhellyel nem rendelkező terhelttel szemben a legszigorúbb kényszerintézkedés fenntartása indokolt.

Az ügyben a bizonyítási eljárás a Szolnoki Törvényszéken folytatódik.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »