Végzős hallgatókat jutalmaztak (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem)

Végzős hallgatókat jutalmaztak (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem)

Az az ösztöndíj, amelyet a magyarországi agrárminisztérium felajánlott a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete révén három agrármérnök szakos hallgatónak kitüntetés, de egyben felelősség is, ami arra kötelezi a jutalmazottakat – Veress Józsefet, Fábián Zsoltot és Bodó Szabolcsot –, hogy kamatoztassák a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen szerzett tudásukat – hangsúlyozta Nyárádi Imre István, az egyetem sepsiszentgyörgyi tanulmányi központjának igazgatója a múlt szerdai ösztöndíjátadón.

Nyárádi igazgató szerint a jelenlegi globalizált világban tudományos háttér nélkül nem lehet helyt állni, fenntarthatóan gazdálkodni, márpedig az agrárszakmának felelőssége a termőföld adottságainak kihasználása, az új technológiák alkalmazása. Az agrármérnöki szak jelenlegi negyedéves évfolyama mindvégig stabil csapatnak bizonyult, a hallgatók között egészséges versenyhelyzet alakult ki, a szakdolgozataikat előre teljesítették, ezért választottak közülük három végzőst, aki megkaphatja a magyarországi agrárminisztérium által felajánlott, egyszeri alkalommal odaítélt, egyenként 100 ezer forintos ösztöndíjat. A jelölésnél figyelembe vették a tanulmányi előmenetelt, a képzés egészéhez történő hozzáállást, a szociális hátteret, de az is számított, hogy 2021-ben és 2022-ben mindhárman tagjai voltak annak a négyfős csapatnak, amely a magyarországi Agrovirtus – agrárdigitalizációs menedzsment versenyen jelentős eredmény ért el. Bíró Boróka egyetemi oktató kiemelte, a rangos nemzetközi versenyen tavalyelőtt az első húszba, tavaly a top tízbe került be a sepsiszentgyörgyi csapat, először történt meg, hogy határon túli versenyzők részt vehettek az élő döntőben.

Mivel az agrárminisztérium az ösztöndíjat a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete révén adományozza a helyi egyetem oktatói által kiválasztott hallgatóknak, természetes volt, hogy említett egyesület elnöke, Becze István adja át a kitüntetést.

A fenntartható gazdálkodáshoz lépést kell tartani a legújabb technológiákkal, a fejlődéshez, a megmaradáshoz meg kell szerezni a megfelelő tudást, cél, hogy minél több helyen, így a polgármesteri hivatalok agrárirodáiban is felsőfokú végzettségű szakemberek lássák el a szaktanácsadói feladatokat – hangsúlyozta Becze István.

Hírdetés

A Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke felajánlotta a szervezet támogatását a végzősöknek, azt mondta, rajtuk áll, hogy kihasználják-e az egyesület nyújtotta lehetőségeket, a gyakornoki programot, szakmai képzéseket, és ismertette a március 1-jétől átalakuló falugazda-hálózatban rejlő lehetőségeket is.

Az ösztöndíjak átadása után megkérdeztük a kitüntetetteket, milyen kilátásaik vannak az egyetem elvégzése után. A zabolai Fábián Zsolt a szakmában keres munkahelyet, de mellette a családi gazdaság fenntartásában és fejlesztésében kíván részt venni.

A marosvásárhelyi származású, közel öt éve Kovásznán élő Veress József elmondta, a Corvinus Egyetem levelező tagozatán Nyárádszeredában kezdte meg felsőfokú tanulmányait kertészmérnök szakon, s amikor Kovásznára költözött, váltania kellett, de nem bánja. Egyelőre egy biztos ajánlata van, egy mezőgazdasági alkatrészeket forgalmazó kereskedelmi egységnél helyezkedik el, de a kertészeti szakma továbbra is érdekli.

A csíkszentmártoni Bodó Szabolcs büszke arra, hogy a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban érettségizett, azért választotta a középiskolában a természettudomány szakot, mert nagyszülei, szülei révén megszerette a gazdálkodást. Már másodéves korától bejár gyakorlatra a csíkszentmártoni polgármesteri hivatal agrárirodájába, egyetem után ott fog dolgozni, szeretné segíteni a gazdákat, főleg a fiatalokat, akik nulláról indulnak.

Az esemény zárásaként Nyárádi Imre István igazgató azt kívánta a hallgatóknak, minden negyedéves végzősnek, tudásukat használják a szülőföldön maradás érdekében, a legtehetségesebbeket pedig várják vissza mesteri, majd doktori képzésre.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »